2022. december 04. (vasárnap) 17:47 (UTC+1) - Üllő
Annak idején, amikor a futásaim egyre jobban mentek, s túl voltam egy pár félmaratonon, bevállaltam két maratoni futást, egymást követő évben. Nagyobb távon is gondolkodtam, ám a gerincem jelzett, hogy nem olyan jó ötlet. Mint emlékeztek, szépen, lassan újra kezdtem, ám maradtam a félmaratonoknál. Időközben a Ligetkör Egyesület - akikkel egy időben sokat futottam - két tagja is lefutotta a maratont, Görögországban, mégpedig a történelmi helyszínen. Akkor úgy voltam vele hogy egyszer hátha nekem is megadatik még egy maraton, s ha szerencsém lesz, épp a görög lesz. Közben úgy alakult az életem, hogy a futás már nem volt része a mindennapjaimnak. Futni futottam, de nem annyira, hogy egy maratoni távot bevállaljak. Tavaly télen kezdtem el újra a futást intenzívebben, megtervezve a felkészülést, melynek része volt az idei négy félmaraton, négy különböző évszakban. Júliusban, miután túl voltam három futóeseményen, vettem a bátorságot és neveztem a görögországi klasszikus maratonra. November 13-ai időpontra volt az esemény tervezve, s addig volt még időm. Ahogy azonban közeledett, egyre inkább kezdtem izgulni. Mégiscsak hat éve volt, hogy utoljára ennyit futottam egyszerre. Nyár végén megvettük a repülőjegyeket is. Vasárnapra volt kiírva a maraton, az odautunkat péntekre, visszautunkat pedig hétfőre szerveztük, így adva volt egy kis idő arra, hogy szétnézzünk a görög fővárosban.
Elérkezett a várva várt nap, mi pedig izgatottan vágtunk neki a soron következő utunknak. Kézipoggyásszal repültünk, mégpedig a kedvenc hátizsákjainkkal. Köszönhetően a véletlenszerű kiosztásnak, ülőhelyünk ezúttal nem egymás mellé szólt. Közel kétórás út várt ránk, egy órás időeltolódással.
Hamar eltelt az odafele út, melynek során ezúttal nem aludtam. Tudtam volna, de a mögöttem helyet foglaló utastársaim ezt nem tették lehetővé. Kissé zajosak voltak. Egyébként nem voltam egyedül a gépen futóként. Sokak lábán a futócipő árulkodott erről. Sötét volt már, mikor landolt a gépünk. Kiderítettük, hogy hogyan jutunk el a szállásunkra. Nem volt egyszerű, mivel Athén repülőtere elég messze volt a várostól. Hála az okos telefonnak, na meg a helyi közlekedési társaság segítségének, választásunk a metróra esett. Egy átszállással, röpke ötven perc alatt a szállásunknál voltunk.
Chilinek szuper kis szállást sikerült szereznie, a belvárosban. A zöld metróvonaltól nagyjából 100 méterre. Egy épület alagsorában került kialakításra öt kicsiny lakrész. Tényleg mini volt, de nekünk tökéletesen megfelelt. Megvolt benne minden, ami egy magunkfajta utazónak kell. Gyorsan ki is pakoltunk, mielőtt elindultunk volna keresni egy boltot.
A közelben találtunk egy általunk is jól ismert boltot, ahol beszereztünk pár hiányzó dolgot. A kézipoggyásszal történő utazás ugyanis eléggé behatárolt a tekintetben, hogy minden szükséges holmit magunkkal vigyünk. Vacsorára itt vettük meg az enni és innivalót.
A fenti kép a szobánk falán volt kifüggesztve. Másnapra mi is terveztük a leghíresebb athéni helyszín felkeresését. Előtte azonban volt még egy kis kitérőnk. Át kellett venni a rajtcsomagot a versenyközpontban. Nem keltünk korán, igaz későn sem. Gyors kávé, s péksütemény után a zöld metróval mentünk el Pireusz kikötő részére. Vásároltunk egy 72 órás jegyet, amivel minden közlekedési eszközt használhattunk.
A metró végállomástól gyalog mentünk a versenyközpontig. Harminc perc körüli út volt, miközben szemügyre vehettük a várost. Ahogy közeledtünk a célunk felé, egyre több és több futó tűnt fel. A bejáratnál volt egy kisebb tömeg, de hamar bejutottunk. Odabent a csarnokban könnyen megtaláltuk a rajtszámom alapján az átvételi helyet.
Hátra volt még a futóverseny hivatalos futópólója, amit elég körülményes volt átvenni. A földszinten kígyózó pavilonsorok között kellett végigmennünk, majd fel az emeletre, hogy aztán átvehessük. Útközben itt-ott volt egy kis termékkóstoló, többek közt egy isteni finom olívaolaj, melyet egy családi manufaktúra készít.
Kiérve a központból, odaálltam én is egy fénykép erejéig a hivatalos visszaszámláló órához. Volt tehát még bő tizenkilenc óra hátra a nagy eseményig. Felfoghatatlan érzés volt ott állni, tudni azt, hogy hamarosan indul a rajt. Addig is izgultam, de akkor még jobban. Tudtam, hogy csodálatos élményben lesz részem, még ha fájni is fog.