2016. október 09. (vasárnap) 09:30 (UTC+1) - Budapest

"A maratonon nem harcolnak nemek, vallások és bőrszínek, nem versengenek nemzetek. Nincs utálat és gyűlölet, előre senki sem ítél, mindenki egyenlő, aki csak elindul, s mind győztes, aki célba ér."

Elérkezett hát a második hivatalos maratonom időpontja. Nem hivatalosnak számítom az augusztusi Suhanj! 6 során futott távot, hisz az ötven kilométerbe ugye benne foglaltatik egy maratoni táv is. Ezúttal nem izgultam olyan nagyon, hisz tudtam, hogy mi vár rám. Készültem is rá, bár az utolsó két hétben kevesebbet. Ez részben egy erdélyi hazalátogatásnak, másrészt az utolsó hét rossz időjárásának tudható be. De ahogy teltek az utolsó hét napjai, és közeledett a maratoni táv napja, úgy javult az idő is. Nagyon úgy tűnt, hogy kedvenc időjósom, Ildi néni ismét esőmentes futóversenyt biztosít számunkra. Ugyanis többen is futottunk Domoszlóról. Kinga és Kati a maratoni váltót vállalták, Ricsi egyéniben a maratoni távot, Bélus és Robi szintén maratoni váltót, valamint újoncként a 10 kilométeres távot Angi, Orsi, Bea, és Viktor. De itt volt Előd is Erdélyből, aki szintén a maratoni távot választotta. No de szokás szerint kezdjük is az útvonalat bemutató filmmel:

Általában a verseny előtti hetekben teszik közzé a szervezők a közösségi oldalon. A hideg futkos a hátamon, amikor végignézem. Hat és fél perc alatt virtuálisan lefuthatjuk a teljes távot. Ilyenkor még fel sem fogom, hogy mit fogok érezni az egyes kilométereknél. Azt már viszont tudom, hogy nincs két egyforma félmaraton, maraton. Minden egyes alkalommal mást él meg a futó, gondolok itt a felkészülésre, erőnlétre, frissítésekre, időjárásra, stb. Nézzük azért meg a tervezett útvonalat térképen is. 

Idén nem vezetett az út a Margit-szigetre, és a város utcáin is kevesebb volt a fordítópont. Volt viszont egy iszonyú hosszú, nagyjából egyenes útvonal a budai oldalon, az Óbudai- szigettől a Budafoki útig. Jó tíz kilométeren keresztül a Duna partján. Idén is az 5-ös rajtzónába neveztem, ami 4 óra 13 perc és 4 óra 34 perc közötti maratont jelent. A rajtszámomra a nevezéskor ezúttal név helyett mást kértem.

Idén részt vettem az úgynevezett tészta partin, melyet a verseny előtti nap rendeznek. Remek ráhangolódás a másnapi futásra, ahol találkozhatok a többi maratoni futóval, tanácsokat kaphatok, testileg-lelkileg feltöltődhetek. Nem mellesleg a szervezetembe is bevihetek egy kis szénhidrátot. Idén az olasz Barilla tésztát választottam, basilico szósszal. 

A verseny napján korán keltem, mert meg volt beszélve a találkozó Kingával és Katival. Közös reggeli szokta indítani a futóversenyeinket. Közösen ékeztünk meg a helyszínre, ahol találkoztunk Angival, Orsival és Beával. Katival elfoglaltuk a helyünket a rajtzónában, és izgatottan vártuk a rajt pillanatát. Bő 11 perccel a rajt után ránk is sor került. Ez mindent elmond arról, hogy mennyien indultak a maratoni futóversenyen. Együtt rajtoltak az egyéni maratonisták, és a váltót futók is. Én a 4:30-as iramfutókat céloztam meg, ugyanis ki akartam próbálni, hogy lépést tudok-e velük tartani. Az iramfutók különböző célidővel és tempóval futnak, figyelik az időt, segítik ezzel a követőiket. Katitól elköszöntem a Bajcsy-Zsilinszky útnál, és egy kicsit nagyobb tempóra kapcsoltam. A budai oldalra átérve, elkezdtem gondolkozni, hogy jó volna utolérni a 4:15-ös iramfutókat. Nagy feladatnak tűnt, visszaemlékezve a tavalyi maratonra, amikor az elejét elfutottam, azaz gyorsabb tempóval haladtam a szokottnál. Valahogy most úgy éreztem, hogy idén másképp lesz. Úgy voltam vele, ha utolérem a 4:15-ösöket, akkor már "csak" tartani kell velük a tempót. Az utolérés eléggé későn következett be, akkor már a Lánchídhoz közelítettünk a budai oldalon, túljutva a 21-ik kilométeren.

Itt már két órával jártam a hivatalos rajt után. A szervezetem a szokásos módon reagált, semmi különöset nem éreztem. Nem fájt semmim, folyamatosan ettem, ittam minden frissítő pontnál. Az iramfutók mögött voltam 4-5 méterrel. Az egyes frissítőpontoknál kissé lemaradtam tőlük, mivel ők gyorsabban vették magukhoz az enni, innivalót. Ilyenkor egy kicsit rákapcsoltam. Nagyszerűek voltak ezúttal is a szurkolók, az útvonal két oldalán. Az Operaház kórusa, a Honvéd Férfikar, az Önként és Dalolva Társulat, különböző DJ-k, dobosok, kongások, népzenészek gondoskodtak a megfelelő hangulatról. A pesti oldalra átérve, az őszi WizzAir félmaratonhoz hasonlóan, Anikó várt egy kis frissítő limonádéval. Ekkor már túl voltam a 30 kilométeren. Ezúttal elmaradt a tavaly ilyenkor jelentkező fájdalom, és gyaloglási kényszer. Érezni nagyon éreztem már mindenemet, de volt még tartalékom. Szükség is volt rá, mert egy jó tízes még hátra volt.

Ezúttal is az Ökomenikus Segélyszervezet mezében futottam, ám most nem láttam őket sehol. Elérve a 36-ik kilométernél lévő frissítőponthoz, egy kicsit lassítani kezdtem, és elengedtem a 4:15-ös iramfutókat, hadd menjenek. Tudtam, ha tovább követem őket abban a tempóban, lehet nem érek be a célba. Tavaly itt biztatott egy futótárs, hogy már nincs sok hátra. Erre emlékezve magam is biztattam olyanokat, akiknek ez volt az életük első maratonja. Ahogy egy lánynak is mondtam, a célban sírni ér! Megnyugtatott, hogy fog is. A Hősök-terénél engem is biztattak, hisz volt osztálytársam, Franciska kiáltott rám, megadva ezzel egy újabb energia bombát. Erre a 38-ik kilométerénél lévő DJ Dominique rátett egy lapáttal. Szükségem is volt rá, mert itt már éreztem minden porcikámat. Az utolsó kilométereknél nem mindig lehet látni őszinte mosolyt a futók arcán. Valószínűleg az enyémen sem volt. Az utolsó kilométerek a Városligetben voltak, Ligetkörösként úgymond hazai pályán. Semmihez nem hasonlítható érzés tört rám ismét, amint feltűnt az utolsó 100 méter jelző tábla, és megpillantottam a célt.

Épp előttem futott be Szabó Balázs is, a népszerű zenekar frontembere is. Jöhetett az érem nyakba akasztása, a befutócsomag átvétele, majd a hideg sört felbontva a fűbe leheveredés. Közben kaptam a szervezőktől a szöveges üzenetet, az időeredményemről. Kettő perccel javítva a tavalyi eredményemen, idén 4:14:59 lett a teljes táv. Sikerült tehát kicsit közelebb kerülnöm a négy órához, s megkongathattam az egyéni rekordot elért versenyzőknek felállított harangot is.

 Rövid pihenő után újra találkoztam a szintén befutó Kingával és Katival, majd gyorsan tovább is álltunk, mert leszakadt az ég. Olyan mennyiségű eső esett le hirtelen, hogy kénytelenek voltunk újra nekiiramodni, biztos fedezék után.

Idén már nagyobb versenyem nem lesz, leszámítva a decemberi Mikulásfutást. Januárban folytatom a 2. Zúzmara Félmaratonnal, teljesítve a négy évszakos félmaraton sorozatot. A jövő még mindig ködbe vész, nem tudom még mi várható. Sok mindenen gondolkozom, meglátjuk melyik irányba indulok. Addig is nyugodtan lehet olvasni a korábbi bejegyzéseket. Magam is szoktam néha, hisz gyakran rám tör a nosztalgia. Jó ugyanis átélni újra ezeket a pillanatokat.