2015. november 12. (csütörtök) 19:24 (UTC) - Dublin

Bevallom, kicsit másabb így írni blogot, hogy egy hét történéseit kell összefoglalnom. De úgy érzem, hogy az egy helyben tartózkodás miatt így a célszerűbb. Majd visszatérek az egy napos bejegyzésekhez, ha újból elkezdek utazni. De ez nem mostanában lesz.

Pénteken újra összefutottam Évivel. A hozzám közel lévő bevásárlóközpontban találkoztunk. Szétnéztünk, hogy nincs-e kitéve álláshirdetés az üzletek kirakataiban. Újabb ötleteket kaptam arra vonatkozóan, hogy mit, hol keressek. Óriási segítség Tőle, valamint Istvánéktól, az, amit tesznek értem. Így sokkal könnyebb a kezdet egy vadidegen országban. 

A hétvége említésre sem méltó esemény nélkül telt el. Nagyon nem mozdultam ki, ugyanis mint látható, szinte állandóan esett. Mivel hétvégén nincsen nyitva a munkaügyi központ, nem is mentem be a belvárosba. Inkább a környéken néztem szét. Hétfőn azonban a reggeli esőzés után elég szép idő kerekedett, így hát én is felkerekedtem. Ugyanazon az úton indultam el, amin a múltkor is. A csatornán, autópályán át, a nagy parkon keresztül. 

Ki akartam egy kicsit szellőztetni a fejem. Egy-egy hosszabb séta jót tesz a testnek is, nem csak a léleknek. Már kezdett zúgni a fejem a sok álláshirdetéstől, azok böngészésétől, üzenetek, jelentkezések küldözgetésétől.

Az időközben elég tűrhető lett az időjárás, csak a szél maradt, meg egy kis ború. Érdekes amúgy, hogy milyen össze-vissza öltöznek az emberek. Valaki télikabátban, más pulóverben, van aki viszont rövidnadrágban, pólóban.

Még nem említettem a nyelvet. Az angol mellett hivatalos, és használatos az ír, azaz a gael nyelv is. A fenti képen látható is a különbség. Mindenhol minden két nyelven van feltüntetve. A buszokon is bemondják írül a megállókat. Az írek többsége viszont nem beszéli, főleg a fiatalok nem. Érdekes viszont, hogy nem sok hasonlóság van a két nyelv között. Az angolt épp ezért, számomra időnként teljesen érthetetlenül beszélik. Úgyhogy ha az itteni nyelvjárást megtanulom, nem igen lesz meglepetés a világ többi angol nyelvterületén.

Sikerült egy mókust is lefényképeznem a parkban. Elég közel engedett magához, nem zavartatta magát. Ezúttal egy másik úton haladtam tovább. Úgy döntöttem, lemegyek a tengerpartra. Egy darabig a folyó parton haladtam, majd újból a házak között. Újabb zárva lévő templomok.

Ahogy kiértem a tengerpartra, csalódottan vettem tudomásul, hogy épp apály van, így a hullámok legalább két kilométer távolságban voltak. Megindultam tehát tovább. Megjegyzem, láttam már szebb tengerpartot is. Nem ez a szakasz Dublin szép tengerpartja. Majd a közeljövőben oda is ellátogatok. 

Valaki épp sátorozott a sétány mellett. Biztos egy világcsavargó. Körülbelül másfél kilométer után nem akartam már tovább menni, mert kezdett sötétedni. A távolban azért már látszódtak a hullámok.

Visszafele már busszal mentem hazáig. Mire hazaértem, az eső is megérkezett. Másnap főleg az álláshirdetésekkel voltam elfoglalva. Naponta 6-7 helyre küldöm el a jelentkezésemet, önéletrajzomat. Van olyan hely, amit ajánlanak, van amit magam nézek ki. A lényeg, hogy találjak egyet. Az első munkahely azért fontos, mert valahol el kell indulnia az embernek. Amint megvan a legelső munkahely, kilehet kérni az adószámot, lehet nyitni bankszámlát. Ezek nélkül nehéz a munkavállalás. Azok az idők elmúltak, hogy az ember kijött, és rögtön lett munka, támogatás. Szigorítottak a munkavállalás, bankszámlanyitás terén, mivel sok volt a külföldi munkavállalók általi visszaélés.

Kialakult a futás mennyisége és helyszíne is. A közelben lévő parkban futok. Otthonról odáig, majd ott pár kör, és vissza. Így 11 kilométer. Az, hogy ezt hányszor tudom majd megtenni egy héten, az már az időjárástól függ.

Írország nemzeti jelképe a háromlevelű lóhere. Igaz, hogy egy-két helyen a négylevelű jelkép is szerepel. Minden esetre én nem apróztam el, rögtön egy öt levelűt találtam a járda mellett. A Camino-n is találtam már ötlevelű lóherét. A jelentősége ezúttal nagy volt, ugyanis másnap felhívtak egy megpályázott munkahelyről, hogy be kellene mennem állás interjúra. Megvolt hát az első visszajelzés. Az első akadályt is sikerrel vettem. Mindent megértettem, válaszoltam, jöhetett tehát a második kör. Másnap reggel meg is jelentem a megadott helyen, a vállalat irodájánál. 

Rajtam kívül még egy jelentkező érkezett, ő is kezdett az interjúval. Kicsit izgultam, hogy fogok-e mindent érteni. Jobb esélyem volt, mivel nem angol anyanyelvűek voltak. Körülbelül tizenöt perces társalgás volt, melynek során szó esett a korábbi munkahelyemről, az azóta eltelt időszakról, képességeimről. Bemutatásra került a leendő munkaadóm tevékenységi területe. Egy takarító cégről lenne szó. Főleg irodaházak külső, belső takarítása. Az interjú végeztével közölték, hogy ha én kerülök majd kiválasztásra, értesítenek.

Mivel a cég irodája Dublin egyik külső elővárosában, Swordsban található, ahol egy kastély is van, megnéztem hát azt. A 13. században épült kastély szépen rendben van tartva. A korábbi templomban jelenleg egy információs iroda működik.

A belvárosba visszatérve az időjárás, a reggeli esőről napsütésesre váltott. Szétnéztem a belváros utcáiban, és beugrottam kiváltani a Leap kártyát, ami az itteni tömegközlekedési bérlet. Fel lehet tölteni napi használatra, de pénzt is lehet rá tölteni. Ha egy napon belül többször utazik az ember, több busszal, akkor a napi feltöltést használja. Ha azonban csak egyszer, kétszer száll buszra egy nap, akkor a pénzzel feltöltött egyenlegét. Az első verziónál a busz elején lévő automatához érinti az ember, a második verziónál a sofőrnél lévő automatához. Ilyenkor a sofőr emeli le az egyenlegről az összeget. Egyelőre 5 napra, és 20 EUR-val töltöttem fel. 

A szobor mögött látható a legutóbb bemutatott oszlop, azaz a mindenki által hívott "tű". Ezen az O'Connell úton található a központi posta épülete is.

Benéztem a közelben található Saint Mary katedrálisba. Annyira nem volt túlaranyozva, mint ahogy előzetesen erre számítottam. Tartottam egy rövid, csendes pihenőt a padok között.

Ezt követően átmentem a folyó másik partjára, ahol a híres Temple Bar található. Az 1980-as években egy buszpályaudvart akartak itt építeni, ám az akkori ír rock sztárok, és hírességek nyomására, és kérésére egy szórakozó negyedet építettek ki a fiataloknak. Mára a Temple Bar Dublin egyik legforgalmasabb és leghangulatosabb negyedévé vált.

Magam is beültem az egyik kisebb kocsmába, letesztelni a híres helyi sörüket. Dobozos verzióban már volt szerencsém korábban megismerni, ám csapoltan még soha. Hát nem tudom, lehet hozzá tudok majd szokni, de jobban ízlik a hagyományos sör. Persze itt ez a hagyomány.

És elérkeztem a mai naphoz. Megbeszéltem Évivel, hogy ma is találkozunk. Épp a buszra szálltam fel, amikor csörgött a telefonom. Nem tudtam felvenni, ezért hangrögzítőn hallgattam vissza, hogy a tegnapi állásinterjúról hívtak. Visszahívtam őket, és nyertem. Holnap kell bemennem intézni a papírokat. Hétfőn pedig indul a próbaidő. Sikerült tehát találnom egy állást, és elindulnom tovább azon az úton, amit elterveztem. Mint ahogy Máté apostol is megírta: "Kérjétek és adatik néktek ..." Hát kértem ...

Hazafele találtam egy boltot, ahol többek közt erdélyi termékek is vannak. Legalább lesz egy kis hazai ízvilág itt a távolban. Többek között a kedvenc ásványvizem. Egyébként sok nemzetnek megvan a saját boltja, ahol tud vásárolni. Lengyel, litván, román, magyar, orosz, kínai, nigériai mind megtudja vásárolni a kedvenc otthoni ízeit, termékeit.

Szóval jövő héttől vissza a dolgos hétköznapokba. Heti öt nap, hétvégék többnyire szabadok. Egy hét múlva már be tudok számolni az első munkás napjaimról. Nem lesz könnyű visszaszokni. Bő másfél éve annak, hogy utoljára, napi rendszerességgel dolgoztam. Nem így, és nem itt volt tervezve, de az élet már csak ilyen. Az ember tervei - főleg az enyémek - folyamatosan változnak. Visszatértem azonban az eredeti tervemhez. Ahhoz viszont mint említettem, elő kell teremtenem a rávalót. Elkezdem mint "cleaning operative", aztán a többit meglátjuk.