2015. február 03. (kedd) 19:44 (UTC-6) - Cancún

A tegnap este épp a blogom írtam, amikor hirtelen, egymás után érkezni kezdtek az emberek. Köztük Johannes, Ausztriából. Volt hajnal egy óra mire befejeztem a blogírást. Még egy fura német fazon is jött, hosszú ujjú kantáros nadrágban, szörfdeszkával, valamint gördeszkával. Épp skype-on beszéltem az otthoniakkal, ilyenkor persze hangosan, hogy hallják, amikor bekukkantott a szobába egy hölgy, és vigyorogva integetett. Kiderült, hogy Tünde volt, Magyarországról. Három éve Maxikóban él. Ellátott pár jótanáccsal, információval. Természetesen bronzbarna volt, majdnem fekete. Megnyugtatott, hogy hamar eljön az én időm is.

Johannessel úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a földnyelv másik felét, amit eddig csak buszokból láttunk. Így hát mi is buszra szálltunk, és irány a Delfin Beach. Hát volt különbség az eddigiek között. Ráadásul nyilvános, nem elzárt, és baromi nagy. Beszéljenek a képek.

Közben jöttek, mentek a motorcsónakok, ernyőt húzva maguk után. A víz kristálytiszta, a homok hófehér, a nap égető. Holnap le fogom cserélni az otthonról hozott krémemet, semmit sem ér. Reggel írt Carlos. Csütörtökön 11 órakor fog várni Puerto Morelosban, a buszmegállónál. Szóval van még két napom, addig láblógatás.

Jóból is megárt a sok, hát ha még éhes is az ember. Visszaindulva betértünk csillapítani az éhségünket. Egy boltot választottunk, aminek egyik sarkában állt a kifőzde. Quesadilla Chorit rendeltem. Volt alkalmam személyesen is meglátni hogyan készítik. Csípős szósszal, ízesített hagymaaprólékkal, lime cikkel kísérve fogyasztottam.

További utunk egy múzeum mellett vezetett el. Úgy döntöttünk benézünk. Mint kiderült a benti rész még rendezés alatt, a kinti viszont szépen karban tartott. A cancúni majákat mutatta be. Itt is voltak kőépítmények, csak természetesen kisebbek.

Természetesen itt is jelen voltak az iguk. Jöttek, mentek, mintha ott sem lettünk volna. Gondolom Carlos farmján is jelen lesznek. Bár inkább ők, mint a lábnélküli rokonaik.

Visszafele ismét buszra szálltunk, és néztük a parton lévő puccos szállodákat. A reggeli sofőrnél azért jobb volt. A másik nyitotta a busz ajtaját, amikor még javában száguldottunk. 

Leszálltunk a központi részen, ahol bárok, éttermek, bevásárlóközpontok, klubok vannak. Mint a Coco Bongo a Maszk című filmből. El is kaptak minket, nem úsztuk meg mi sem. Azért vicces, hogy mennyit akartak kérni két-három fényképért. A tizedét hagytuk ott nekik. Az is bőven elég volt.

Útba esett egy kis nosztalgiázás is, majd beültünk a kubai Mariohoz egy-egy hideg sörre, meg némi rágcsálni valóra.

Hazafele menet beugrottunk vacsorát venni, meg magamnak a legmagasabb faktor számú krémet. Közben elméláztam a zöldség-gyümölcs részlegen. Ha megbocsátjátok, egyelőre nem tudok neveket csatolni hozzájuk.

Az utolsó képhez egy kis hozzáfűzés. Johannessel kerestük rajta, alatta a hűtőpultot, sehol semmi. A hús, hűtés nélkül a placc közepén. Tiszta Afrika. Bár hozzáteszem az eladók arcán arcvédő van, tehát néha nem igazán világos itt a dolog.