2015. április 15. (szerda) - San José

Az éjjel nem sokat aludtam. Na nem a horkolás miatt, az most kimaradt. Egész éjszaka forgolódtam, annyira meleg volt. A ventilátor végig ment, de távol volt az ágyam tőle, így nem igen éreztem a hatását. Reggel ötkor ébredés, a tulaj felesége kiengedett. 

Bő fél órás gyaloglás, kényelmes tempóban, és már meg is érkeztem a busz terminálhoz. Indulás előtt a szokásos papírmunka következett. Egy-két üres ülőhely maradt csak a buszban. Most, kivételesen nem az ablak mellé szólt a jegyem, így nem tudtam sok fényképet készíteni. Utastársam egy apáca volt, és az ablakot eltakaró sötétítő függönyt nem húzta el.

Készítettem képet viszont a cordoba nevű fizetőeszközről, mivel nemsokára annak átváltása következett. A határnál mindig átváltom a megmaradt valutát. Ellenőrizni szoktam, hogy jól váltják-e nekem, de eddig még nem volt gond. Egy telefonos applikáció segít e művelet végrehajtásában, melyet állandóan frissítek.

Két óra utazás után meg is érkeztünk a határhoz. A nicaraguai részen nem volt semmi dolgunk, mivel az útleveleket a sofőrök vitték be az útlevél kezelőhöz. Addig pihentünk. A csomagokat sem vizsgálták át.

Iszonyú meleg volt. Nem rémlik, hogy valaha is tapasztaltam ilyen kánikulát. Képzeljétek el a legmelegebb nyári napot, és adjatok hozzá még pár fokot. A legviccesebb, hogy a helyiek hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban jönnek, mennek. 

Megérkezett a határőr kisasszony, és kiosztotta az útleveleket. Megkaptam a Nicaraguából kiléptető pecsétet. Itt még minden rendben volt, tele voltam önbizalommal.

Következett a costa ricai oldal. Már a megérkezésnél különbség volt. Az útlevelünkkel, a csomagjainkkal kellett libasorban az útlevélkezelők elé járulnunk, majd a beléptetőpecsét után a vámhoz. De addig el kellett jutni.

Két rendőr volt, egy nő, és egy férfi. Engem a férfihez tereltek. Jobban mondva sráchoz, mert tőlem fiatalabb lehetett. Azzal kezdte, hogy mikor sorra kerültem volna, ott hagyott. Valamit intézett, én addig vártam. Majd visszaérkezett, és kérdezősködni kezdett. Kérte a Costa Ricából tovább utazásomat igazoló repülő-, vagy buszjegyet. Mivel nem tudtam bemutatni, az útlevelemet visszaadta, és a beléptetést megtagadta. El kellett hát mennem az ott lévő utazási irodákhoz, ahol vettem egy buszjegyet Panamába. Egy hónapon belül használható fel. Visszaballagtam, átadtam a jegyet, majd következett a várakozás. Kétszer, háromszor lehúzta az útlevelemet a leolvasó részen, és közben nem szólt semmit. Mintegy negyed óra eltelt. A busz utasai közül már csak én voltam ott. Egyszer csak kijöttek értem, és bevittek egy helységbe, ahol több határátlépésre várakozó személy is volt. Azt mondták, hogy gond van az útlevelemmel, utána kell nézzenek. Eddig semmi gond nem volt vele. Furcsáltam a dolgot. Közben jött a busz társaságtól egy férfi, hogy várnak rám. Mentem volna én, de feltartottak. Újabb negyed óra várakozás, majd kikísértek a "kedvenc" útlevél kezelőmhöz, aki kezembe adta az útlevelemet. Harminc napra engedett belépni. Harminc napra, kilencven helyett. Kérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, minden rendben. Végül lehetett volna rosszabb is, ha nem enged belépni. Harminc napom maradt tehát a hostelben dolgozni.

Az utazási közvetítő már várt engem. Rohamtempóban következett a vámvizsgálat. A repülőterekhez hasonló szalagra kellett feltenni a hátizsákokat, melyeket átvilágítottak. Itt nem volt gond. Beültetett egy taxiba, majd pár száz méter után a buszt utolértem.

Ezt követően, a fáradtságtól bealudtam. Mire megébredtem, épp a Csendes-óceánpart mellett mentünk. Hihetetlen élmény volt látni, amit eddig csak térképeken láttam. Nemsokára közelebb is megtekinthetem.

A táj hegyes, erdős vidék. Sokszor araszoltunk, mivel útfelújítások voltak. Késő délután értünk be San Joséba. A buszpályaudvar közelében akartam szállást találni. Másodikra sikerült is. Árban ugyan annyi volt, mint az első, de minőségben sokkal jobb. Gyors lepakolás, majd irány a környék, mert éhes voltam.

Itt sem válogattam sokat. Hamburger, sült krumpli, kóla. Nem épp a legegészségesebb, de nem volt kedvem kutakodni tovább. Holnap már a hostelben, a leendő munkahelyemen vacsorázom.

A hostelbe visszatérve, írtam Marvinnak, a leendő főnökömnek, hogy mi történt. Viszaírt, hogy minden rendben, várnak holnap. Reggel nyolckor indulok innen busszal La Palma-ba, majd onnan mikrobusszal a helyszínre. 9-10 órás út vár rám ismét.

A mosdóban a falon a jól megszokott utasítás. Ne húzd le a papírt, hanem dobd a kukába. Ugyanis eltömíti a rendszert. A Kanári-szigetek óta így teszek. Furcsa volt eleinte, de hozzászoktam.