Ma nem kellett korán kelnem, a napi tervezett táv „csak” 31 km volt. Sahagún-Reliegos. A könyv két variációt ír le erre a távolságra. Az a) variáció 31,6 km, 7.45 óra, benne egy 17,7 km-es szakasszal ahol semmi település nincs. A b) verzió az előbb említett 31 km, 7.30 óra, és a legnagyobb távolság település nélkül 12,7 km. Érthető módon a b) terv mellett döntöttem.

Reggel kivételesen „gépi” kávéval kezdtem a szálláson, majd következett pár fotó magáról a szállásról. Tegnap nem említettem, de ez egy régi templom volt, amit átalakítottak szállásra.

07.10-kor már úton voltam, szépen lassan elhagyva a várost. Egyes fiatalok még mindig a bár teraszán voltak, poharakkal a kezükben. Tudnak élni.

Utam elhaladt az Ermita de Perales nevű régi kis templom mellett, majd következett Bercianos del Real Camino. Itt ismét megkávéztam, immár a szokásosat. Imádom ezt a fajta kávét, mindenhol finomat főznek. Hozzá hátizsákból csokis keksz. Reggeliző társam Martina volt, Pozsonyból. Volt wifi is, így lett pár perc face nézés.

Újult erővel nekivágtam, újabb oldtimert találva. Szép állapotban volt a kacsa.

Ismerős egy-kettő akadt csak. Új arcok vesznek körül. Nadine, Eva, Vincenzo, Alvaro, Jun mögöttem egy nappal. Rasant kb. másfél hete nem láttam. A terep a megszokott köves út, a táj sík, néhol fa. Ma szerencsém volt, mert végig fiatal platán sor mellett mentem. Amúgy a Burgos-León közötti szakaszt sokan kihagyják, és a távot busszal teszik meg. Érdekes döntés. Ha valaki sérülés, vagy rosszullét miatt teszi, megértem. De ha csak a monotonitás miatt döntenek így… Igaz, valóban annyira egyedül érzi magát az ember, hogy egy bizonyos pont után abban sem hisz, hogy valaha is települést lát. Szerencsére, hogy időnként történik valami, ami elvonja az ember figyelmét.

Közben nyugat felől erősen felhősödni kezdett, várható volt, hogy megázom. Így is történt. Még negyed óra kellett volna csak, és szárazon megúsztam volna.

Beérve megkerestem a szállást, ahol a tegnapihoz hasonlóan senki sem volt a pultnál. Negyed óra múlva be tudtam jelentkezni. A fürdés, mosás után kinéztem a faluba. Benéztem a feltűnő Elvis bárba, egy pohár sörre. Kettő lett belőle, melyet a tulaj, Sinin kiegészített egy kis tányér sajt és sonka grátisszal. Tetszett a kocsma stílusa, a falakon a zarándokok ott hagyott szuvenírjei, zászlói, kezük nyoma, üzenetei. Azonnal tollat ragadtam én is, és üzentem. Hogy mit? Ha benézel Sininhez, elolvashatod.

Jó pofa alak volt ez a Sinin. Üvöltött a rock’n roll. Látszott, hogy élvezi amit csinál, élvezi az életet.

Visszatérve, megfőztem a vacsorámat. A múltkori babos-sonkás-hagymás cuccot ismételtem meg, melyről kiderült, hogy francia étek is. Lehet előző életemben francia voltam, vagy spanyol, ugyanis mindenki spanyolnak hisz. Hát Sancho mi is lehetne más, nem igaz?

A konyhában sehol sem találtak borbontót, naná hogy nekem volt. Három palackot bontottam fel, három pohár lett a jutalmam. Majd következett egy konzerv olajbogyó, melyből nekem is jutott a borhoz. Kár hogy sajtot könnyű kibontani a csomagolásából.