2017. április 02. (vasárnap) 10:00 - 13:00 (UTC+1) - Nagymaros

Mint azt korábbi bejegyzéseim egyikében említettem, maradt pár korábbi benevezett futóversenyem. Ezekre még akkor neveztem, amikor még nem volt derékfájásom. Egyet, kettőt közülük már kénytelen voltam lemondani, főleg a hosszabb távút. Márciusban azonban, bár óvatosan, de tudtam készülni. Jöhetett hát az első megmérettetés, az 1. Dunakanyar Félmaraton. A Panorámafutás szervezésében került megrendezésre Nagymaroson, az ország egyik leggyönyörűbb helyszínén. A helyszínre vonattal jutottam el, kísérőm, Kriszti társaságában. Megérkezésünkkor már szállingóztak a futók. Nagymaros központi része rövidesen megtelt a futóversenyre érkezőkkel. Jól megszervezett rendezvény volt, biztosítva volt minden, ami ilyenkor szükséges. Miután átöltöztem, megindultunk a rajt helyszínére. Általában szokott lenni egy-két ismerős, és ezúttal sem volt másképpen.

Zolival találkoztam, a korábbi néptánc oktatómmal. Korábban több futóeseményen is részt vettünk együtt. Úgy voltam vele, hogy ezúttal részt veszek a közös bemelegítésen, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem nekem találták ki ezeket a közös bemelegítéseket. Maradtak tehát az önálló nyújtógyakorlatok. Furán éreztem magam. Úgy ahogy annak idején, az első félmaratonom előtt. Akkor, és most is azért izgultam, hogy sikerüljön beérnem. Izgultam, hogy a derekammal ne legyen semmi gond.

A rajt a Visegrádi várral szemben, Nagymaros Duna partjáról indult. A rajt után a szokásos tumultus alakult ki, azaz eltartott egy kis ideig, amíg a mezőny annyira szétszakadt, hogy kényelmes tempóval tudtunk futni. Az elején ugyanis sokszor kerülgetni kellett egymást. Az időjárásra semmi panasz nem volt, gyönyörű időnk volt. Egy kicsit fújt a szél, ezért a hosszú ujjú felsőmet is magamon hagytam. Ezúttal is az Ökomenikus Segélyszervezet mezét öltöttem magamra.

Az útvonal végig a Duna partján, a kerékpárúton haladt. Gyönyörű kilátás nyílt a folyóra, valamint a túlpartra. Zebegénybe beérve, a falu főterén volt a fordítópont, ahol egy népzenét játszó zenekar gondoskodott a jó hangulatról. A mögöttem futó Zoli - mint utóbb kiderült - pár tánclépéssel kombinálta is a futását. Ezt követően következett csak az igazi meglepetés. A verseny kiírásban szerepelt ugyan egy utalás, hogy lesz egy rövidebb hegymenet is, de nem gondoltam volna, hogy ilyen meredek. Hirtelen emelkedett ugyanis, a futóknak nem kis megpróbáltatást okozva. Magam úgy voltam, hogy remek gyakorlás a hó végi Kékes Csúcsfutásra. Mindenesetre megérte a "kis" szenvedést, ugyanis remek kilátásban lehetett részünk. Ahogy visszafordultunk, a teljes Dunakanyarban gyönyörködhettünk. 

Túl a táv felénél Zoli beért, és együtt folytattuk a futást. Jót beszélgettünk a hátralévő kilométerek alatt, és együtt futottunk be a célba is. Megkönnyebbülve haladtam át a célvonalon. Végig jól éreztem magam, hála Istennek a derékfájásom nem jelentkezett. Az időt tekintve, az eddigi félmaratonjaim alapján, átlagosnak mondható. Szerencsére ezúttal a célvonal után sikerült leállítanom a futóprogramot.

A futás végeztével következett egy rövid nyújtás, pár perc pihenő. Az átöltözés után Krisztivel gondoskodtunk a megfelelő mennyiségű szénhidrát pótlásáról, egy-egy termetesebb hamburger, valamint egy-egy nagy adag sültkrumpli formájában. Lévén, hogy a jó idő miatt Visegrádon sok volt a vendég, eltartott kis ideig, mire kiszolgáltak, de azt hiszem megérte kivárni.

Az ebéd után jóllakva, hazafele vettük az irányt, immár a budai oldalon buszozva. Köszönöm Krisztinek a helyszíni biztatást, segítséget. Köszönöm továbbá Marcsinak, és gyerekeinek, akik szintén a helyszínen szurkoltak. Túl vagyok tehát egy újabb félmaratonon, ám érzem, hogy valami megváltozott. Magával a futással nem volt gond, csak már nem vonz újabb és újabb futóverseny. Amint említettem, a már benevezett eseményeken indulni fogok, ám többre már - jelen állás szerint - nem hiszem, hogy fogok nevezni.