2019. június 18. (kedd) 21:42  (UTC+1) - Budapest

Rég voltam olyan fáradt a túrázás során, mint akkor, Ecsegfalva határában. Mivel a szálláshelyünk a Hortobágy-Berettyótól nem messze volt, így természetesen az apró vérszívókból sem volt hiány. Természetesen befújtam magam, de folyamatosan zümmögtek a fülem mellett. Hajnal felé, ahogy a nap felkelt, akkor hallgattak csak el.

Többen kérdeztétek a legutóbbi bejegyzés óta a mobil-zuhanyt. Hát íme, egy távolabbi kép róla. A bal oldalon van felfüggesztve. Legközelebbi alkalommal készítek majd egy közelebbi képet. Szóval ébredés után a szokásos reggeli kávé, reggeli, majd az összepakolás következett. Hát nem mondom, voltunk már jobb passzban Ricsivel. Indulás előtt jöhetett a hintőpor, valamint a napfényvédő krém kettős. 

Pár métert tettünk meg, s máris rajta voltunk az árvízvédelmi töltésen. Ahogy mi neveztük, a gáton. Még csak kilenc óra volt, de már megint égetett a nap. Ráadásul azt a lábunkat pirította, amelyiket az előtte lévő nap is. Ezúttal Ricsi jóval gyorsabb tempóban tudott haladni, én kissé lemaradtam tőle. Nem voltam még bejáratódva. 

Leszámítva a szivattyútelepek környékét, nem igazán találtunk olyan partszakaszt, ahol tudtunk volna kicsit megmerülni, lehűteni magunkat. Többnyire sűrű nádas választotta el a gátat a víztől. Nem volt kedvünk hozzá, hogy megpróbáljuk. Pedig a nap egyre jobban égetett minket. Maradt tehát az ivóvíz. Árnyékos helyet sem igazán találtunk. Ahol igen, ott meg is tartottuk az ebédszünetünket. 

Az ebédszünetünket kb. fél órásra terveztük, de egy kicsivel több lett. Jól esett pihenni az árnyékban. Tudtuk, hogy legközelebb Túrkevén tehetjük ezt meg. Eredetileg úgy terveztük, hogy Szarvasig fogunk elérni, aztán később ez Mezőtúrra, majd Túrkevére módosult. Nem tudtunk volna tovább menni a kidörzsölődés okozta kényelmetlenség miatt. Rendkívül lassította ugyanis a gyaloglást. 

Az út ezúttal sem egyenesen haladt, hanem jókora félkörökkel kerültünk, kanyarodtunk. Egy felhő sem volt az égen, s ha nem fújt volna egy kis szellő, akkor pokoli lett volna. A vizünk is rohamosan fogyott, s kút, vagy forrás sem volt a környéken. Egy tanyánál szerettünk volna vizet kérni, de a dühös kutyákon kívül nem találtunk senkit.

Egyik kanyarban találkoztunk egy párral, akik autóval épp arra jöttek. Később, amikor újra eljöttek mellettünk, kértünk tőlük egy kis vizet. Igaz, hogy kicsit meleg volt, de ezúton is köszönjük még egyszer. Ekkor már alig vánszorogtunk. Mindkettőnket kerülgetett a rosszullét, ezért tartottunk egy fél órás pihenőt. Korábban is megpróbáltuk, ám akkor rögtön jöttek a szúnyogok. Ezúttal szerencsénk volt.

Mivel ekkorra már egy korty vizünk sem volt, előkerültek a vízszűrős kulacsok, s a víztisztító tabletták, s már szűrtük is a Hortobágy-Berettyó vizét. A kulacs már számtalan alkalommal bizonyított, ám a tablettát most próbáltam ki először. Nem volt a legfinomabb utóíz, s nem hűsített, de jól esett. Kicsit még pihentünk - divatos szóval mondva chilleztünk - majd következett az utolsó napi távunk. 

Ez a bő fél óra, amíg beértünk Túrkevére, volt a legnehezebb az eddigi gyaloglásaim során. Lépésben haladtam csak, borzasztó érzéssel. Sok mindenre vágytam ez idő alatt. Többek között hideg sörre, s egy hűvös vizű medencére. Mindkettőre volt esély, mert a túrkevei strand-kemping volt a célunk. Nemsokára be is bicegtünk, s miután bejelentkeztünk a recepción, már tábort is vertünk a kemping területén.

A bal alsó sarokban voltunk, a lakóautós kemping területén. Több holland, s német nyugdíjas is jelen volt a lakókocsijával. Miközben felállítottuk a sátrat, s felkötöttük a függőágyat, nézegettük őket. Majd következett egy frissítő zuhany, s egy gyors étkezés. Nem siettünk, mert a strand nyitva tartása meg volt hosszabbítva késő estig.

Átbicegtünk tehát a strandra, s mielőtt testünket lehűtöttük volna, lehűtöttük a torkunkat is. Koccintani kellett az épségben történő megérkezésünkre. Épségben, ám kissé leharcoltan. Kifogott rajtunk ez a mostani túra, s az Alföld megmutatta önmagát. Mondtuk is Ricsivel, hogy ide születni kell, hogy ezt bírja az ember. Hiába, hegyi emberek vagyunk. Na de igyekeztünk is be a vízbe, mert sajgott rendesen a sérülésünk.

Eltöltöttünk bő egy órát a hűvös vízben. A gyógyfürdő meleg vizét, a seb elfertőződése miatt nem mertük bevállalni. A hűvös víz viszont jót tett mindkettőnknek. Már besötétedett, mikor visszatértünk a kempingbe. Főztünk még egy vacsorát, majd álomra hajtottuk a fejünket. Másnap nem terveztünk korán kelni. 

Miután összepakoltunk és kijelentkeztünk, nagy nehezen megtaláltuk a nemrég átadott buszpályaudvart. Elnézve a nem üzemelő várótermet, büfét, poggyászmegőrzőt, mosdót, s egyéb helységeket, továbbá a gazos parkot, s szemetes pályaudvart, elgondolkoztam, hogy volt-e értelme annak a 381.926.736 jó magyar forintnak, amibe mindez belekerült. Bízom benne, hogy nem fog teljesen lepusztulni, ha már így, s ennyit költöttek rá.

Busszal mentünk tehát Kisújszállásig, majd ott elváltunk. Mindketten vonattal folytattuk, ellenkező irányban. Délutánra meg is érkeztem Budapestre, ahol a népszerű gyorsétteremlánc duplán extra menüjével pótoltam az elégetett kalóriamennyiséget. Újabb Alföldi Kéktúra szakasszal lettem tehát gazdagabb, de még mindig nem kötöttem össze Szarvassal. Talán legközelebb sikerül. Az Alföldi Kék-ből kb. 277 kilométer hiányzik még, a teljes Kékkörnek pedig a 67%-a van már meg. Legközelebb innen folytatom, csak megpróbálok nem kánikulában indulni ...