Ismét a szokott időben keltem, háromnegyed hét után. Anikó még a szobában volt, készülődött. Iszonyú éjjelünk volt. Horkolás kánon volt a szobában. Nincs mese, vennem kell egy pár füldugót. Lementünk a konyhába, megnézni mi van a hűtőszekrény legfelső polcán. Ilyenkor reggel lehet csemegézni, mert ezen a polcon hagyott ennivalók mindenkié. Összejött belőlük egy finom szalámis, sajtos, olivás szendvics. Kiegészítve egy teával jó kis reggeli lett.

Együtt indultunk el Anikóval. Sokat beszélgettünk az úton. Elmeséltük egymásnak eddigi életünket. Sajnos az életében volt sok szomorú rész. De az azóta eltelt évek sokat segítettek. Megtudtam, hogy járt Ausztráliában, és Új-Zélandon is.

Közben elértünk egy kis kápolnát, Murias de Rechivaldót. Most kivételesen nem gyújtottam mécsest, nem volt aprópénzem.

Az első utunkba eső faluban nem reggeliztünk, csak a következőben álltunk meg egy hangulatos kis étteremben. Itt találkoztunk Andival is. Együtt reggeliztünk meg. Egy néni is bejött az étterembe, aki valószínűleg hozzátartozó lehetett. Nem lehetett nem lefényképezni.

Sok kőház van ismét a falvakban, egyik szebb, mint a másik. Sok házat díszítenek a kagylóval.

Anikó csak El Gansoig jött, mert kevesebbet akart menni, tartalékolt a hegyekre. Miután bekísértük a szállására, Andival folytattuk utunkat. Sokat megtudtam róla is. Kiderült, hogy Ő is erdélyi, nem is messze Kolozsvártól. Ugyanakkor költöztek ők is át Désről, mint mi. Jó pár éve viszont Olaszországban él. Utunkat különböző díszítések tették színesebbé.

Annyira változott az időjárás, hogy hol felvettük az esőkabátot, hol le.

Beérkeztünk Rabanal del Caminoba, ahol Anditól is elköszöntem. Ő csak odáig ment. Folytattam tehát egyedül az utam Foncebadón felé. Utam köves, sziklás út volt, hegynek fölfele. Megálltam egy kis pihenőre egy ivóvíz kútnál.

Végezvén a pihenővel épp indultam volna, amikor a műúton feltűnt egy különös társaság. Férj, és feleség a kutyáikkal, Franciaországból. Szívesen bemutatták a háromkerekűt, régóta szerettem volna kipróbálni. Nagyon könnyű volt vele tekerni fel a hegyre. Lehet, hogy beszerzek egyet.

Utam végéhez közeledvén esni kezdett. Igaz, nem volt az a nagy eső, inkább csak párás szemetelő. 1439 méter magasan fekszik Foncebadón. Egykor kihalt volt, de mára újra lakják, igaz többségük zarándok. Állandó lakosa csak 5 fő. Még sok ház romjai látszanak. A szállásom hajdan templom, ma már szállássá átalakított épület volt. Egy kedves amerikai házaspár fogadott, önkéntesek voltak.

Volt egy kis bolt is, benne minden, ami egy zarándoknak kell.

A szálláson szóltak, hogy közös vacsora hétkor. Mivel csak öt óra volt, szundítottam egyet.

A zarándok útlevél jelenleg így áll a pecsétekkel.

Vacsorára lencsefőzelék volt kolbásszal, második fogásnak itáliai pasta, desszertnek dinnye. Mindehhez természetesen finom vörösbor. Az edények elmosogatását vállaltam. Vacsora után átmentünk a szállás elkülönített részére, ahol egy 8 nm-en elkülönített részen egy mini templom volt berendezve. Mindenki elmondta saját nyelvén a miatyánkot, majd aki akart mondott pár szót. Majd mindenki nyugovóra tért.