2015. április 22. (szerda) 18:59 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Reggel nem kellett korán kelnem, mert szabadnapos voltam. Így fél nyolckor sikerült reggeliznem. Reggeli után kávézás a függőszékben. Mert itt olyan is van. Csak hogy megtörjük a függőágyak egyeduralmát.

Tuttét már fényképeztem így le. Többnyire így pihen. Állítólag, ha egy kutya jól érzi magát, így tesz. Hát Tutte tuti jól érzi magát. Én is jól érzem magam, mert újra van egy kedvencem. Majdnem mindenhol volt egy.

Mielőtt elindultam csavarogni, elköszöntem Franciscótól, és az édesapjától. Marvin vitte ki őket a mini repülőtérre.

Utam kerékpárral és gyalog tettem meg. Amikor emelkedő, valamint lejtő következett, akkor gyalogoltam. Bízom benne, hogy hamarosan megjavíttatjuk a kerékpárokat.

Látszik az őserdő a dombon túl, a távolban. De a hangok néha elég közeliek. Majmok, papagájok, tukánok, és a többi hangos lakó. Mint ahogy említettem, mi pont az erdő szélén vagyunk.

Épp építkeztek az egyik telken. De jó lenne, ha már én is itt tartanék. Mármint nem itt, hanem ahol nincs kígyó.

Amúgy is aranyárban mérik errefelé a telkeket. Üres telek, épp akkora, hogy egy ház elfér rajta, és van egy kis udvara, 4,5 millió forint. Igaz, az óceán parton. De nekem jelenleg, akkor is aranyár.

Agujitasba érve letettem a kerékpárt az irodánál, majd gyalog folytattam az utam. Sietnem kellett, mert gyülekeztek az esőfelhők. Útba esett egy szuvenír bolt is, de zárva volt. Legközelebb újra benézek.

Mint említettem,az alapítvány irodája a parton van, így nem kellett messzire mennem. Innen a szomszédos sziget már nem látszott. A part itt néhol sziklás volt. Fürdőző egy szál sem. Ami a legfurcsább, napozószékek sincsenek.

Egyszerűen nem lehet betelni ezzel a látvánnyal. Ennél már csak a Csendes-óceán szigetvilága csodálatosabb.

Elérkeztem a part végéhez, mivel azt egy folyó szakította meg. Nem is volt baj, mert kezdett cseperegni az eső. Igaz, semmi bajom nem lett volna, ha bőrig ázok, mert az eső sem hideg. Visszafordultam tehát, irány az iroda.

Mire visszaértem, elkezdett szakadni. Bő háromnegyed órát vártam a ház tornácán. Közben lóháton is érkeztek turisták. Kikötötték a lovakat, majd hajóval tovább. A lovakat másvalaki vitte tovább.

Visszaindultam, miután elállt az eső. Az iskolát is szemügyre vettem. Eddigi legszebb iskola szerintem. Egyszerű, de mégis tökéletes. Igaz, kevés tanterme volt, de mint említettem ez egy kis település.

Nem mutattam még a többi hostelt eddig. Marvin mesélte, hogy aki itt száll partra, és hozzánk jönne, azt sokszor lebeszélik, és ott marasztalják. Nem szép dolog ez. Vadászat van a turistára.

Tartottam egy kávészünetet az egyik kávézóban. Érdekes módon szolgálták fel. Egy állványon volt egy kis szűrő, melybe a kávét tették. Ide öntötték a forró vizet. Az eredmény mennyei volt.

A legalsó félszigeten vagyok tehát, a Drake-öböl partján. Az öböl a híres angol kalóz vezérről kapta a nevét. Eddig úgy tudtam, hogy Drake csak a Karib-tengeren és az Atlanti-óceánon hajózott.

Egy újabb gyönyörű virág után, a partot vettem ismét célba. Annak mentén akartam visszatérni. Egy újabb pihenőt tartottam a sziklákon ülve, magamat lehűtve. Igaz, hogy 5 százalék alatt van e sör, de így is kiváló.

Társam is akadt, sőt, fényképezni is engedte magát. Viszont amint közelítettem, oldalirányba elrohant.

Mondanom sem kell, hogy rajtam kívül senki nem volt a parton. Igaz, hogy nem a legtökéletesebb fürdeni ezen a partszakaszon, mert a hullámok felkavarják a homokot, és megtöltik az ember fürdőnadrágját. Kicsit beljebb kell menni. Ez legyen a legkevesebb, nem igaz?!  Ilyen szépségű parton, ennyi szépséghiba megengedhető.

A függőhídhoz értem ki, így a repülőtéren keresztül mentem "haza". Mai utolsó képemet, az én drága Édesapámnak küldeném. Ugyanis ma volt a születésnapja. Innen távolról küldöm neki ajándékom. Isten éltessen Tátá!