2021. április 17. (szombat) 19:20 (UTC+1) - Üllő
Ismét nyugodt éjszakánk volt, bár ezúttal számítottam éjszakai ellenőrzésre. Lehet, hogy az előző nap megtalált hátrahagyott táskák, ruhák végett gondoltam így. Szerencsére azonban senki nem zavarta meg az álmunkat.
Viszonylag késői ébredés után jöhetett a szokásos reggeli tűz. Ricsi ott szokta melegíteni a kávéhoz a vizet, én inkább a gázfőzőm használom. Miközben kortyolgattuk a kávénkat, zajt hallottunk a közelben. Egy kisebb munkagépnek épített jármű ment el a közelben, de mi észrevétlenek maradtunk. A jármű a közelben megállt, s vezetője fát kezdett kivágni. Pár darabról lehetett szó, mert időnként odébb állt, s ott folytatta.
Amíg folyt a reggeli készülődés, odatettük tölteni a nálunk lévő akkumulátorokat. Én jelenleg egy 5000 mAh-s és egy 10000 mAh-s akkumulátort használok. A kisebb már lemerült, azt töltöttem a napelemmel. Lehet majd beszerzek még egy 20000 mAh-s példányt, a biztonság kedvéért. Ha hosszabb távra megy az ember, s nem tudja tölteni az akksikat a nem megfelelő időjárás miatt, akkor maximum 3 napig elég az energia. Szerencsére azonban a napelemes töltő jól működik.
Későre járt, mire elindultuk. Röviddel az elindulásunk után találkoztunk az említett munkagéppel, s a vezetőjével. Vele volt még egy személy. Mindketten a kitermelt fát rakodták a kis házilag épített járműre. Pár mondatot váltottunk velük, majd folytattuk az utunk.
Úgy döntöttünk, hogy letérünk a Kék jelzésről, s bemegyünk a közeli Ásotthalomra. Az előttünk álló napi szakaszon ugyanis nem volt település, sem olyan bolt, ahol vásárolhattunk volna. Sőt! Vízvételre alkalmas hely sem volt.
Továbbra is az alföldi tanyavilágban voltunk. Volt, hogy egymástól pár száz méterre voltak ezek a tanyák, de akadtak olyanok is, amik távolabb helyezkedtek el. Mindegyiknek volt viszont egy száma, mint a fenti fényképen látható is. A tanyákhoz tartozó postaládák többnyire egy helyen voltak, azaz több tanyáé együtt, hogy könnyebbé tegyék a posta dolgát.
Többnyire felújított, használatban lévő tanyák voltak, néhol már a modern eszközöket is igénybe véve. Ezúttal is volt olyan, ami már nem volt használatban, de olyan is akadt, amit más célra használtak. Olyat is találtunk, ami tájházként üzemelt.
Hamarosan kereszteztük az 55-ös főutat, majd egy új pecsételőhelyhez értünk. A Rúzsa-fa nevű pihenőhelyen került elhelyezésre egy újabb bélyegző, ami nem szerepelt az igazolófüzetemben. Egy úgynevezett famatuzsálem tárult a szemünk elé.
Kb. 200-220 éves lehetett a szürke nyár fajú fa. Nevét a híres betyárról, Rózsa Sándorról kapta, aki a környéken élt. Természetesen ehhez a fához is kapcsolódik egy anekdota, mely szerint a menekülő betyár a lombjai közt talált menedéket az őt üldöző pandúrok elől.
Innen bő fél óra alatt be is értünk Ásotthalomra. Az utóbbi években a település reflektor fénybe került a menekültek miatt. Velük nem találkoztunk, sőt ellenőrzéssel, járőröző rendvédelmi erőkkel sem. A település szépen karbantartott, díszes, virágos volt. A központi boltban pár dolgot beszereztünk, tartottunk egy rövid étkezést, frissítést, s továbbálltunk.
Az előttünk álló szakasz hosszan vezetett, nagyjából a főút mentén, attól kb. 200 méterre. Többnyire fenyvesek közt vezetett a még mindig homokos út. Ismét jelentkezett nálam a tavalyelőtti probléma, a comb tövemnél a kidörzsölődés. Emiatt időnként meg kellett állni pihenni.
A természet lassan ébredezni kezdett, egyre jobban látszódtak a tavasz jelei. Igaz, ez a tavasz eddig nem a megszokott arcát mutatta. A fenti virágokról, valamint a következő képen lévő útról Ricsi készítette a felvételeket, jöjjön hát az ő szemszögéből egy-egy pillanat.
A területen helyenként irtások, fakitermelések zajlottak, de szerencsére telepítés is. Többször említettem már, hogy szerencsére az országban az erdőgazdálkodás szépen követhető. Vágnak, de ültetnek is, mindezt lassan 100-150 éve. Az egyik farakás mögött sikerült egy erdőlakót is szemügyre vennünk, igaz könnyű dolgunk volt, mert egy elkerített részen legelészett.
Közeledtünk a napi és egyben a jelen végcélunk felé. Hosszú szakaszt készültünk most lezárni, melyet másfél éve, Mindszenten kezdtünk. Most a Petróczi iskoláig terveztünk elérni. Szóval más csak pár kilométer volt hátra a homokban.
Lassan feltűntek a távolban a főút közeli házak, s az út is később szilárdabb burkolatúvá vált. A bélyegző a főút mentén lévő autós étterem teraszán volt. Sajnos a vendéglátóhelyiség zárva volt, pedig annyira örültünk volna ha nem.
Már csak szállást kellett találnunk éjszakára. Ezúttal is a telefonunkat vettük igénybe, s a műhold segítségével a közeli erdőt vettük célba. Azonban a műhold képein még összefüggő erdő volt, a helyszínen azonban friss irtások is voltak. Kerestünk egy alkalmas részt, s jöhetett a tábor állítás.
A vacsora előtt telefonon keresztül beszélgettünk régi cimboránkkal, Tónival, valamint a Kék anyánkkal, Erikával. Előjöttek a közös kékezés történetei, élményei. Vacsora után kicsit még beszélgettünk, majd mindketten álomra hajtottuk fejünket.
Korán ébredtünk, mivel vissza akartunk időben jutni a kocsihoz, Szatymazra. Reggeli után táborbontás, majd az irtáson ki a Kék túraútvonalra. Hirtelen hiányérzetem támadt, mint anno régen. Természetesen ezúttal is a vándorbotom hagytam el. Ott maradt a táborhelyen, így hát iszkoltam vissza. Viszonylag hamar lefutottam a reggeli kocogásnak is beillő távot. A főúthoz visszatérve, míg vártuk a buszt, észrevettem a régebbi túrajelző táblát. Nagyjából 115 kilométer maradt tehát hátra az Alföldi Kék-ből. Szegedi átszállással jutottunk vissza Szatymazra, ahonnan bő egy óra után már Üllőn is voltunk. Elbúcsúztam Ricsitől, akivel valamikor tovább folytatom a Kéket. Most már tényleg nem sok maradt hátra. Lassan - lassan a végére érek az Alföldi Kék-nek ...