2017. augusztus 06. (szombat) 21:09 (UTC+1) - Domoszló

Négy fal között aludtam tehát az éjjel. Sőt! Ágybetéten, hogy még egy kis luxussal tetézzem. Három dolgot tartok igazán fontosnak a mindennapi életből, melyeket nehéz szívvel nélkülözök egy-egy hátizsákos, hosszabb túrázás során. Ilyen a zuhanyzó, a mosógép és a kényelmes ágy. Lehet sokféleképpen tisztálkodni, moshatok kézzel folyóvíznél, alhatok akárhol, de az említett dolgokat nem pótolhatja. 

Reggel magam hoztam a szomszéd nénitől két vödör vizet, amit a mosogatáshoz használtunk fel. Kicsit elbeszélgettem a nénivel. Hajdanán nagyobb élet volt az udvaron, jöttek, mentek a szekerek, állatok. Amióta meghalt a férje, senki nem folytatja a gazdálkodást. A hajdani köves udvart mára zöld pázsit váltotta fel. Sajnálatos dolog, ám lehetett volna sokkal rosszabb. 

Eljött tehát az utolsó napom az idei Via Unitariana-n. Rossz érzés egy kicsit ilyenkor belegondolni, hogy egy hét ilyen hamar tovaszállt. Mintha tegnap indultunk volna. Összepakoltam tehát ezen a héten utoljára, s jöhetett a reggeli. E napi végcélunk, s egyben az idei utolsó állomásunk Székelyudvarhely városa volt. 

Az első pihenőnknél búcsút vettünk egyik gyalogló társunktól, Zsuzsától, majd folytattuk utunkat felfelé egy emelkedőn. Az időjárás, a reggeli borús időt leszámítva, egyre jobb lett. Kezdett előbújni a nap. Utunkat a legelőn keresztül folytattuk, egy népesebb, legelésző társaság mellett.

Felérve a tetőre, el lehetett látni egészen a következő kis faluig, Bencédig. Nem mást kértem hát fel a község bemutatására, mint annak szülöttjét, Zsófit. Beérve a faluba, első utunk a templomba vezetett, ahol már várt a tiszteletes asszony, valamint Zsófi családja. Édesanyja hajnali négy órakor kelt fel, és sütötte nekünk a finom pánkót. Ezúton is nagyon, de nagyon köszönjük ezeket a finom falatokat.

A finom falatok, valamint a hűsítő ásványvíz után bementünk a templomba. A templom történeti bemutatása ezúttal elmaradt, helyette énekeltünk egyet, s megköszöntük vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást. 

Gyönyörűen felújított temploma van Bencédnek. A templom 1857-1860 között épült, tornya 1993-ban. Maga a templom közvetlen környezete is ragyog, a kapu is nemrég lett kicserélve. Külön öröm volt számomra látni, hogy a régi kaput is megtartották.

Elbúcsúzva vendéglátóinktól, folytattuk utunkat. Kifele a faluból, Zsófiék háza mellett haladtunk el, ahol a kispadon Zsófi nagyapja várta az unokáját. 

Kiérve Bencédről, a nap is egyre jobban kezdett sütni. Sajnos nem volt nálam semmi fényvédő krém, így átváltottam hosszú nadrágra. Mivel a bő szárú, indiai nadrágról volt szó, nem volt annyira meleg benn járni. Annak idején emiatt is szereztem be. 

Ismét erdőn keresztül haladtunk, időnként kanyarogva, kövezett úton. Jó is volt a lombok között, élvezve az árnyékot, mert a nap egyre erősebben sütött. Ez idő alatt egy új ismerősre tettem szert, Tekla személyében, akivel hosszasan beszélgettünk. Kíváncsi volt az elmúlt éveimre, az átélt kalandjaimra. Jó volt azokat újra átélnem, ahogyan visszaemlékeztem.

Kis falvakon haladtunk keresztül, melyekben ismét találtam látnivalót. Egyik helyen még egy házfelújítást is felfedeztem. Szépen haladtak a felújítással, ötvözve a régit az újjal. Magam is ezt teszem Kolozson. Megmenteni a régit, kiegészítve az újjal.

Utolsó pihenőnkön jött még egy kis jégkrém. Addigra már rendesen égetett a nap. Többen éreztük is. Feltankoltunk ivóvízzel, s elindultunk utolsó szakaszunkra. Végig a műúton haladtunk, egymástól kicsit szétszakadva. Ezúttal egymagam haladtam, ugyanis szükségem volt egy kis magányra. Több dolgon is el kellett töprengjek. Ehhez pedig nem jön rosszul, ha egyedül mész. Előttem viszont valószínűleg már nem töprengtek semmin.

A hosszúnak tűnő út végén feltűnt Udvarhely. Három évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen kezdtem a Via Unitariana-t, megismerve egy új vallást, új embereket. Megismertem és azóta a szívembe zártam. A valláshoz nem csatlakoztam, de azt elmondhatom, hogy Ők állnak hozzám a legközelebb.

A város szélén épp egy lovas rendezvény volt, rengeteg látogatóval. A városba ezúttal más irányból érkeztünk be, és az egyik közkedvelt étterem felé tartottunk. Itt ért véget a gyalogló tábor, az V. Via Unitariana. Lassan, lassan mindenki búcsúzkodott, ugyanis elkezdtek hazaszállingózni az emberek. Páran még rendeltünk, mielőtt indultunk. Jómagam egy gulyást rendeltem, hozzá az egyik kedvenc kolozsvári sörömmel.

Az utolsó megtett 25.64 kilométerrel együtt, a hat nap alatt, 139.25 kilométert gyalogoltam, gyalogoltunk. Mi, akik részt vettünk az ötödik Via Unitariana-n. Hogy lesz-e jövőre? Ezt nem tudjuk. Mindenképpen szeretnénk, hogy valami hasonló dolog legyen. Egy olyan hét, amelyen újra találkozhatunk, együtt lehetünk, elvonulva egy kicsit a világtól. Bízom benne, hogy jövőre újra beszámolhatok erről.

Bejegyzésem nem rendhagyó módon zárom, ugyanis utolsó képem nem kapcsolódik a bejegyzéshez. Legalábbis nem közvetlenül. A gyalogló tábor után ugyanis Kolozsra mentem, ahol a már említett kis házikón dolgoztam. A fáradalmakat a kolozsi sósfürdőn pihentem ki. Szükségem is volt rá, mivel hamarosan folytatom a Kéket. Bízom abban, hogy sikerül az Útra is újra rálelnem ...