2015. február 04. (szerda) 17:12 (UTC-6) - Cancún

Volt egy érdekes momentuma az éjszakának. Arra ébredtem meg, hogy egy srác sűrűn mondogatja angolul, hogy ... meg - ... meg - ... meg!!! Kiderült, hogy beverte a fejét az emeletes ágyba. Majd bejött a hostel éjjeli őre, meg a tulaj, és valamit tettek vettek. Reggel megtudakoltam, hogy a városban srác leitta magát a sárga földig, majd miután bedőlt az ágyba, beverte a fejét. Ezek után mint aki abban a hiszemben van, hogy a wc-n van, folyóügyeit kezdte el intézni. Ezért volt a sürgés forgás utána. Mondanom sem kell, hogy mennie kellett.

Megvan a tegnapelőtti idő előtti ébresztésem hivatalos oka. Óra átállítás volt hétfő reggel. Hétről hatra! Pont akkor! Így már érthető a dolog.

Íme tehát Cancún. A kép alsó sarkától kezdődik az üdülő városrész, egészen a kép jobb felső sarkáig. 21 km hosszan. A hostelem nem látszik. A bal alsó saroktól lenne lefele kb. 2 kilométerre. Reggel Tündével dumáltunk kicsit. Mesélt magáról, Mexikóról, Cancúnról. Elmondta, hogy mit, merre találunk. Többek közt mosodát. Úgy döntöttem a szennyest kimosatom, mielőtt a farmra érek. Meg is találtam, szinte fillérekért volt. Este hatra vállalták, hogy mehetek érte.

Johannessel nekivágtunk a városnak. Mára egyikünk sem tervezett semmi különöset. Nekem elő kell készülnöm a holnapi útra. Elnéztünk a buszpályaudvarra, megnézni a járatokat. Johannes holnap után megy Valladolidba, majd Chichen Itzaba. Én meg ugye Porto Moralesbe, Carlos farmjára. Az óváros arculata azért már jobban hasonlít Mexikóra. 

Beugrottunk ebédelni egy szimpatikus helyre. Ismét étlap, ismét új nap, ismét új étel. A mai napi győztes a tacos volt, arrachera tacos. Tortilla közé vágott sült hús, sajt, hozzá hagyma kockák, szószok, lime. A leves nevét próbáltam kideríteni, egyelőre nem sikerült. De nem adom fel! Az ételeket úgy hozzák ki, hogy magam kell tovább ízesítenem. Tettem is, lassan kezdek belelendülni. Jót tesz állítólag a gyomornak, semlegesíti a bacikat. Azért remélem a húst hűtőből vették hozzá.

Ebéd után még elugrottunk egy kicsit a hotelvárosrészbe, kicsit ejtőzni. A strandolás kimaradt ma. Mindent a szemnek.

Rengeteg a Bogár Mexikóban. Igen, az autó, nem a rovar. Vagyis előbbi látványosabb. Mielőtt visszaindultunk, beugrottunk Mariohoz, egy sörre. Most egy másikat kóstoltunk. Nem erős sörök. 4-4,5 %-osak.

Szóval holnaptól a farmon leszek. Internet nélkül. A szabadidőmben majd kiugrom felposztolni a blogadagot, bár nem lesz napi felbontású. Majd meglátom hogy alakul. Addig is: ¡Adios!

2015. február 03. (kedd) 19:44 (UTC-6) - Cancún

A tegnap este épp a blogom írtam, amikor hirtelen, egymás után érkezni kezdtek az emberek. Köztük Johannes, Ausztriából. Volt hajnal egy óra mire befejeztem a blogírást. Még egy fura német fazon is jött, hosszú ujjú kantáros nadrágban, szörfdeszkával, valamint gördeszkával. Épp skype-on beszéltem az otthoniakkal, ilyenkor persze hangosan, hogy hallják, amikor bekukkantott a szobába egy hölgy, és vigyorogva integetett. Kiderült, hogy Tünde volt, Magyarországról. Három éve Maxikóban él. Ellátott pár jótanáccsal, információval. Természetesen bronzbarna volt, majdnem fekete. Megnyugtatott, hogy hamar eljön az én időm is.

Johannessel úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a földnyelv másik felét, amit eddig csak buszokból láttunk. Így hát mi is buszra szálltunk, és irány a Delfin Beach. Hát volt különbség az eddigiek között. Ráadásul nyilvános, nem elzárt, és baromi nagy. Beszéljenek a képek.

Közben jöttek, mentek a motorcsónakok, ernyőt húzva maguk után. A víz kristálytiszta, a homok hófehér, a nap égető. Holnap le fogom cserélni az otthonról hozott krémemet, semmit sem ér. Reggel írt Carlos. Csütörtökön 11 órakor fog várni Puerto Morelosban, a buszmegállónál. Szóval van még két napom, addig láblógatás.

Jóból is megárt a sok, hát ha még éhes is az ember. Visszaindulva betértünk csillapítani az éhségünket. Egy boltot választottunk, aminek egyik sarkában állt a kifőzde. Quesadilla Chorit rendeltem. Volt alkalmam személyesen is meglátni hogyan készítik. Csípős szósszal, ízesített hagymaaprólékkal, lime cikkel kísérve fogyasztottam.

További utunk egy múzeum mellett vezetett el. Úgy döntöttünk benézünk. Mint kiderült a benti rész még rendezés alatt, a kinti viszont szépen karban tartott. A cancúni majákat mutatta be. Itt is voltak kőépítmények, csak természetesen kisebbek.

Természetesen itt is jelen voltak az iguk. Jöttek, mentek, mintha ott sem lettünk volna. Gondolom Carlos farmján is jelen lesznek. Bár inkább ők, mint a lábnélküli rokonaik.

Visszafele ismét buszra szálltunk, és néztük a parton lévő puccos szállodákat. A reggeli sofőrnél azért jobb volt. A másik nyitotta a busz ajtaját, amikor még javában száguldottunk. 

Leszálltunk a központi részen, ahol bárok, éttermek, bevásárlóközpontok, klubok vannak. Mint a Coco Bongo a Maszk című filmből. El is kaptak minket, nem úsztuk meg mi sem. Azért vicces, hogy mennyit akartak kérni két-három fényképért. A tizedét hagytuk ott nekik. Az is bőven elég volt.

Útba esett egy kis nosztalgiázás is, majd beültünk a kubai Mariohoz egy-egy hideg sörre, meg némi rágcsálni valóra.

Hazafele menet beugrottunk vacsorát venni, meg magamnak a legmagasabb faktor számú krémet. Közben elméláztam a zöldség-gyümölcs részlegen. Ha megbocsátjátok, egyelőre nem tudok neveket csatolni hozzájuk.

Az utolsó képhez egy kis hozzáfűzés. Johannessel kerestük rajta, alatta a hűtőpultot, sehol semmi. A hús, hűtés nélkül a placc közepén. Tiszta Afrika. Bár hozzáteszem az eladók arcán arcvédő van, tehát néha nem igazán világos itt a dolog.