Ébredni egy fiesta után. Mármint megpróbálni. Rájönni, hogy nem sikerül. Mire felébredtem, már fél hét is elmúlt. Csak Laura és Paco volt még a szobában. Negyed nyolcra el is készültem a bakancs pucolással, és az instant kávét is bekortyoltam. Lassan ki is ürülök a készletből. Nem is baj, kevesebb lesz a súly.

Magam mögött hagytam a szállást, nekivágtam Beloradónak. Még látszódtak a tegnap esti fiesta nyomai, egy két fiatal még mindig az utcán „sétálgatott”, kezében boros pohárral.

Az első megálló Tosantos lett volna, de nem volt nyitva semmi, így mentem tovább. Nem szoktam reggelizni az elindulás előtt, csak az instant kávé. Általában az első megállónál állok meg egy bocadillosra és egy tejeskávéra. A bocadillos bagettbe tett különféle tortilla. Ez a megálló most Villambistiaba volt.

Espinosa del Caminoba beérve rögtön egy Lada Nivát találtam. Szerették a spanyolok is. 

Utam továbbra is a volt gabonamezőkön át vezet. Eddig nem igazán találkoztam a „kedvenceimmel”, de egy példányt most találtam. Már a túlvilágon ijesztette a hozzám hasonlókat.

Villafranca-Montes de Oca-ba beérve útba ejtettem egy vegyes boltot. Kifogyott a tusfürdőm és a folyékony mosószerem. Kettő helyett vettem egy szappant. Back to the future. A boltban újra össze futottam Danutával és Conorral. Velük volt Santiago Savoyából. Együtt folytattuk utunkat. Megálltunk egy kis pihenésre, pár falat, és pár korty víz. A forrásnál nem iható tábla volt kihelyezve, de kiderült iható, csak nem klórozott. Tehát egyszerű forrásvíz. A legjobb. Időközben Conor elővette a késkészletét. Nem semmit cipel.

A Montes de Oca hegyen keresztül vezetett az utunk. Santiagoval sokat beszélgettem, ketten lemaradtunk. Hasonlóan gondolkodik. Közben megérkeztünk San Juan de Ortega-ba, a könyvem szerinti állomásomra, de én egy rövid templom látogatás és sör után tovább álltam.

Útközben összefutottam Frederic-el, egy francia sráccal. Ő nem alszik szállásokon, hanem a szabadban. Vele elbeszélgettem az Agés-ig, ahol megállni szándékoztam, de szabad szállást nem találtam. Kicsit elszomorító, hogy olyanok előztek meg, akik egy kis táskával, vagy övtáskával kényelmesen sétáltak, a cuccuk mikrobusszal lett szállítva. Gondolom ők azok, akik majd otthon beszámolnak, hogy mennyire nehéz volt az út.

Nem volt más, tovább kellett állnom. Következő lehetséges helyszín Atapuerca volt. Aki az őskorkutatásban jártas, tudja, hogy mi is van ott. Jelentős régészeti feltárások folytak a ’90-es években, a Homo antecessortól származó több mint 800 ezer éves csontmaradványokat találtak. Szóval ha az ősember talált Atapuercan szállást, talán nekem is sikerül. És valóban találtam. Nem is rosszat, sőt, jobbat mint ami Agésben láttam. Leraktam a cuccomat, nyomás ki vásárolni, mielőtt a bolt bezár. Itt futottam össze ismét Fredericcel, és itt ismerkedtem meg Sergannal, a horvát tengeri hajóskapitánnyal. Hárman boncolgattuk a világ dolgait a magunk módján, pár üveg Estrella kíséretében. Lehet, hogy Fredericcel beállunk matróznak Serganhoz?