2022. március 30. (szerda) 20:20 (UTC+1) - Üllő

Nyugodt volt az éjszakánk, nem zavart minket senki. Párszor megébredtem. Volt amikor arra, hogy fázik a lábfejem, máskor pedig arra, hogy pózt kell váltsak. Utóbbi kissé körülményes a hálózsákban. Főleg úgy, hogy bent vannak a külső akkumulátorok, s a telefonom. A felfújható derékalj ezúttal is tökéletesen szigetelt. Arra számítottam, hogy a sátor belső falán páralecsapódás lesz, ám szerencsére elmaradt. Gondolom, hogy ezt a külső hőmérsékletnek volt köszönhető. Hát túl voltunk az első éjszakánkon. Nem igazán akaródzott kimászni, s készülődni.

Nem is öltöztünk át a reggeli készülődés során. Mármint az aláöltözetet magunkon hagytuk. Ezúttal korábban keltünk, s indultunk, mint szoktunk. Úgyis később melegedett csak az idő, felesleges volt helyben fagyoskodni. Egy gyors kávé, s már indultunk is vissza a Kék jelzésre.

Első útba eső település Kunfehértó volt. Addig azonban terveztünk egy rövid pihenőt, hisz le kellett venni az aláöltözetet, s nem ártott egy reggeli sem. Találtunk az út mellett egy farakást, jó nagy, vastag rönkökből, s azon kényelmesen megreggeliztünk. 

A terepviszonyok továbbra sem változtak. Mindenütt csak a homok, mely a legapróbb résbe is beférkőzött. A hátizsák súlyát már érezték a vállaim, s a talpaim is jelezték, hogy ezúttal nem fogom megúszni vízhólyagok nélkül. Mindketten úgy ítéltük meg, hogy jobb lett volna erre a terepre egy magas szárú bakancs.

Essen egy kis szó a felszerelésemről. Kezdjük mondjuk a technikai résszel, azon belül is az elektronikaival. Adott volt egy mobiltelefon, annak töltőkábele, öt darab külső akkumulátor, összesen majdnem 70.000 mAh értékben. Vittem még a napelemes töltőmet, amit ki is raktam az egyik kisebb akksi töltésére. Nálam volt még a fejlámpa is, a töltő vezetékével. 

Kunfehértóra beérve, tartottunk egy újabb pihenőt, melynek során meglátogattuk a helyi kisboltot is, feltankolni pár dologgal. Többek között vízzel, hisz nem igazán volt más lehetőségünk a nap hátralévő részében. Ez a baj az Alfölddel, hogy kevés a forrás. Jobb lenne, ha csak egy liter lenne nálunk, nem kellene cipelni a többit.

Kunfehértót követően a Kunfehértói üdülőtelep következett, mely a nevét viselő tó mellett került felépítésre. Hétvégi házak, üdülők, többségük szépen karbantartva. Rövidesen a következő pecsételőhelyet értük el, a Pici-paci-tanyát. Fura volt elsőre, hisz fakerítéssel, kapuval lekerített magánterületen keresztül vezetett a Kék. Nem voltunk ehhez hozzászokva. A bélyegző az egyik épület falán volt.

Alighogy megérkeztünk, s leraktuk a táskáinkat, máris vendégeink lettek. Vagy mi az övék?! Mindenesetre nem voltak félénkek. Csak úgy gyűltek körénk két-, illetve négy lábon. Mi meg élveztük a vendégszeretetüket.

Volta mellettünk egy karám is, benne szebbnél szebb lovakkal. Magam tartok tőlük, így inkább maradtam a táskámnak dőlve a kényelmes gyepen, s pihentettem fáradt lábaimat. Ricsi pedig ismerkedett a lovakkal.

Közben begördült egy terepjáró, kiszállt belőle egy férfi. Biccentett egyet, mi viszonoztuk, majd hozzákezdett kipakolni az autóból. Utána megetette a lovakat, majd eltűnt az egyik épületben. Kisvártatva egy tálcával tért vissza, rajta két kávéval, tejszínnel, cukorral, keksszel. Kiderült, hogy ő volt a tanya tulajdonosa. Német volt, így az angol lett volna a közös nyelv. Lett volna, ugyanis nem volt bőbeszédű. Letette a tálcát, pár szót váltottunk, s ment dolgára. 

Elfogyasztván a kávét, visszavittük a tálcát, s összeszedtük magunkat. Becsukva magunk után a kaput ezt a feliratot láttuk. Még egyszer köszönjük a kedves gesztust az ismeretlen jótevőnknek. Volt kb. egy óránk arra, hogy megfelelő helyszínt találjunk a következő éjszakai táborhelyünknek. Ilyenkor segítségül szoktuk használni a műholdas alkalmazást, megnézni, hogy mi merre. Hol vannak fás, erdős részek. 

Kisvártatva meg is találtuk az aznapi szálláshelyünket. Ezúttal a Kéleshalmi homokbuckák térségében. Viszonylag ritka fenyő erdőben voltunk, ám a fák nem voltak magasak. A talaj természetesen továbbra is homok volt. Amint felvertük a sátrakat, s nekikészültünk a vacsorához, Ricsivel azt vettük észre, hogy a hőmérséklet iszonyú tempóban esett. Olyan érzése volt az embernek, mintha egyik pillanatról a másikra csökkent volna. Ezúttal nem is húztuk el a vacsorát sokáig. Magam gyorsan melegítettem egy tasakos levest, utána pedig kipróbáltam a marokkói kuszkuszt, instant verzióban. Utóbbi nem igazán lett a kedvencem.

Folytatva a felszerelés ismertetését, következzen az élelmiszer. Nagyjából kialakult nálam, hogy mit hozok egy 3-4 napos túrára. A gázfőző, palack, az egymásba forgatható főzőedények, melybe a gázpalack belefér. Evőeszköz, gyufa. Fűszerek, intant ételek (levesporok, kínai tészta, olasz tészta, sajtos tészta), kolbász, hagyma, "tekerős" sajt (Emma nevezte el így a feltekert sajtot), koktél paradicsom, kenyér, protein szelet, rágcsa (olajos magvak), csoki, pezsgőtabletta, májas konzerv (nem fémdobozos), erőspaprika. Nagyjából ez az alap. Menet közben pedig az útba eső boltokban még ki szoktuk egészíteni. 

Kiegészíteném még a felsorolást a legfontosabb, nélkülözhetetlen elemmel, a pálinkával, melyet ezúttal Ricsi hozott. Ezúttal igazán nélkülözhetetlen is volt, ugyanis az előttünk álló éjszakára még hidegebbet mondtak. A lábaimhoz betettem egy ponyvát, hogy ne legyenek szabadon, majd ismét bebújtam a hálózsákba, rajtam majdnem minden ruhadarabommal ...