Ébredés a szokásos időben, a szokásos módon. Hála a „kedves” zarándoktársaimnak, nem igazán kell bekapcsolnom az ébresztő funkciót a telefonomon. Reggelire tea, vajas, lekváros pirítós. A gond a ruhák. Nem igazán száradnak, reggel vizesen kell betennem a táskába. Kívülre nem akasztom, mert hol esik, hol nem.

26,2 km várt rám, mire Triacastellaba érek. Rögtön várt rám egy emelkedő, 1306 méterre kellett felérjek. De a látvány mindent pótolt. Olyan érzésem volt, hogy haza értem Erdélybe. A táj ugyan olyan volt, mint odahaza. Jobban hasonlított, mint a navarrai. Át is léptem Galíciába. Hosszú í-vel írom, mert így van a könyvben. A spanyolok is így írják. A magyar wikipédia szerint rövid i-vel kell írni. Mindegy, kicsire nem adunk.

Közben egy gazda udvarába néztem be, az apuka traktora mellett, ott a legifjabb generációé is.

O Cebreiro faluba érkezvén megjelent a köd is. Egy múzeumfalu, olyan mint Hollókő. Az egyik legrégebbi zarándok menedékhely. Itt szolgált Elias Valina plébános, aki a modernkori Jakab-út és a sárga nyilak úttörője volt.

Közben épp egy filmforgatás kellős közepébe csöppentem. A Camino-ról forgatnak, már hallottam hírét. Nem volt valami hiteles alakítás a két zarándok gyaloglása. Ilyen módon, és ilyen tempóval nem sok kilométer lenne meg. De melyik film hiteles?

A köd maradt, pedig szép kilátás lett volna. A könyv úgy írja, hogy legtöbbször köd borítja ezt a helyet. Folytatódott az erdélyi érzésem, volt az út mellett, mi szem szájnak ingere. Szeder, áfonya (!), szamóca.

Linaresbe érve népes csapat keresztezte utamat. Majd elértem a San Roque hágót, ahol egy bronz zarándok szobor dacol a széllel.

A következő falvak tovább bővítették az otthoni érzést. Volt itt baromfi, tehén csorda, meg ami utánuk marad az úton.

Előttem ment egy idősebb házaspár, a nő táskáján száradó ruhák. Később szem elől tévesztettem őket, azonban hátrahagytak egy ruhát. Kb. fél óra után értem utol őket, nem győztek hálálkodni. Napi jó cselekedet kipipálva. Ekkor már Filloval környékén jártam, látni lehetett Triacastelat.

Előtte volt Ramilban egy közel 100 éves gesztenyefa. Előtte két idős német hölgy pihent, egyiküket megkértem, hogy fényképezzen le. Háromszor futottunk neki, nem sikerült lenyomnia a gombot. Felhagytam a tervemmel, oka lehetett, hogy így történt.

Triacastelaban elfoglaltam a szállásom, mely egy régi épület volt, benne ajándékba kapott régi kegytárgyak, papi öltözékek.

Amint beléptem, a földön ülve találtam Christinat és Feet. Keresték Fee zarándok- és „sima” útlevelét. Kiderült, hogy valószínűleg a szálláson hagyták. Még egy rossz dolog történt velük, tele voltak csípésekkel, olyanokkal, mint én az utam elején. Kiderült, hogy ágyi poloska volt. Összes ruhájuk be a mosógépbe, közben jött a taxi, visszamentek az útlevelekért. Minden jó, ha jó a vége. Meglettek az útlevelek, melyre koccintottunk egy közös éttermi vacsora során.