Tehát az utam folytatódott Finisterre felé, kiegészítve az eddigi 796,8 km-t további 87,2 km-el. Ugyanis az óceánt, azaz az óperenciást látnom kell. Első állomásomnak Negreira volt tervezve. Evaval megbeszéltük, hogy hétkor találkozunk a katedrális előtti téren. Még sötét volt, Eva világított. Nekem nem lett feltöltve a lámpám. Kevesen indultunk ilyen korán, sőt az egész további úton kevesebben voltunk. Sokkal barátibb volt a Finisterre-be vezető út. Sokáig mentünk kisebb falvak mellett elhaladva, sehol sem volt egy bár sem. Ő csokival, én keksszel hozakodtam elő, így az éhségünk csillapodott. Az út is nehéz terep volt, gyakran meredeken kellett felkapaszkodni. Első állomásunk Ventosa volt, ahol megreggeliztünk. Eva ugyanazt döntötte el, mint én. Ő is felszámolt a munkahelyén, sok mindenét eladta, csak ő Portugáliát választotta.

A következő falu előtt megelőztek minket, egy jól megszokott Hola! köszönés kíséretével. Ezt követően elindult egy beszélgetés a hölggyel, sok zászló volt felvarrva a táskájára. Szó szót követett, mire kiderült, hogy Krisztinának hívják, és Angliában élő magyar. 

Ezer felé járt már, dolgozott önkéntesként Afrikában is, volt Brazíliában. Most épp zarándokol. Együtt folytattuk utunk, angolul folyt a társalgás, mert ugye Eva is itt volt. Nem esett nehezünkre, sőt! Egyre jobban megy, persze nem kell bonyolult kifejezésekre gondolni. Megálltunk egy hangulatos kis bárnál.

Ezt követően viszont sajnos Kriszti fájlaltatni kezdte a lábát. Egyre nagyobb lett a fájdalma, megkapta Eva botját, meg egy fáslit. Mi hozzá idomultunk, nem siettünk. Így teltek az órák, szépen, lassan.

Célunkhoz közeledvén, szegény Krisztinek egyre nehezebb lett a gyaloglás. Előkerült a görcsoldó, meg a krém is.

Tetszik ez a fajta kereszt ábrázolás. Krisztus mögött Mária. Háttal a szenvedő fiának. Egy-két kereszt nagyon réginek tűnik.

Közben már Chancela-nál jártunk, már nem volt sok hátra. Kevesen voltak az úton, a kerékpárosok is eltűntek. Beérve Negreira-ba Kriszti mellett megállt egy autó, és felvette, majd elvitte az alberge-ig. Nagyon rendes volt a sofőr. Követtük mi is, majd miután beértünk, összefutottunk Katival is. Ő is ott szállt meg. Gyorsan kiugrottunk Evaval jégért, enyhíteni Kriszti fájdalmát. Majd megosztoztunk a mosógép költségén, és kimosattuk a ruháinkat. Végre géppel! Nyakunkba vettük a várost Evaval. 30-án lejár a bankkártyám. Az új akkor jött meg a postán, amikor már Pamplona-ban voltam. Így magamhoz vettem ma egy kis tartalékot. Eva segített az egy-két ismeretlen szónál. Megünnepelve a sikeres tranzakciót egy sörrel és a bónuszként hozzá járó tapas-al.

Az este alatt feltöltöttem pár napi adagot a blogra, miközben vacsoráztunk. Kialakult egy újabb csapat. A Barbadeló-ból ismert német lányok, Andre, no meg Fee, Christina, Eva. Vacsorára pasta, dinnye. Vörösborral természetesen. Kriszti úgy döntött marad még egy napot. Közben kiderült, hogy van egy közös ismerősünk, Noémi. Ráadásul Kati berzés volt Gyöngyösön. Tényleg kicsi ez a világ!