2015. február 16. (hétfő) – Puerto Morelos
Parti utáni nap mindig nehezebben indul. Itt sem volt másképp, Puerto Morelosban. Nehezen ébredtünk fel. Előző este nagyjából összetakarítottunk, mielőtt elindultunk volna. Természetesen reggelire bőven maradt a parti menüjéből.
Imádom a különféle ízesítésű szószokat, amikkel itt ízesítenek. Be is mutatnék rögtön négy félét. Erősségük balról jobbra: hmm, finom, pikáns – ez után már inni kell egy keveset – közben is inni kell, nem is keveset – Isten hozott Mexikóban, erre holnap is emlékezni fogsz!
Megtakarítottam a kerti grillsütőt. Szerintem kicsit el volt hanyagolva, ugyanis volt némi kosz rajta. Most egy darabig szép tiszta lesz. Mást nagyon nem is csináltunk Chrissel (Gael szabadnapos volt). Kivéve persze az állatok ellátását. Carlos szokás szerint jött, ment. Naponta egyszer legalább be szokott nézni. Olyankor hoz is valamit a farmra. Amikor megy, rendszerint a tojásokat viszi. Naponta átlagosan 90 darabot.
Ebédre Lea főzött levest. Nem vagyok válogatós, de ezt valahogy nem tudtam megenni. Próbáltam ízesíteni, de még rosszabb lett, végül letettem róla.
Adrian ma sem volt a farmon, dolgozni ment Cancúnba. A macskák abban az épületben vannak, ahol ő lakik, így ilyenkor gyakrabban nézünk rájuk. Délután Carlos megmutatta a következő feladatot. A nemrég kiritkított erdőrészt kell kitakarítani. Lehet, hogy említettem, de ez nem esőerdő, hanem dzsungel. Apropó eső, amióta a farmon vagyok, nem esett az eső. Még egy korábbi hibát javítanék ki. A vízkészlet nem az összegyűjtött esővíz, hanem a fúrt kútból származik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.