2022. március 01. (kedd) 22:32 UTC+1 - Üllő

Történt, hogy a tavaly szeptemberben tartott kerti partin, a barátainktól kaptunk nászajándékul egy belföldi, két éjszakára szóló üdülést. Akkor úgy döntöttünk, hogy valamikor télen fogunk élni a felkínált lehetőséggel. Jól gondoltuk, ugyanis nagyon kezdett elegünk lenni a télből, vágytunk egy kis kiruccanásra. Február elején neki is vágtunk. Irány az ország keleti része, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, azon belül is Nagyhuta. Utoljára 2017-ben jártam arra Ricsivel, az Országos Kék bejárása során.

A szállásunk a Nagyhuta községhez tartozó Kőkapu Vadászkastély és Hotel volt, a Zempléni hegységben. Otthonról autópályán jutottunk el Hidasnémetiig, Miskolctól az új, nemrég átadott M30-as pályán. Hidasnémetitől Gönc, Telkibánya és Bózsva következett, majd Kishuta, s végül Nagyhuta. Délután kettőre értünk oda, pont akkorra, amikortól lehetett elfoglalni a szállást.

A szobánk a képen látható főépületben volt, az első emeleten. A tulajdonos szenvedélye a vadászat, mely látszott is az épület belső berendezésén. Igaza volt Ecetnek, amikor átadta ősszel az ajándékot. Garantált nyugalom várt ránk, ugyanis nemhogy internet, de mobiltelefon térerő sem volt. Csak vezetékes telefonon tudtuk vész esetén tartani a külvilággal a kapcsolatot.

Szobánk berendezése, elrendezése elsőre elnyerte a tetszésünket. Következett egy gyors kipakolás, a welcome drink, némi harapnivaló, s már robogtunk is a hotel wellness részlege felé. A vacsora előtt szerettünk volna egyet lazulni a habok közt.

A vacsora svédasztal jellegű volt, s mi nagyon éhesek voltunk. Egyébként hétköznap lévén, amúgy nem voltunk sokan. A még jelen lévő pandémia miatt a maszkot viselni kellett a hotel területén, kivéve a wellness és az étterem területét. Vacsora után hamar ki is dőltünk. Másnap végre nem kellett hajnalban kelni.

A reggeli után kicsit szétnéztünk a környéken. Nagyon távolra nem készültünk, de egy pár kilométeres séta belefért. A hotel közelében helyezték el a magyar történelmi személyeket megörökítő fából faragott szobrokat. Többek között a honfoglaló vezéreket, valamint az uralkodóinkat.

A foglalásunk tartalmazta elvileg a közelben lévő tavon a csónakázási lehetőséget is, de ezt most kihagytuk. Helyette lehetett volna korcsolyázni, ám azt otthon hagytuk. Maradt tehát a két láb, s a séta, körbe a tó körül. Ott kezdtük tehát a sétánkat.

A továbbiakban kicsit érintettük a közelünkben kialakításra került Páfrány Tanösvényt. Áthaladtunk a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán, kicsit bepillantást nyerhettünk a környék erdőgazdálkodási tevékenységébe. Néhol még havas, fagyos volt a talaj. Bő két órás séta után a hotel játékterme felé vettük az irányt, ugyanis kibéreltük a bowling pályát.

Mondhatni otthonos volt a bowling pálya, köszönhetően a falra felfestett kaméleonnak. A kezdeti bemelegítő gurítások után elég jól belejöttünk Chilivel. Miénk volt az egész pálya. Bár érződött, hogy főszezonon kívül voltunk, ugyanis személyzet nem volt a játékteremben lévő bárban. Sajnálatunkra.

Miután kiegyeztünk egy döntetlenben, újra a wellness felé vettük az irányt. Előző este sajnos kiderült, hogy masszázs nem lesz, mert lebetegedett a masszőr. Mondtam volna, hogy beugrom, de hát nem szakíthattam volna meg a pihenésem.

A fürdő részleg amúgy mondhatni tökéletes volt. Három pezsgőfürdő, masszázsmedence állt a rendelkezésünkre, továbbá gőzkamra és szauna. Ami a legfontosabb, hogy nem voltunk sokan. Délután kezdtünk, így az elején csak mi fürödtünk, a többiek még nem értek vissza a szállásra. Vacsoraidőig kényeztettük is magunkat.

A következő vacsora ezúttal menüből volt. Kezdtünk egy-egy levessel, majd következett a főétel, végül a desszert. Mindezekhez pedig a környék méltán híres gönci barack és szilva pálinkája. 

Vacsora után még egy kicsit visszamentünk a játékterembe, ahol a biliárd és darts volt a választott játék. Ezúttal rajtunk kívül több vendég is volt, de szerencsére nem zsúfoltan. A játék örömét fokozta Chili kedvenc zenekarának, az Imagine Dragons zenéje, ami véletlenül előbukkant a zenei válogatásból.

Másnap reggeli után, délelőtt tízig kellett elhagynunk a szállásunk. Szívünk szerint maradtunk volna még, annyira jól éreztük ott magunkat. Igaz, eleinte fura volt az internet, s a térerő hiánya, ám a kezdeti fura érzés után azon vettem észre magam, hogy nem is hiányzik. Kellenek még ilyen alkalmak. Kikapcsolni egy kicsit a külvilágot. Még egyszer köszönjük Anitának, Bettynek, Ecónak, Jancsinak és Axinak, hogy mindezt nekünk lehetővé tették. A lehető legjobb dologgal leptetek meg minket. Ölelés Nektek!