2018. augusztus 29. (szerda) 20:49 (UTC+1) - Budapest

Hét órára állítottuk az ébresztőt. Hatan aludtunk a hostelszobában, és nem akartunk zavarni senkit a bepakolással, ezért a felszerelésünket kivittük az előszobába. Ezúttal a konyhában készítettem el a kávénkat. A recepción még nem volt senki, ezért indulás után a hostel postaládájába dobtuk a két kulcsot.

A negyedik reggelünkön már rutinszerűen mentünk megfelelő fürdőhelyet keresni a tengerparton. Ugyanazon az útvonalon haladtunk, mint az előző nap. Először próbálkoztunk lejutni egy ligetes részen, de a meredek parton nem találtunk lejáratot. Tovább mentünk, s egy hotel külső medencéjén keresztül, a mindenki által igénybe vehető szabad strandra érkeztünk. 

Ezúttal is sikerült elkerülnünk a tömegnyomort. Rajtunk kívül csak páran voltak a tengerparton. Ismét miénk volt az egész. Fürödtünk, napoztunk felváltva. Itt is sziklás volt a part, de ennek ellenére egyike volt a legszebb partoknak.

Bármennyire szerettünk volna még maradni, lassan indulnunk kellett. Fel kellett még kapaszkodnunk a város felső részén lévő főúthoz. Összepakoltunk tehát, a fürdőruhánkat pedig felerősítettük a hátizsákokra száradni. Még egy kis napfényvédő krém, majd megindultunk. Mint ahogyan az egyik falfirka is jelezte, Isten segedelmével.

Beugrottunk egy útba eső boltba, hideg vízért, majd megkezdtük a kapaszkodást. Három részre volt osztva az emelkedő, egy-egy utcával megszakítva. Szűk lépcsőkön haladtunk felfele, időnként tartva egy kis pihenőt. Felérve csodálatos panoráma terült elénk, igaz az óvárost nem láttuk onnan.

Rövid pihenőt követően neki is láttunk a visszafele tartó stoppolásnak. Ezúttal a távoli célunk Zadar volt. Több táblával is készültünk, mivel a köztes városokat is felírtuk. Ezúttal úgy döntöttünk, hogy a Makarska táblát cserélgetjük a zadarival. Majdnem fél órát várakoztunk, s lassan készültünk tovább állni, amikor megállt egy bosnyák rendszámú autó. 

Sofőrje egy horvát középkorú férfi volt, aki sajnos csak horvátul beszélt. Annyit sikerült megérteni, hogy a bosnyák határon túlra, egy kis faluig tud minket elvinni. Beszálltunk tehát, majd megkezdtük az utunkat. Az előbb említett okból kifolyólag kevés szót váltottunk. 

Rendben átjutottunk a horvát - bosnyák határon, és a bosnyák Neum városában haladtunk, amikor észrevettem a lefestett közlekedési táblákat. A szerb feliratok voltak lemázolva fehér festékkel. Úgy látszik ez a fajta véleménynyilvánítás nem csak az erdélyi románság szélsőséges tagjaira jellemző. Az újabb határátlépés is gond nélkül lezajlott, s már mentünk is tovább. A forgalomra ne volt panaszunk, jól lehetett haladni.

Sikerült egy olyan részt is megörökítenem, ahol a dalmát szőlőművelést láthattuk. Nagyrészt azonban sziklákkal borított hegyvidék húzódik a partvonal mentén. Ezt követően a Neretva folyó torkolatvidékére értünk, ahol búcsút intettünk horvát segítőnknek. Rövid pihenő következett, egy kis falatozással,majd folytattuk a stoppolást.

Mivel nem sikerült leinteni egy autót sem, megindultunk gyalog. Tűzött a nap, lassan az ivóvizünk megmelegedett, s mi is kezdtünk fáradni. Épp jókor jött arra egy horvát házaspár, akik felvettek minket. Olyanok álltak meg, olyan autóval, akikre nem számítottunk. Ilyenkor látszik, hogy a bennünk megfogalmazott sztereotípiák bármikor megdönthetők. Zaostrog nevű faluig jutottunk el, ahol ismét pihentünk egy kicsit.

Vizünk fogytán volt, s lassan az energiánk is. Késő délutánra járt, s mi egyre kevésbé hittünk abban, hogy innen még aznap tovább fogunk menni. Döntenünk kellett, hogy folytatjuk tovább, vagy maradunk, s keresünk szálláshelyet magunknak. Még mielőtt döntöttünk volna, lementünk a falu tengerparti részére, megmerülni.

Szépen kialakított kis strandot találtunk, étteremmel, kikötővel, s mellette egy kempinggel. Gyorsan be is tértem, megkérdezni a sátorhelyet. Kedvező ajánlatot kaptam, így miközben lazultunk, átgondoltuk a továbbiakat. Úgy döntöttünk, hogy maradunk, s az éjszakát a kempingben töltjük.

Beregisztráltunk tehát a kempingbe, és végre használhattuk a sátrat, nem volt hiábavaló a cipelése. Igaz, lecövekelni nem igazán tudtam, a köves talaj miatt. Bepakoltunk, majd a  bolt felé vettük az irányt, egy kis vacsorának valót venni.

Vacsora után még egyszer csobbantunk a tengerben, immár tömeg nélkül, majd jöhetett az újabb fürdés, ezúttal a kemping zuhanyzójában. Megragadtuk az alkalmat, s pár ruhadarabunkat is kimostuk. Egy olasz család volt mellettünk egy lakóautóval, s az ő szárítókötelüket használhattuk. Késő estére járt, a kemping is lassan elcsendesült.

2018. augusztus 28. (kedd) 22:55 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal is nyugodt volt az éjszakánk, senki nem ébresztett minket fel. Mivel előző nap késő este volt, amikor kikötöttem a függőágyakat, nem tudtam olyan fákat találni, melyek nincsenek annyira közel. Ennek az lett az eredménye, hogy egy kicsit kényelmetlenül aludtam. 

Amikor reggeliztünk, észrevettük, hogy nem messze már horgásznak. Páran a köves ösvényen már kocogtak kora reggel. Ébredezett tehát a környék, ideje volt nekünk is összepakolni, és megindulni. Amint az ösvényhez értünk, észrevettük a tilalmi táblát. Tüzet nem raktunk, sátorban nem aludtunk, tehát aggodalomra semmi ok nem volt.

A térkép szerint egy strandhoz vezetett az ösvényünk. Ahogy közeledtünk felé, kiderült, hogy milyen fürdőhelyről is van szó. A tábla szerint nudista strand következett. Ahogy feltűnt a partszakasz, hirtelen mindketten úgy éreztük magunkat, mintha a Part című filmbe csöppentünk volna.

Érkezésünkkor egy fürdőző sem volt. A parton lévő kis fás részen egy sátor volt felállítva, ahonnan egy férfi jött a partra, s rendezgette annak dolgait. Gondolom valamiféle gondnok lehetett. Mint említettem, más nem volt, így a lezárt részen kívül hagyva cuccainkat, már csobbantunk is a hűvös, tiszta vízbe. Csak a miénk volt az egész.

Majdnem egy órát voltunk, amikor egyre többen kezdtek jönni. Volt aki a lezárt részre, volt aki nem. Mi lassan készülődtünk, hisz várt ránk Dubrovnik. Megindultunk tehát Makarska felé, s az első utunkba eső bevásárlóközpontba. Pár perces pihenő következett.

A bevásárlóközponttól nem messze kezdtük el újra a stoppolást. Pont a mellette lévő területen ébredeztek az ott vadkempingező sorstársaink. Bíztunk benne, hogy mire összekészülnek, mi már nem leszünk ott. Elővettük tehát a Dubrovnik táblát, és vártuk a szerencsét.

A szerencse pedig kisvártatva érkezett is, mégpedig Sanja és Mathilde, no meg persze Dugme, a T3-as transporter személyében. Kicsit távolabb álltak meg, így oda kellett szaladnom. Azt mondták, hogy Dubrovnik fele mennek, de odáig nem jutnak el. Nekünk az irány tökéletes volt, így már pakoltunk is be.

Sanja szlovén, Mathilde francia volt, s mint kiderült több éve ismerkedtek meg egy Erasmus félév során. Azóta tart a barátságuk. Dugmét pedig Ljubljanaban bérelték. Nem volt véletlen, hogy egy T3-ast sodort elém az élet, hisz magam is régóta fontolgatom egy hasonló beszerzését. Körbe is néztem tehát jó alaposan.

Közben sokat beszélgettünk velük, ők is cél nélkül járták a horvát partokat. Következett a horvát - bosnyák, majd kisvártatva a bosnyák - horvát határvizsgálat. Lévén hogy mintegy nyolc kilométeres a bosnyák partvonal, hamar ki is léptünk az országból. Közeledtünk Dubrovnik felé, mikor közölték, hogy ők is bemennek a városba. Minket pedig az óváros bejáratánál tettek ki. Még egyszer köszönjük nekik.

Megindultunk tehát a szűk lépcsőn lefele, egészen az óváros kikötőjébe. Tartottunk egy rövid pihenőt, frissítettünk, közben sikerült szállást találnunk. Úgy döntöttünk, hogy egy hostelben töltjük az éjszakát. Egy-egy ágyat béreltünk ki, mintegy 50 méterre az óváros falaitól. Costa Rica óta nem jártam hostelben, jó érzés volt újra átélni.

Miután vettünk egy frissítő zuhanyt, s kicsit feltöltődtünk,fogtuk a térképet, s nyakunkba vettük a várost. Először is kerestünk egy éttermet, mivel meg akartuk kóstolni a helyi ételeket. Az óvárostól nem messze találtunk is egyet. 

A tengeri rizottótól immár jóllakottan folytattuk a városnézést. Dubrovnik a horvát tengerpart talán leglátogatottabb városa, mely az UNESCO világörökség részét képezi. Már a görög, s római időben lakott volt, de igazán a középkorban lett igazi kereskedővárossá.

Hatalmas falakat építettek, hogy a várost mind a töröktől mind Velencétől megvédjék. A középkorban Raguzaként ismert városállam önállóságát Napóleon számolta föl, azóta mindig valakihez tartozott. Szerencsére az 1990-es évek első felében lezajlott háborús eseményeket is túlélte. Nemzetközi összefogással állították helyre a város épületeit, köztereit.

Ismét turisták százai között nézelődtünk. Őszintén szólva, nem igazán szeretem a tipikus turista helyszíneket, de van azért egy-két kivétel, amit kénytelen vagyok elviselni. Ilyen volt Dubrovnik is. Csodaszép épületek vettek minket körös-körül.

Utóbbi képen látható a székesegyház, a következőn pedig a kikötő melletti Arzenál. Miután bejártuk a főbb részeket, megindultunk az óváros szűk utcáin felfelé. Zegzugos barangolás következett, a mediterrán korabeli lakóházak között.

Közben lement a nap, mi pedig tartottunk egy rövid frissítő pihenőt a kikötőben. Még mindig rengeteg volt a turista, akik között több honfitársunkat is felfedezhettünk. Pompás fényárban úszott a város.

Utoljára felmásztunk az óváros legmagasabb pontjához, s az ott lévő kis parkból szemléltük a várost. Kellemes idő volt, a tenger sós illatát lehetett érezni. Lassan pedig megindultunk a hostel irányába, kipihenni a napunkat.

Elérkeztünk tehát a kitűzött célunk legdélebbi pontjáig, Dubrovnikig, nem egészen két nap alatt. Innen észak felé terveztük az irányt, a már megismert Spliten keresztül, egészen Zadarig. Voltak tehát még előttünk bőven kilométerek.