2015. július 28. (kedd) - Szentirmai Büdösfürdő - Uzonkafürdő

Éjjel arra ébredtem, hogy majdnem mindenki pakol, mozgolódás van. A mikrobusszal is elálltak a terasz mellől, mert az eleredt eső az autóról a teraszra folyt. A terasz szélén alvók beljebb húzódtak. Magam a fal tövében foglaltam helyet, így nem áztam meg. Reggel is esőre ébredtünk. Beleborzongtam, hogy esőben kell folytatnunk az utunkat. Mire azonban felkeltünk, az eső elállt. A reggeli, a szállás második részeként funkcionáló faház udvarán volt. Szendvicseket lehetett csomagolni az útra. Szükségünk is volt rá, mivel ki kellett bírni a vacsoráig. 

Időközben az időjárás is kezdett jobbra fordulni, bár a köd, s a pára megmaradt. De legalább az esőkabátot nem kellett elővenni.

Elkezdtük tehát a napi távunkat. Uzonkafürdőig terveztünk ma elérni. Erdőn keresztül vezetett az utunk, melyet időnként egy-egy tisztás megszakította. Nem volt az a sűrű erdő. Menet közben időnként tartottunk egy-egy pihenőt. Ilyenkor pár percig kifújhattuk magunkat, ittunk egy kis vizet, valamint pihentettük a lábainkat.

Az időjárás továbbra is párás volt, néha a pulóvert is fel kellett venni. Az út mentén egy menedékház is volt. Télen ugyanis szükség lehet egy fűthető, zárható menedékre, ahol a fagy elől meghúzhatja magát az ember.

Az időjárás közben annyira mellénk állt, hogy a köd eloszlott, a nap pedig kezdett előbújni. A hőmérséklet is emelkedett annyira, hogy már a pulóver sem kellett. Az ebédszünetünk már kifejezetten napos időben zajlott. Jók ezek az ebédszünetek. Miután az ember elfogyasztja az ebédjét, van még legalább fél órája pihenni. Az elmúlt évben magam is gyakorlom e sorrendet, meghonosítva a sziesztát az életemben.

Az ebédszünet után újult erővel folytattuk utunkat. Immár verőfényes napsütésben haladtunk, a ligetes hegytetőkön át, az erdő felé újra. Menet közben áfonyát, szamócát és málnát szedtünk, desszertként kiegészítve a nemrég elfogyasztott ebédünket.

A málna bokrok környékén, helyenként a fű le volt taposva, jelezve, hogy medvék is csemegéztek a gyümölcsből. Időnként hangos kiáltással jeleztük, hogy most mi csemegézünk. Az eredmény sikeres volt, a korábbi vendég(ek) nem jelent(ek) meg.

A táj leírhatatlanul gyönyörű volt. A tetőkön haladtunk, ahol helyenként egy-egy terebélyes fát meghagyva, legelőket alakítottak ki. Néhol egy-egy esztenába botlottunk, ahol a juh nyájak védelmére szegődött termetes juhászkutyák vonultak fel egy vonalban, jelezve, hogy résen vannak. A csapat körülbelül egy kilométer hosszan gyalogolt. Jómagam a második felében bandukoltam, időnként meg-megállva, a tájban gyönyörködve.

Elérve Uzonkafürdő határába, messziről látszódott a település, és az azt körülvevő dombság. Beérve a faluba, megtöltöttük a kulacsunkat a forrásból, melyből a híres uzonkai borvíz folyt. Magnéziumos, kálciumos, szénsavas forrásvíz. Mellette egy medence is volt, melyben az előbb említett borvízben lehetett fürödni. A gyógyvíz minden korosztály számára ajánlott.

A szállásunkat - egy nyaraló udvarán, valamint a ház szobáiban - elfoglalva, megindult a társaság nagy része az említett medence felé. Többen is megmártóztunk a hideg vízben. A padlózat fenyődeszkából készült, rései között buborékok törtek a vízfelszín felé. Fura érzés volt a testet körbevevő víz hatása is. Olyan érzésem volt, mintha egy pezsgőtabletta lennék.

A vacsora előtt elugrottam egy kicsit szétnézni a településen. Egy kisboltban sikerült szert tennem az egyik helyi sörre is. Jutalom volt a nap végén. A vacsora után felizzítottuk a tábortüzet, majd újabb gitárral kísért éneklés következett.

Az éjszakát tehát az udvaron terveztük többen is eltölteni, matracokon, hálózsákban. Ehhez az időjárás is partner volt, ugyanis csillagos égbolt tárult felénk. A napi távolság pedig az alábbiak szerint alakult:

Mint látható, 30,1 kilométert tettünk meg a második napon. Lévén, hogy teljes napot gyalogoltunk, jóval több volt az elégetett kalória is, továbbá a hidratálás során veszített folyadék.