2017. július 09. (vasárnap) 21:07 (UTC+1) - Domoszló

Korán terveztem felkelni, mivel nem kijelölt kempingben éjszakáztam. Tudomásom szerint Magyarországon nincs tiltva a 24 órát meg nem haladó sátrazás. Ezért is szoktam bátran választani a sátrazást ebben az országban. Némelyik önkormányzat, vadásztársaság ki szokott adni helyi rendeleteket, melyek egy-egy területen megtiltja a rövid idejű sátorozást. Ilyen volt az a hely is Bakonybélen, ahol előző este felhúztam a sátram. Szóval egy kicsit csaltam, de már túl fáradt voltam más helyet keresni. Szerencsémre senki nem zavart meg az éjszaka. Egy gyors kávé után neki is indultam a Városlődig tartó, közel 21 kilométeres távnak. 

Egy darabig Bakonybéllel párhuzamosan haladtam, a falu feletti hegy oldalában, főleg erdőn keresztül. Nem messze a falu határától, egy kis tisztáson kialakításra került egy mészégető gödör. Ezen a területen ugyanis a múlt század közepéig meszet égettek. 

Ezúttal, a reggeli órákban nem találkoztam más túrázóval. Egy két autó közlekedett csak az erdei utakon. Minden adott volt tehát arra, hogy egy kicsit elmélyedjek a gondolataim között. Ha az ember ugyanis arra adja a fejét, hogy távol a világ zajától egy kicsit gyalogoljon, kiválóan lehet az út során gondolkodni. Jómagam is sok mindenen gondolkodok mostanában, melyik terv is legyen a befutó a sok közül. Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy mindenképpen kellenek tervek, amiket meg tudok valósítani. Tervek nélkül nálam nem működnek a dolgok. Nem mondom, hogy nem jó dolog néha rögtönözni, de kell legyen egy fő csapás irány. Szóval a kilométerek során ment az agyalás. Annyira belefeledkeztem néha, hogy egy-egy jelzést elfelejtettem figyelemmel kísérni. Ilyenkor vissza kellett térnem oda, ahol utoljára láttam a jelet.

Az eligazító táblák újabb meglepetést okoztak. Egymást követő, egymástól körülbelül másfél-két kilométer távolságra lévő táblákon egy-egy helyszín iránya változott. Egyszer jobbra mutatott a nyíl, egyszer balra. Több fórumon láttam már, hogy egy-egy tábla nem a valóságot tartalmazza. Szerintem itt is erről lehet szó.

Nagyjából a napi távolságom felénél tartottam, amikor elértem Németbánya széléhez. A falu szélén lévő helységnév tábla  jelezte, hogy német ajkú a település. A török hódoltság végén ugyanis, német telepesek népesítették be a vidéket. A település mellett bauxitbánya található. A bányászat során itt kerültek elő az ország első dinoszaurusz testfosszíliái. Szóval a hajdani raptorok helyén, magam is lépdeltem a falu központja felé. 

Először körbejártam a falu főterét, főutcáját. A lakosság száma száz fő körüli, így csendes kis települést ismerhettem meg. Sok régi ház volt itt is, sokat fel is újítottak, sokra pedig a felújítás várt. Nagyon megtetszett az egyik új építésű házacska. A régmúlt idők parasztháza volt újraálmodva, a mai kor igényeinek megfelelően. Szerintem ilyenhez hasonló ház típustervét kellene, egy országos méretű kezdeményezéssé tenni. Azaz olyan házat megtervezni, felépítésben állami támogatást nyújtani, amely a magyarságra jellemző lenne. Ez lenne szerintem igazán nemzeti ...

A község központjába visszaérve, megtöltöttem hideg vízzel a kulacsokat, majd kerestem egy árnyékos pihenőhelyet. Itt falatoztam egyet, majd bő fél órát sziesztáztam. Minek is rohanni, nem igaz?! Németbányát elhagyva, kövezett úton vezetett az utam egészen egy erdei kulcsosházig, ahonnan az erdei ösvényen keresztül folytattam. Az aljnövényzet itt is időnként térdmagasság fölé ért. A Bodza-hegy melletti réthez érve, egy újabb kiépített pihenőhelyet találtam. Meg  is álltam, mivel épp itt volt az ideje egy jó bögre levesnek. Mialatt forrt a víz, váratlan látogatóm is érkezett az útkereszteződéshez.

Megpróbáltam észrevétlen maradni, ami sikerült is, ám egy arra járó nagyméretű erdészeti jármű elijesztette a tapsifülest. Az uzsonnám elfogyasztása után megindultam Városlőd irányába. Körülbelül 5 kilométer volt a település széléig. Addig azonban volt még mit gyalogolnom. A terep ezúttal erdei úttal kezdődött. Az út két oldalán óriási páfrányok, dús aljnövényzet.

Felfedeztem a fák tövében egy régről ismert növényt. Jobban mondva egy régről ismertnek vét növényt. Még 2011-ben, a Déli-Kárpátokban tett túrázásom során láttam hasonlót, amelyet fogyasztottunk is, enyhítve az éhséget, szomjúságot. Bella, esetleg ki tudnád deríteni, hogy jól emlékszem-e?!

Ezt követően a kövezett út véget ért, és a Kék egy kitaposott ösvényen keresztül vezetett. Az aljnövényzet - helyenként - ismét embermagasságú volt, és az ösvényre jó pár fa ki volt dőlve, és a kidőlt törzsek mellett új ösvényt tapostak. A sűrű aljnövényzet, valamint a kanyargó ösvények, ágak, között kissé nehezen találtam meg a helyes utat, ám végül sikerült. Innen egy kis emelkedő következett, majd elértem az erdő szélét. 

Kiérve az erdőből, egy frissen kaszált réthez, domboldalhoz értem. Azonnal éreztem, hogy itt most nekem pihennem kell. Bakancs, zokni levételre került, majd a hátizsákomnak nekidőlve, hozzákezdtem egy újabb sziesztához. Az idő megengedte, mivel még csak délután négy óra volt. Az előttem lévő rét alján pedig már Városlőd feküdt.

Felfrissülve indultam tovább a napi végcélom felé. A fű között rengeteg kamilla virágzott. A rét végén kiértem a műútra, majd a vasúti felüljáró, valamint a 8-as főút keresztezése következett. Egy érdekes táblát is felfedeztem, mely egy érdekes tematika köré szerveződő túrázásban segít. 

Városlőd táblája is két nyelvű volt, a német ajkúság itt is jelen volt. Szépen karbantartott házak, utcák mentén értem be a településre. A pecsételőhelyig azonban sokat kellett még talpalnom. Menet közben felfedezhettem Városlőd házainak stílusát, s a Szent Kristóf szobrát rejtő kis kápolnát.

A falu központjában áll a katolikus templom, melynek kertjében áll a Mesterségek Fája, azaz a községben működő mesteremberek zászlóival. Hasonló alkotásokat lehet látni Németország számos pontján.

Továbbhaladva a pecsételőhely, azaz a Városlőd - Kislőd vasútállomás irányába, újabb látnivaló következett. Egy fából faragott szoborcsoport állított emléket, a Városlőd német ajkú lakosainak 1948-as kitelepítéséről. "A svábokat kitelepítik, mint tavaly a zsidókat, marhacsorda módjára hajtják el őket, száz és százezer embert. A kollektív büntetés, mint nemzetközi gyakorlat, a legaljasabb elv, amivel ez a század megajándékozta magát. Tegnap a zsidók, ma a svábok, holnap a polgárság, aztán a laposfülűek." Márai Sándor szavai, sajnos mind a mai napig megállják a helyüket ...

Kiérvén a faluból, más csak pár száz méter volt a vasútállomásig, ahol a pecsét volt. Az állomást épp felújították, mindenhol a festés, tatarozás nyomai látszottak. Pecsételés után úgy döntöttem, hogy a közeli Sobri Jóska élményparkot keresem fel, mivel ott kempingezni is lehet.

Óriási területen alakították ki a turisztikai és rekreációs központot, ahol tényleg majdnem minden a rendelkezésre áll arra, hogy egy család jól érezze magát. Itt található az ország egyik leghosszabb drótkötélpályája. Szóval beléptem a kapun, s miután megváltottam sátorhelyemet, már kortyoltam is a jutalomsöröm. 

A korsó sör legurítás után következett a test, másmilyen lehűtése. Ugyanis miután lepakoltam, és felállítottam a sátram, megindultam, hogy a tóban csobbanhassak. Jól esett a fáradt testemnek a kellemes víz. Bő negyed óráig voltam a vízben, majd egy zuhannyal zártam a pancsolást. Vacsora után a sátor felé vettem az irányt. Hajnalra arra ébredtem, hogy esik az eső. Ránéztem a telefonom időjárás jelentésére, de ott esőt nem jelzett. 

Reggel vizesen, nedvesen csomagoltam össze a sátram. Úgy voltam vele, hogy Domoszlóra visszaérve, kicsomagolom, s megszárítom. Összepakolás, felöltözés, majd visszaindulás következett a tegnapi úton a faluba, a buszmegállóhoz. Rövid távollétnek néztem elébe, hisz kedden már jövök is vissza. Ahogy a kalandpark által készített felirat is jelezte, jól éreztem magam, így ideje visszatérnem. Hisz a KÉK vissza vár ...