2015. április 07. (kedd) – San Antonio

Kora reggel megpróbálkoztam ismételten az internettel, ezúttal sikerült belépnem a közösségi oldalra is. Gyorsan írtam egy-két üzenetet, jelezve az értem aggódóknak, hogy technikai problémáim vannak. Pár fényképet is feltöltöttem. A bloggal ezúttal sem próbálkoztam.

A képen látható banán féle hozzánk, egy átlag európai piacra nem igen jut el. Gyümölcsként is fogyasztható, de kiváló sütve is, mint jelen esetben reggelire. Majonézzel isteni finom.

A tegnapi térképet böngészve rátaláltam szülőhazámra, és az otthonomra. Mindkettő egyre jobban hiányzik. Kezd átbillenni a mérleg nyelve az „A” oldali serpenyőről, a „B” oldali serpenyőre. Még bő három hét, és kiderül, hogy az „A” terv sikerül-e.

De addig is, koncentráljunk a jelenre, Hondurasra. Szombaton irány a főváros. Remélem addig választ kapok Nicaraguából. Igaz, csak két helyre küldtem el. Azért csak ennyire, mert ezek tetszettek a legjobban. Teljesen mást csinálnék, mint eddig, ha ezek valamelyike összejönne. Ha szombatig nem érkezik válasz, lehet, hogy csak átutazom az országon. Ugyanis van egy közvetlen buszjárat Costa Ricába.

Mint említettem errefelé az átlagos gyerek szám családonként 6-8 fő. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi 28 évben megduplázódott az ország lakosságának száma.

A Yoro körzete, ahol jelenleg vagyok. Innen Sulaco-n keresztül Tegucigalpába, a fővárosba megyek majd. Elvileg három-négy órás út lesz. Gondolom, hasonló az eddigiekhez.

Folytatva a tegnap elkezdett alapozást, először kövekkel megtöltöttük az árkokat, majd agyagos földet hordtunk mellé. A földet később beiszapoltuk a kövek közé, majd egy újabb sor kő következett. Kevinnel felváltva tanulunk. Ő tanít spanyolul, én őt magyarul.

Ötletes a kaktusszal beültetett kerítés. Felesleges a kerítéshez a fémháló, a kaktusz kiválóan helyettesíti. Ember legyen a talpán, aki átmászik. Amúgy a környéken nem jellemző a lopás.

Ebéd után Dario bevitte a feleségét Yoroba, az ultrahang eredményért. Én is velük tartottam, legalább kicsit kiruccantam. Elfoglaltam a platón a helyem, egy idős házaspár társaságában, akik félúton kiszálltak. Sokan stoppolnak errefelé, semmit nem kell fizetni érte.

Az út csak úgy ontotta a port, ahogy elhaladt egy-egy autó. Az út szélén sajnos sok a szemét. De ahogy ma láttam, szedik is az útfenntartó cég alkalmazottai. Bár nem lenne mit szedniük.

Yoroba érve felkerestük az orvost. Kiderült, hogy kislányuk lesz. Két fiú, két leány. Tökéletes elosztás. Bár lehet, lesz még folytatás. Dario csak nevet, amikor azt mondom, hogy nekem két gyerek elég lenne. Azt javasolta, hogy nősüljek ide, és meg lesz a foci csapatra való gyerek.

Dario kilenc éves Fordja eléggé ütött kopott, így nem csoda, ha néha meghibásodik. Mint ahogy most is ez történt, ugyanis a hűtővíz tartály eresztett. Benéztünk hát az autószerelőhöz. Rögtönzött, ideiglenes megoldás született, vissza kell majd hozni az autót legközelebb.

Hazafele benéztünk Dario egyik nővéréhez. A televízióban épp valamelyik latin amerikai szappanopera ment. Mi más is mehetett volna.

Ismét utasunk lett egy rövid időre. Dario másik testvérének a fiát, és annak osztálytársát vittük el egy rövid darabon. Itt egyenruhában járnak a diákok. Mint annak idején én is Kolozsváron. Itt sötétkék alsó, és fehér felső az iskolai uniformis.

Vacsorára sült banán főtt tésztával, és sajttal. Nem lehet megunni a sült banánt.