2015. szeptember 03. (csütörtök) 08:37 (UTC+1) - Domoszló

A Szárligeten töltött éjszaka nyugodtabban telt, mint a legutóbbi. Köszönhetően annak, hogy a sátram, a falu központjában lévő füves térre lett felállítva. Kicsit tartottam a túlbuzgó polgárőrök megjelenésétől, de végül nem zavart senki. Mire az önkormányzat dolgozói megjelentek, én már javában reggeliztem. Következett egy kis bevásárlás, majd megindultam tovább. Egy kisvasút állított emléket a régmúlt időknek, amikor a bányászat még folyt a környéken.

A 10. szakasz teljes útvonala, az igazoló füzetem szerint 49,7 km hosszú. Ma Kőhányásig terveztem eljutni, ami csak 18 km-re volt. Az elmúlt két nap sokat mentem, így egy kicsit lassítani szerettem volna. Ha figyelembe vesszük, hogy 10-11 órát pihenek a sátorban, elég hamar kipihenhető a napi fáradtság. 

Első megállóm a Csákányospusztai Turistaszálló volt. Át kellett keljek az 1-es számú főúton, ami mellett egy elhagyott étterem árválkodott. Pedig jól esett volna egy kávé. Az úttest a kezdeti mezei útról aszfaltra változott, ahol a természet néha jelezte, hogy azért ő az úr. Mindezt az egyik kedvenc mezei virágommal.

Mielőtt a Túristaszállóhoz értem volna, megnéztem a közeli dombon lévő romot. Nem találtam utalást arra nézve, hogy mi lehetett itt. De a zarándokok kövekből, lécekből dekorálták a maguk módján.

Elérve a pihenőhelyemre, nem találtam ott senkit. Pár percet várakoztam, mire megérkezett a gondnok. Kértem tőle friss vizet, majd beszélgettünk egy keveset. Elmesélte, hogy mit merre fogok a környéken látni. Beleértve a forrásokat.

Legelőször a Béla forrást, amely a Mária-szakadék végén található. De addig is el kellett jutni. Az utam többnyire egy mély völgyben vezetett, melyet a víz mosta ki. A vége felé a körtvélyesi temető volt, melybe az 1800-as évekbe temetkeztek a környék német-, illetve magyar lakosai. A sírfeliratok ennek megfelelően több nyelvűek voltak.

Elérve a Béla forráshoz, egy kis pihenőt tartottam, és a friss vízzel feltankoltam. Egy szépen felújított forrás volt, mely az 1051-es honvédő csata győzteséről, I. Béla királyról kapta a nevét. A forrás mellett egy kis tábla jelezte, hogy nem ivóvíz, de ez Spanyolországban is így volt. Nem vezetékes ivóvízről lévén szó, nincs garantálva a fertőzés mentesség. De pánikra semmi ok. A víz kiváló volt.

Az út időnként szilárd burkolatúvá változott, de többnyire erdei utak voltak. Könnyen lehetett haladni. Észre sem vettem, és máris a Vitányvárnál voltam. Éppen felújítás alatt volt a vár, de az elkerített részről is remek fényképeket lehetett készíteni.

Már nem volt olyan messze a Szarvas-kút sem, ahol az ebédemet terveztem elfogyasztani. Útközben elhaladtam a Rockenbauer Pál emlékfa mellett. Régóta, több szervezet, egyesület, magánszemély kihelyez a fa törzsére jelvényeket, fényképeket. Még a híres "túlélő" fényképe is ott volt. Kíváncsi vagyok, hogy valóban ő volt-e ott.

A tegnapi nappal ellentétben, a mai forrásokkal teli terep volt. Következett a Szarvas-kút, ahol ebédeltem, majd a Mátyás-kút, ahol csak egy rövid pihenőt tartottam. Mindkét helyen szépen, újonnan kialakított asztalok, padok, esőházak voltak. Utóbbi helyen kulcsosház is.

Még egy ágvágó szerkezet is kialakításra került, aminek segítségével könnyen fel lehet aprítani az ágakat a tűzrakáshoz. Egyébként a tűzrakási tilalom még mindig érvényben volt, beleértve a kijelölt tűzgyújtó helyeken is.

Másfél kilométer után már be is értem Várgesztesre. Ami ott fogadott, az teljesen meglepett. Tegnap még egy forrásról álmodtam, ma pedig egy tóhoz érkeztem, amiről még álmodni sem mertem. Az útvonal vázlatomon, azaz az igazolófüzetemben nem szerepelt a tó. Valószínűleg a tó a füzet kiadása óta került kialakításra.

Megérkeztem tehát a tó partjához, majd két perc múlva már a vízben voltam. Kellemesen lehűtött a benne eltöltött pár perc. Horgásztóról volt szó, így a fürdés tiltott volt. Ezt azután láttam, miután a tóból kijőve a közeli táblát szemügyre vettem. Szerencsémre a tó környékén rajtam kívül más nem volt. A hűsítés után folytattam az utat a pecsételőhelyre, ahol a helyi kocsmában a testem belülről is lehűtöttem, egy pohár sör segítségével.

Késő délutánra járt már az idő, és hátra volt még mintegy 4,6 kilométeres szakasz Kőhányáspusztáig. Időközben megyehatárt is átléptem, Komárom-Esztergom megyéből Fejér megyébe. Kőhányáspuszta hivatalosan Gánt községhez tartozik. A pár házból álló település füves területén található Szent Teréz kápolnája. A terület szélén állítottam én is fel a sátramat.

Ezen az éjszakán sem történt semmi különös, nem zavarta meg senki, és semmi az alvásomat. Egy gyors reggeli után meg is indultam Mindszentpuszta irányában. Két turistával találkoztam, akik velem szemben jöttek. Elég korán indulhattak, hisz Mindszentpuszta 7,3 kilométerre volt. 

Kis pihenővel közbeiktatva, két óra múlva meg is érkeztem Mindszentpusztára, ahol egy kulcsosház található. Az itt található pecséttel igazoltam a pont meglátogatását, majd falatoztam egyet. Legközelebb Gánt településen tudtam vizet venni, így azzal tartalékoltam. 

Gántra beérve, felkerestem a község éttermét, ahol a pecsét is volt. A napi menüje annyira hívogatóan hatott, hogy rendeltem egyet. A húslevest még meg tudtam örökíteni, de a húsgombócot a mártással, és a nokedlivel már nem, mivel a telefonomat feltettem tölteni. Egy órát pihentem az étteremben, sörrel, és kávéval teljessé téve az ebédemet.

Tele hassal megindulni mindig nehezebb, főleg, hogy majdnem 18 kilométer volt még hátra. Csókakőre akartam estig elérni, mivel a falu határában terveztem sátrazni. Az út javarészt homokkal teli volt, ami a gyaloglást időnként megnehezítette. 

Mivel a távolság nagy volt, így többször tartottam pihenőt. Vízzel ezúttal nem volt gond, mert vettem Gánton egy palackkal, tartaléknak. A Géza-pihenőnél lassan az út felénél tartottam. 

Az utam ismét visszatért a Mária útra. Az erdőkön keresztül gyakran meg-megálltam, mivel csemegéztem a szeder bokrokról. A Kocsmáros-dombhoz érve - sajnos kocsma sehol- már csak 2-3 kilométer volt hátra Csókakőig.

Már Csókakő határában jártam, amikor egy meredek lépcsőt láttam meg. Ez a lépcső vezetett fel a várhoz. Igaz, fáradt voltam, esteledett is már, de nem tudtam kihagyni, hogy ne nézzem meg a várat. Elindultam hát fel, a meredek lépcsőn.

A vidék, a honfoglalás után a Csák nemzetséghez került. A vár első említése 1299-ből származik. Később a királyi birtok, majd a Rozgonyi család tulajdona lett. A 16. században a török túlerővel már nem volt képes megbirkózni, így idegen uralom alá került. 1687-ben szabadult fel az oszmán uralom alól, későbbiekben szerepe már nem volt.

A várat részlegesen felújították, a főbb részei készen vannak. Hozzá nem értőként azt mondanám, hogy rendben van, igaz a modern anyagokat (pl. beton) valóban ki lehetett volna hagyni. Jobb viszont így látni, mintha le volna pusztulva, mint sok egyéb vár.

Leérve a falu széléhez, egy szépen kialakított táborozó hely fogadott. Ennél jobb helyre nem is érkezhettem volna. Szépen ki lett alakítva minden. Padok, asztalok, tűzhely, eső beállóhely. 

Itt került kialakításra egy megemlékezőhely, mely magába foglalt egy trianoni emlékművet, a csendőrségre emlékező szobrot, valamint Horthy Miklós szobrot.

Másnap reggel nem ébredtem korán, mivel csak 5 kilométer volt hátra a szakasz végéig, a 81-es számú főútig. Következett a szokásos bakancs tisztítás. Kényelmesen megreggeliztem, majd egy utolsót pillantottam a várra, és megindultam. Az egész falun érződik a vár hatása, ami a falusi vendégfogadók nagy számával érzékelhető.

A Kéktúra bélyegző a leírt helyén nem volt elérhető (be volt zárva a kocsma), így a helyi postahivatalban kértem igazolásra pecsétet. A főútig bő fél óra alatt ki is értem. Megnéztem a busz indulását, még volt egy fél órám, így a közelben lévő étterembe tértem be egy kávéra.

Az étterem tulajdonosa gondosan összeválogatta a berendezési tárgyakat, melyek stílusát amúgy is kedvelem.

Végeztem tehát az Országos Kéktúra 10. számú szakaszával, amely Szárliget és Csókakő között, mintegy 50 kilométer hosszan húzódik. Ezzel a Kéktúra teljes útvonalának több mint fele megvan. 

A továbbiakban folytatás októberig nem várható, mivel a szeptemberi félmaratonra, és az októberi maratonra készülök fel. Kivétel lesz az októberi rövid szakasz, Rakacaszend és Baktakék között, ahol kísérést fogok végezni. De ez már egy másik történet.