2017. április 16. (vasárnap) 16:54 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal nem futásról, vagy utazásról lesz szó, hanem valami másról. Nemrég úgy fejeztem be az egyik blog bejegyzésem, hogy be kell szereznem egy - jövőbeli úthoz való - nagyobb hátizsákot. Azt is írtam, hogy más nem is nagyon kell, mindenem megvan. Nos, a hátizsákot beszereztem, ám nem biztos, hogy használni is fogom. Időközben sokat gondolkodtam, hogy merre tovább, mi módon. Tovább, mint eddig, tömegközlekedéssel? Esetleg stoppolva, időnként gyalogosan? Az igazat megvallva, egyik sem nyerte el a tetszésem. Bármelyiket is választanám, ki vagyok szolgáltatva vagy menetrendnek, vagy a szerencsének. Ráadásul az első variáció pénzbe is kerül (egyes országokba a második is). Ezen töprengtem, amikor eszembe jutott a megoldás.

Miért is ne lehetnék a magam ura?! Akkor mehessek tovább, amikor én akarok. Nem gyalog, nem is géppel meghajtott közlekedési eszközzel. Gondoltam kerékpárra is, de a derekam miatt hamar elvetettem az ötletet. Viszont maradtam a két keréknél. Korábban többször is említettem a Földet körbe kerékpározó házaspárt, Zitát és Árpit. Ezúttal Tőlük merítettem az ötletet. Ők egy úgynevezett rekumbenst, azaz fekvő kerékpárt használtak. Íme az egyik saját rekumbensük.

A rekumbens használója hátra döntött ülő-, vagy fekvőpozícióban teker. A középcsapágy és a pedálok elől helyezkednek el. Használata során a testtartás nagyon kényelmes, sem a csukló, sem a vállak, sem a karok, sem a gerinc nem terhelt. A kezek a kormányon fekszenek, a felsőtestet nem támasztjuk meg. A rekumbensben laza pozícióban fekszik a gerincoszlop. Optimális esetekben a porckorongok akár regenerálódhatnak is. A légellenállás is kedvezőbb a hagyományos kerékpárokkal szemben. 

Szóval úgy döntöttem, beszerzek egyet. El is kezdtem nézelődni a különböző hirdetési portálokon, és nagyon hamar sikerült egy számomra tetszetős példányra ráakadnom. Telefonon egyeztettem, és már utaztam is le Siófokra. Előzetesen annyit sikerült kiderítenem, hogy egy épített rekumbensről van szó. Az építője több hasonló járművet is tervezett, épített, nevét már ismertem egy-két oldalról. Alig vártam tehát, hogy élőben is láthassam. A tulajdonos elhozta a vasútállomásra, ahol az állomás előtti téren ki is próbálhattam. Azaz csak próbáltam volna, mivel a kezdeti próbálkozások nem sikerültek. Háromszor nekirugaszkodtam, mégsem tudtam elindulni. Nem tudtam megtartani az egyensúlyt az indulásnál. Azonban szerelem volt első látásra. Az üzlet megköttetett, én pedig boldogan próbálgattam az elindulást újra és újra. Újra meg kellett tanulnom tekerni, ezúttal teljesen másképpen. Rövidesen sikerült rájönnöm a titkára, és már hosszabb szakaszokat is bevállaltam Siófok belvárosi részén. Természetesen nem kis feltűnést keltve. A járókelőket megmosolyogtattam a nem mindennapi közlekedési eszközömmel, de mosolyt csaltam az arcukra a kezdeti kacskaringózásommal is. Bő másfél órát tekeregtem, amikor befutott a visszafele tartó vonatom, én pedig helyet foglaltam az új társammal a kerékpárszállító vagonban.

Kelenföldig vonatoztam, ahonnan a rekumbenssel mentem tovább. Bő egy óra alatt tettem meg a hazáig tartó utat, átmenve a Petőfi-hídon. Utam nagy része a kerékpárutakon vezetett. Ezúttal is sokan megnéztek, ám ezúttal egy kicsit magabiztosabbnak tűntem. 

Íme tehát az én saját rekumbensem. Kicsit más a kialakítása, mint a Zitáéké volt. Új gumik, új bowdenek, új váltók, bőr üléssel, új festéssel, erősített vázzal. Pár dologgal még ki kell egészítenem, de alapjában véve menetre kész. Természetesen kapott egy új nevet is, hisz nem hívhatom rekumbensnek, nem igaz?! Gondolom nem okoztam meglepetést azzal, hogy a Baka-bringa nevet adtam. Szóval az elkövetkező időszak a Baka-bringa felkészítésével fog telni, amely idő alatt magam is tökéletesen el kell sajátítanom a magabiztos használati technikáját. Addig is időnként, egy-egy Kéktúra szakaszt közbeiktatok. Jut eszembe! Nem kell egy új hátizsák valakinek?