2015. július 31. (péntek) - Nagyajta - Datk

A tegnap említett vérszívót - denevér - megúsztam, ám reggelre a térdhajlatomon egy rokon szakmát űző teremtmény jelent meg. Kullancs kezdett belém furakodni, ám egy csipesz segítségével gyorsan kiszedtem.

Tegnap este vacsora előtt már volt egy zápor, és ma reggel is esőre állt. Maradt tehát a hosszú ujjú nadrág, esőkabát előkészítése. A templom körül tegnap nem tudtam fényképezni, ezeket is reggel pótoltam.

Reggeli után pár zarándoktársunktól elbúcsúztunk. Ekkor már csepergett az eső, így előkerültek az esőkabátok, ponchók. Datkig kellett ma eljutnunk.Megindultunk tehát libasorban, az aszfalt út jobb oldalán. Az eddigi Via Unitariana-kon nem volt olyan nap, hogy esőben kellett gyalogolni, idén ez bekövetkezett.

Az út kezdetén annyira nem volt komoly eső. Hol esett, hol nem, de inkább csak cseppek. Később azonban már jobban megeredt. Legtöbbünknek a cipője, és a bakancsa is beázott. Így jártam jómagam is. A bakancsom talpa a korábbi útjaim során kilyukadhatott, így az útról a vizet beengedte a talprészbe, ahol a vastag zokni annyi vizet szívott magába, hogy egy kisebb medencében érezhettem magam.

Miklósváron is keresztülmentünk, ahol a Kálnoky család kastélya is megtalálható. Jó volt látni az utcanévtáblákat is. Milyen jó lenne, ha Erdély szerte működne a dolog.

Végig esett az eső, miközben Kovászna és Brassó megyét váltakozva léptük át. A táskáink, ruházatunk a védelemnek hála viszonylag száraz maradt, azonban a cipőink, mint említettem tocsogtak a vízben. Így értünk be Köpecbe, majd Ágostonfalvára.

Ágostonfalván betértünk a helyi vasútállomás várótermébe, megpihenni egy kicsit. Mivel a csoport többségének a lábbelije beázott, és a tervezett távolság is sok volt még hátra Datkig, úgy döntöttünk, hogy vonattal könnyebbé tesszük a hátralévő utunkat.

Bő két és fél óra múlva jött is a vonat, és egy negyed órás, békebeli zakatolás következett Alsórákos határáig. A vonatról leszállva keresztülmentünk Mátéfalván, majd utolsó állomásunk, Datk következett.

Datken is a lelkészi házban fogadtak minket, és elláttak minden földi jóval. A vacsora előtt volt egy kis idő pihenésre, beszélgetésre, kellően lehűtött italok kóstolására.

Az udvaron, a csűr háta mögött eközben rendületlenül folyt a fűnyírás, hála a két négylábúnak. Néha odébb rohantak, ha utunk keresztezte az övéket. 

Vacsora után a templomot látogattuk meg, majd a mellette található terembe gyűltünk össze. A tavalyi évhez hasonlóan egy-egy cetlit kellett húzni, melyen egy szöveg volt. Mindenki elmondta pár mondatban, hogy neki mit is jelent a kiválasztott szöveg. Ennél találóbbat nem is húzhattam volna. A válaszom: nem szeretnék a tavaly elhagyott mókuskerékbe vissza mászni, és újból azt az életet élni, ami a társadalmi elvárásoknak megfelelő.

Az éjszakai szállásom a csűrben volt, ahol a matracokat elhelyeztük. Mások a templomban hajtották álomra a fejüket. Mögöttünk egy nehéz nap állt. Bíztunk benne, hogy holnap már nem esőben fogunk beérni Olthévízre, a tervezett végállomásra.