2022. március 30. (szerda) 20:20 (UTC+1) - Üllő

Nyugodt volt az éjszakánk, nem zavart minket senki. Párszor megébredtem. Volt amikor arra, hogy fázik a lábfejem, máskor pedig arra, hogy pózt kell váltsak. Utóbbi kissé körülményes a hálózsákban. Főleg úgy, hogy bent vannak a külső akkumulátorok, s a telefonom. A felfújható derékalj ezúttal is tökéletesen szigetelt. Arra számítottam, hogy a sátor belső falán páralecsapódás lesz, ám szerencsére elmaradt. Gondolom, hogy ezt a külső hőmérsékletnek volt köszönhető. Hát túl voltunk az első éjszakánkon. Nem igazán akaródzott kimászni, s készülődni.

Nem is öltöztünk át a reggeli készülődés során. Mármint az aláöltözetet magunkon hagytuk. Ezúttal korábban keltünk, s indultunk, mint szoktunk. Úgyis később melegedett csak az idő, felesleges volt helyben fagyoskodni. Egy gyors kávé, s már indultunk is vissza a Kék jelzésre.

Első útba eső település Kunfehértó volt. Addig azonban terveztünk egy rövid pihenőt, hisz le kellett venni az aláöltözetet, s nem ártott egy reggeli sem. Találtunk az út mellett egy farakást, jó nagy, vastag rönkökből, s azon kényelmesen megreggeliztünk. 

A terepviszonyok továbbra sem változtak. Mindenütt csak a homok, mely a legapróbb résbe is beférkőzött. A hátizsák súlyát már érezték a vállaim, s a talpaim is jelezték, hogy ezúttal nem fogom megúszni vízhólyagok nélkül. Mindketten úgy ítéltük meg, hogy jobb lett volna erre a terepre egy magas szárú bakancs.

Essen egy kis szó a felszerelésemről. Kezdjük mondjuk a technikai résszel, azon belül is az elektronikaival. Adott volt egy mobiltelefon, annak töltőkábele, öt darab külső akkumulátor, összesen majdnem 70.000 mAh értékben. Vittem még a napelemes töltőmet, amit ki is raktam az egyik kisebb akksi töltésére. Nálam volt még a fejlámpa is, a töltő vezetékével. 

Kunfehértóra beérve, tartottunk egy újabb pihenőt, melynek során meglátogattuk a helyi kisboltot is, feltankolni pár dologgal. Többek között vízzel, hisz nem igazán volt más lehetőségünk a nap hátralévő részében. Ez a baj az Alfölddel, hogy kevés a forrás. Jobb lenne, ha csak egy liter lenne nálunk, nem kellene cipelni a többit.

Kunfehértót követően a Kunfehértói üdülőtelep következett, mely a nevét viselő tó mellett került felépítésre. Hétvégi házak, üdülők, többségük szépen karbantartva. Rövidesen a következő pecsételőhelyet értük el, a Pici-paci-tanyát. Fura volt elsőre, hisz fakerítéssel, kapuval lekerített magánterületen keresztül vezetett a Kék. Nem voltunk ehhez hozzászokva. A bélyegző az egyik épület falán volt.

Alighogy megérkeztünk, s leraktuk a táskáinkat, máris vendégeink lettek. Vagy mi az övék?! Mindenesetre nem voltak félénkek. Csak úgy gyűltek körénk két-, illetve négy lábon. Mi meg élveztük a vendégszeretetüket.

Volta mellettünk egy karám is, benne szebbnél szebb lovakkal. Magam tartok tőlük, így inkább maradtam a táskámnak dőlve a kényelmes gyepen, s pihentettem fáradt lábaimat. Ricsi pedig ismerkedett a lovakkal.

Közben begördült egy terepjáró, kiszállt belőle egy férfi. Biccentett egyet, mi viszonoztuk, majd hozzákezdett kipakolni az autóból. Utána megetette a lovakat, majd eltűnt az egyik épületben. Kisvártatva egy tálcával tért vissza, rajta két kávéval, tejszínnel, cukorral, keksszel. Kiderült, hogy ő volt a tanya tulajdonosa. Német volt, így az angol lett volna a közös nyelv. Lett volna, ugyanis nem volt bőbeszédű. Letette a tálcát, pár szót váltottunk, s ment dolgára. 

Elfogyasztván a kávét, visszavittük a tálcát, s összeszedtük magunkat. Becsukva magunk után a kaput ezt a feliratot láttuk. Még egyszer köszönjük a kedves gesztust az ismeretlen jótevőnknek. Volt kb. egy óránk arra, hogy megfelelő helyszínt találjunk a következő éjszakai táborhelyünknek. Ilyenkor segítségül szoktuk használni a műholdas alkalmazást, megnézni, hogy mi merre. Hol vannak fás, erdős részek. 

Kisvártatva meg is találtuk az aznapi szálláshelyünket. Ezúttal a Kéleshalmi homokbuckák térségében. Viszonylag ritka fenyő erdőben voltunk, ám a fák nem voltak magasak. A talaj természetesen továbbra is homok volt. Amint felvertük a sátrakat, s nekikészültünk a vacsorához, Ricsivel azt vettük észre, hogy a hőmérséklet iszonyú tempóban esett. Olyan érzése volt az embernek, mintha egyik pillanatról a másikra csökkent volna. Ezúttal nem is húztuk el a vacsorát sokáig. Magam gyorsan melegítettem egy tasakos levest, utána pedig kipróbáltam a marokkói kuszkuszt, instant verzióban. Utóbbi nem igazán lett a kedvencem.

Folytatva a felszerelés ismertetését, következzen az élelmiszer. Nagyjából kialakult nálam, hogy mit hozok egy 3-4 napos túrára. A gázfőző, palack, az egymásba forgatható főzőedények, melybe a gázpalack belefér. Evőeszköz, gyufa. Fűszerek, intant ételek (levesporok, kínai tészta, olasz tészta, sajtos tészta), kolbász, hagyma, "tekerős" sajt (Emma nevezte el így a feltekert sajtot), koktél paradicsom, kenyér, protein szelet, rágcsa (olajos magvak), csoki, pezsgőtabletta, májas konzerv (nem fémdobozos), erőspaprika. Nagyjából ez az alap. Menet közben pedig az útba eső boltokban még ki szoktuk egészíteni. 

Kiegészíteném még a felsorolást a legfontosabb, nélkülözhetetlen elemmel, a pálinkával, melyet ezúttal Ricsi hozott. Ezúttal igazán nélkülözhetetlen is volt, ugyanis az előttünk álló éjszakára még hidegebbet mondtak. A lábaimhoz betettem egy ponyvát, hogy ne legyenek szabadon, majd ismét bebújtam a hálózsákba, rajtam majdnem minden ruhadarabommal ...

2022. március 26. (szombat) 21:10 (UTC+1) - Üllő

Eltelt egy év a legutóbbi kékezés óta. Éppen itt volt hát az ideje a folytatásnak. Ricsivel egyeztettem, s kinéztük a március 15 környékét. Idén kedvezett is az ünnepnap, hisz keddre esett, s a hétfőt később kellett ledolgozni. Úgy döntöttünk, hogy már péntek kora reggel elindulunk. Csütörtök este jöhetett tehát a várva várt bepakolás.

Nem szeretem a nagyobb hálózsákot cipelni, sem a sátrat, ám ezúttal kénytelen voltam. Korai lett volna még függőágyazni. Legalábbis a meglévő felszerelésemmel. Létezik ugyanis olyan függőágy alá húzható, úgynevezett underquilt, amivel megvédhető alulról a test a mínuszokban. Tervben van, hogy egyszer majd magam is beszerzek egyet. De addig is marad a sátor, s a hálózsák. A felszerelést rég részleteztem, ezúttal az elkövetkező bejegyzésekben újra ecsetelem kicsit.

Szóval a korai vonattal indultunk Ferihegyre, ott átszálltunk a Szeged felé tartó intercity vonatra. Nemsokkal délelőtt tíz óra körül már lent is voltunk. Elhagytuk a vasútállomást, s mielőtt tovaindultunk volna a buszpályaudvar felé, tartottunk egy reggeliző szünetet. Az egyik kávézóba ültünk be, egy-egy laktató szendvics erejéig. Szegedről bő háromnegyed óra alatt értünk a tavalyi végponthoz, az 55-ös út mellett lévő Petróczi-iskolához. Az ott lévő csárdánál legurítottunk egy kávét, feltöltöttük a kulacsainkat, bepecsételtünk a füzetbe, majd nekivágtunk. 

Mint láthatjátok, új lábbelik vannak. Ideje volt már lecserélni a régi túracipőmet. Eljárt felette az idő. Gondolkodtam bakancsban is, de egyelőre nem találtam alkalmasat. Cipőben viszont sikerült egy kényelmes példányt találni. Bíztam benne, hogy az út során az is marad. Egyből sikerült is a beavatás, ugyanis az alföldi homokszemek már kezdtek is belemenni.

Dél körül volt, amikor nekivágtunk, s az idő is egész elviselhető volt. A nappalokra jó időt, meleget jósoltak, azonban az éjszakákra mínuszokat. Az első napi távunkat úgy terveztük, hogy addig megyünk, amíg sötétedés előtti másfél óra körüli időben egy olyan alkalmas sátorozó helyet nem találunk, ahol háboríthatatlanul éjszakázhatunk.

A terep a jól ismert homokos út volt, oldalt akác, s fenyő erdővel szegélyezve. Kora délután is elmúlt, amikor magunk mögött hagytuk a János-teleki erdőt. Az igazolófüzetemben még itt nem jelzett pecsételőhelyet, azonban volt, így bélyegeztünk is. Kisvártatva kereszteztük a vasutat, majd az 53-as főutat, melynek mentén egy pár métert kellett megtennünk. Lassan-lassan elérkezett az idő, hogy letérjünk a kékről, s keressünk egy táborhelyet magunknak.

A Bíbic nevű erdőben hagytuk magunk mögött a túraútvonalat, s egy bozótoson keresztül vágva, kb- 2-300 méterre a jelzésektől tábort bontottunk. Bent voltunk a sűrűjében, körülöttünk fenyőfák, alul vastag tűlevél paplan. Ahogy lepakoltunk, s felállítottuk a sátrakat, a hőmérséklet viharos gyorsasággal csökkent. Amint a sátor felállítódott, egy pár centis szakadást fedeztem fel az oldalán. Előkerült pár ragtapasz, s kisvártatva már meg is volt foltozva. 

Mikor a vacsoránkat melegítettük a gázégőn, már látni lehetett a leheletünket is. Rövidre terveztük tehát a kint létet. A vacsora után gyorsan felvettük az aláöltözetet, jómagam két zoknit is, két pulóver, kabát, s már bújtam is bele a hálózsákomba. A magunkkal hozott akkumulátorokat pedig szokás szerint a lábainkhoz tettük, a hálózsákba, megakadályozva azt, hogy a hidegben lemerüljenek. Következett egy gyors telefonálás Chilinek, majd mielőtt repülő üzemmódba kapcsoltam a telefonom, ránéztem az időjárás jelenésre. Épp -4 Celsius foknál jártunk, s még csak kilenc óra volt ...

2022. március 01. (kedd) 22:32 UTC+1 - Üllő

Történt, hogy a tavaly szeptemberben tartott kerti partin, a barátainktól kaptunk nászajándékul egy belföldi, két éjszakára szóló üdülést. Akkor úgy döntöttünk, hogy valamikor télen fogunk élni a felkínált lehetőséggel. Jól gondoltuk, ugyanis nagyon kezdett elegünk lenni a télből, vágytunk egy kis kiruccanásra. Február elején neki is vágtunk. Irány az ország keleti része, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, azon belül is Nagyhuta. Utoljára 2017-ben jártam arra Ricsivel, az Országos Kék bejárása során.

A szállásunk a Nagyhuta községhez tartozó Kőkapu Vadászkastély és Hotel volt, a Zempléni hegységben. Otthonról autópályán jutottunk el Hidasnémetiig, Miskolctól az új, nemrég átadott M30-as pályán. Hidasnémetitől Gönc, Telkibánya és Bózsva következett, majd Kishuta, s végül Nagyhuta. Délután kettőre értünk oda, pont akkorra, amikortól lehetett elfoglalni a szállást.

A szobánk a képen látható főépületben volt, az első emeleten. A tulajdonos szenvedélye a vadászat, mely látszott is az épület belső berendezésén. Igaza volt Ecetnek, amikor átadta ősszel az ajándékot. Garantált nyugalom várt ránk, ugyanis nemhogy internet, de mobiltelefon térerő sem volt. Csak vezetékes telefonon tudtuk vész esetén tartani a külvilággal a kapcsolatot.

Szobánk berendezése, elrendezése elsőre elnyerte a tetszésünket. Következett egy gyors kipakolás, a welcome drink, némi harapnivaló, s már robogtunk is a hotel wellness részlege felé. A vacsora előtt szerettünk volna egyet lazulni a habok közt.

A vacsora svédasztal jellegű volt, s mi nagyon éhesek voltunk. Egyébként hétköznap lévén, amúgy nem voltunk sokan. A még jelen lévő pandémia miatt a maszkot viselni kellett a hotel területén, kivéve a wellness és az étterem területét. Vacsora után hamar ki is dőltünk. Másnap végre nem kellett hajnalban kelni.

A reggeli után kicsit szétnéztünk a környéken. Nagyon távolra nem készültünk, de egy pár kilométeres séta belefért. A hotel közelében helyezték el a magyar történelmi személyeket megörökítő fából faragott szobrokat. Többek között a honfoglaló vezéreket, valamint az uralkodóinkat.

A foglalásunk tartalmazta elvileg a közelben lévő tavon a csónakázási lehetőséget is, de ezt most kihagytuk. Helyette lehetett volna korcsolyázni, ám azt otthon hagytuk. Maradt tehát a két láb, s a séta, körbe a tó körül. Ott kezdtük tehát a sétánkat.

A továbbiakban kicsit érintettük a közelünkben kialakításra került Páfrány Tanösvényt. Áthaladtunk a Pálházi Állami Erdei Vasút vonalán, kicsit bepillantást nyerhettünk a környék erdőgazdálkodási tevékenységébe. Néhol még havas, fagyos volt a talaj. Bő két órás séta után a hotel játékterme felé vettük az irányt, ugyanis kibéreltük a bowling pályát.

Mondhatni otthonos volt a bowling pálya, köszönhetően a falra felfestett kaméleonnak. A kezdeti bemelegítő gurítások után elég jól belejöttünk Chilivel. Miénk volt az egész pálya. Bár érződött, hogy főszezonon kívül voltunk, ugyanis személyzet nem volt a játékteremben lévő bárban. Sajnálatunkra.

Miután kiegyeztünk egy döntetlenben, újra a wellness felé vettük az irányt. Előző este sajnos kiderült, hogy masszázs nem lesz, mert lebetegedett a masszőr. Mondtam volna, hogy beugrom, de hát nem szakíthattam volna meg a pihenésem.

A fürdő részleg amúgy mondhatni tökéletes volt. Három pezsgőfürdő, masszázsmedence állt a rendelkezésünkre, továbbá gőzkamra és szauna. Ami a legfontosabb, hogy nem voltunk sokan. Délután kezdtünk, így az elején csak mi fürödtünk, a többiek még nem értek vissza a szállásra. Vacsoraidőig kényeztettük is magunkat.

A következő vacsora ezúttal menüből volt. Kezdtünk egy-egy levessel, majd következett a főétel, végül a desszert. Mindezekhez pedig a környék méltán híres gönci barack és szilva pálinkája. 

Vacsora után még egy kicsit visszamentünk a játékterembe, ahol a biliárd és darts volt a választott játék. Ezúttal rajtunk kívül több vendég is volt, de szerencsére nem zsúfoltan. A játék örömét fokozta Chili kedvenc zenekarának, az Imagine Dragons zenéje, ami véletlenül előbukkant a zenei válogatásból.

Másnap reggeli után, délelőtt tízig kellett elhagynunk a szállásunk. Szívünk szerint maradtunk volna még, annyira jól éreztük ott magunkat. Igaz, eleinte fura volt az internet, s a térerő hiánya, ám a kezdeti fura érzés után azon vettem észre magam, hogy nem is hiányzik. Kellenek még ilyen alkalmak. Kikapcsolni egy kicsit a külvilágot. Még egyszer köszönjük Anitának, Bettynek, Ecónak, Jancsinak és Axinak, hogy mindezt nekünk lehetővé tették. A lehető legjobb dologgal leptetek meg minket. Ölelés Nektek!