2015. november 26. (csütörtök) 20:18 (UTC) - Dublin

Pénteken reggel korán kezdtem. Fél hétre kellett odaérnem. Jiri már várt rám. A változatosság kedvéért egy cseh kolléga. Lassan meglesz a "visegrádi négyes". Előtte lévő este megnéztem a neten, hova kell pontosan érkeznem. Busszal nem volt messze. Ugyanazzal a járattal mentem, mint amivel a belvárosba szoktam bemenni. Ahogy megérkeztem, Jiri neki is látott a körbevezetésnek. Egy tizennégy tömblakásból álló lakóparkról volt szó. Alul egy óriási garázsszint, mely kezdetben egy labirintusnak tűnt. 

A helyzet akkor sem lett sokkal jobb, amikor mindezt egy tervrajzon néztem. Egyik helyen felmentünk, másik helyen vissza. A garázsszintről liftek vezetnek a felsőbb szintekre, lépcsőházakkal kiegészítve. De hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, a sort színesítik a különböző tárolók, gáz-, és villanyóra helységek.

A lakópark együttes három különböző csoportra van osztva. Öt tömb a Chandler névre, hat Waxworks-ra, ismét három tömb pedig Tallow névre lett keresztelve. Ezeket kell a hét napjain, rotációs rendszerben karban tartani, takarítani. 

Maga az épület, valamint annak helységei eléggé tiszták. Inkább időben tart sokáig a napi tervezettek véghezvitelére. Aki ismer, az bizonyára tudja, hogy nem tudom csak úgy összedobni a dolgokat. Jobb szeretek alapos munkát végezni. Jiri egyébként tudtomra adta, hogy időnként a gáz-, illetve a villanyóra állásokat is be kell diktálnom a lakások tulajdonosainak, ha kérik. Továbbá napi kapcsolatban kell lennem a lakóparkot üzemeltető cég emberével. A pénteki nap tehát elsőre kicsit káosznak tűnt. Hirtelen ezer meg ezer információ. Ki is kellett pihennem az első munkás hetem. A hétvégi napokon tudok futni is. Tettem ezt most is, a már jól megszokott Millenium parkban. Kicsit szétnéztem a környéken is, mivel a szombati időjárás nagyon szép volt. Nem hagyhattam ki.

Utóbbi képen látszik, hogy miként építkeznek erre felé. A gipszkartont szigetelő rétegekkel, fóliákkal takarják, majd az egész felület kap egy sor tégla burkolatot. Hidegek is a házak nagy része. A közeli csatornák egyikén egy kikötőben nézegettem ezt a hajót. Angliában, Hollandiában sok család lakik ilyenekben. Nem lenne rossz egyszer kipróbálni.

A csatorna vizén egyébként nagy volt a forgalom. Igaz, nem hajókra, kenukra kell gondolni, hanem az őshonos vízi lakókra. Szelídek, érdeklődők, szépek voltak. Főleg a legutolsó, a mandarin réce. Hála egyik volt kollégámnak, nem csak a nevét tudtam meg, hanem azt is, hogy a kínaiaknál a hűség jelképe.

Vasárnap a pihenés napja volt. Fel kellett készülnöm testben, és lélekben is, mivel keddtől immár egyedül fogom végezni a dolgom. Hétfőn még maradt Jiri, egy-két dolgot átadni. Többek közt a mobiltelefont. Azon fognak keresni a lakók, a közszolgáltató alkalmazottai, a manager, és még ki tudja ki fia borja. Kezdett kicsit bonyolódni a helyzet, főleg, amikor valaki felhívott, és a szöveg nagy részéről halvány lila fogalmam sem volt. Azt hiszed, hogy beszéled az angolt, ám amikor egy ír kezd el veled kommunikálni, rájössz, hogy semmit nem tudsz. Így voltam ezzel én is. Bár többnyire ha jeleztem, hogy kicsit lassabban, és érthetőbben, a többség váltott. De volt, aki ezek után sem. A helyzet akkor a legjobb, ha üzenet formában jön a megkeresés.

Kedden volt egy kis esemény az egyik alagsori kerékpár tárolóban, amelyről meg kellett tekintenem a kamera felvételt. Brendan, a manager másolatot is kért, ám azt már nem tudtam teljesíteni. A másolást megkezdte, ám menet közben elakadt. Brendan egyébként az előbb említettekhez hasonlóan kommunikál. Kezdtem magam rosszul érezni, ugyanis fontos, hogy megértsem amit mond. Kiderült, hogy az elődök sem igazán értették. Tetézi a gondot az is, hogy sok hatóság is fog majd keresni, akiknek a mondanivalóját szintén meg kell tudjam érteni. Felelősség teljes tehát ez a gondnoki állás, melyhez a tökéletes nyelvtudás elengedhetetlen. Főleg olyan szinten, hogy az ír akcentust is értse az ember. Ahhoz pedig jó pár év szükséges. Egy álmatlan keddi éjszakát követően úgy döntöttem, hogy elég volt tizenöt évig a felelősségből. Abból, hogy rajtam kívül álló dolgok befolyásolják a mindennapi tevékenységemet. Beszéltem hát Rafal-al, a közvetlen felettesemmel. Megkértem, hogy ha lehetséges, tegyen vissza a mobil csoportba. Tudomásul vette, ám annyit kért, hogy amíg nem talál valakit a helyemre, maradjak. Természetesen igent mondtam.

Enyhítve egy kicsit az időnként, hullámzóan rám törő honvágyat, beállítottam a telefonomon a számomra kedves, és fontos helyszíneket. Legalul a mexikói Puerto Morelos látható. Egyébként most múlt egy éve, hogy Las Palmas-ba érkeztem. Hogy repül az idő, nemde?!

A nap végén, mintegy kikapcsolódásként hazáig szoktam gyalogolni. Pontos távolságot még nem mértem, de kb. másfél-két óra szokott lenni, kényelmes tempóban. Két óra akkor, ha beugrom a boltba is. Edzésben leszek legalább, ha legközelebb folytatom a csavargást valamerre. Tervezem, hogy beszerzek egy kerékpárt is. A jobb időben azzal fogok közlekedni.

Minden városrészt, valamikori falut, ilyen módon jelölnek meg. Csak a forma, és a külalak különböző. Érdekes amúgy a közlekedés. Türelmesek, alig hallok kürtszót. Sőt, annyira türelmesek, előzékenyek, hogy szinte lelassítja a közlekedést. A közlekedési jelzőlámpák is más rendszerben működnek. Gyakran ha a gyalogosnak zöld, akkor a kereszteződés összes gyalogátkelőjén zöld a jelzés. 

A múltkori templomot, és környékét ezúttal közelebbről is szemügyre vettem. Sok sírkő az úgynevezett kelta kereszttel van díszítve. Sok síron különféle díszítések vannak elhelyezve. Mint ez a bakancs. Biztos világcsavargó volt ő is.

Az egyik ház telekhatárát a kedvenc növényemmel, az egyik fajta bambusszal ültették be. Szépen néz ki, mint minden más növény, köszönhetően a párás, esős időjárásnak.

Kíváncsi leszek a jövő hétre, és az azt követő időszakra. Jó lenne, ha egy-két hónapot tudnék ennél a cégnél maradni. Addig, amíg rendeződnek a dolgok, megkapom a pps számom, és el tudom intézni a bankszámlát. Utána már könnyebben vált az ember, és tud keresni olyan munkát, ami jobban passzol az elképzeléseihez. Mert elképzelés az van. 

2015. november 19. (csütörtök) 19:40 (UTC) - Dublin

Ott hagytam abba, hogy mennem kellett a leendő munkahelyemre, kitölteni egy-két papírt. Természetesen az időjárás ismét váltakozó arcát mutatta. Hol esett, hol nem. Megérkeztem tehát a megadott időben, és megkezdődött az adataim bediktálása. Rögtön kiderült, hogy nincs se PPS számom (Personal Public Service Number), se bankszámlám. Az interjú során ugye nem kérdezték, én meg nem mondtam. Annyiból sejthették volna, hogy nincs, amikor mondtam, hogy két hete érkeztem az országba. Szóval a PPS szám nélkül nem kapok igazolást az adóhatóságtól, hogy milyen adósávba kerülök. Továbbá nem tudok bankszámlát sem nyitni. Elvileg létezik egy olyan köztes megoldás, hogy addig a maximális adósávba kerülök, és a fizetést csekken adják, melyet a bankban válthatok be. Mondom elvileg. Mivel a munkahelyemen annyira nem díjazták ezt a megoldást. Mindenesetre adtak egy munkáltatói igazolást, hogy náluk vagyok alkalmazásban. Átvettem a munkaruhám is. Újra kékben. 

Mire végeztem a munkahelyemen (de furcsa újra leírni), már dél is elmúlt, így nem sok értelmét láttam annak, hogy bemenjek a PPS számot intézni. Péntek lévén rövidebb a hivatali munkaidő. Bementem viszont a közelben lévő egyik munkaközvetítő cég irodájába. Beadtam más hely(ek)re is a jelentkezésem, és kellett pár tesztet kitöltenem. De korán értem oda, épp ebédidő volt. Úgy döntöttem, magam is tartok egy kis ebédszünetet.

A munkaközvetítő cég irodájába visszatérve, nekiláttam a tesztek kitöltéséhez. Nem volt bonyolult, inkább a kérdéseket kellett tudni értelmezni. Angol nyelvtudás nélkül nehezen lehetett volna. Időnként kicsit bugyutának tűnt a teszt, de azt volt hivatott leellenőrizni, hogy a kitöltője rendelkezik-e alapvető képességekkel. Értem ezalatt, hogy például össze tudja-e párosítani a különböző ábrákat az őket leíró szavakkal. Miután végeztem, szóltak, hogy ha megszereztem a PPS számot, nekik is adjam meg. 

A hétvégére nem volt semmi különös betervezve. Egy kicsit kiegészítettem a ruhatáramat, mivel keveset hoztam otthonról a súly miatt. Itt pedig egyelőre hosszabb időre kell berendezkednem. De csak szépen sorban. Az első fizetésig mindenképpen szorosabbra kell húznom azt a bizonyos nadrágszíjat. Mivel elég magasak az árak, így minden felesleges kiadást el akarok kerülni. 

Vasárnap este megnéztem én is a Magyarország - Norvégia EB pótselejtező visszavágóját. Hála az egyik dublini honfitársnak, online tudtam nézni. Történelmi pillanatnak voltam szemtanúja. Több mint 40 év után sikerült kijutni újra a nemzeti csapatnak az európai tornára. Közben több generáció is felnőtt. Remélem, a jövő nyári meccseket is hasonló színvonalon fogják játszani. Meccs után álomra is hajtottam a fejem, mivel másnap korán kezdtem. Előzetesen lebeszéltem, hogy hova, mikorra kell mennem. Az első héten próbaidőre voltam tervezve. Egy-egy város rész van egy-egy kocsival lefedve. Műszakonként 4-5 helyszín. Az egyik ilyen mobil csapathoz csatlakoztam hétfő reggel, a társam Piotr volt. Lengyelországból költözött Dublinba. A cégnél egyébként az alkalmazottak nagy része lengyel, mint ahogy ez egész Írországra is igaz.

Az első napi feladatom többek között egy iroda napi rendberakása volt, annak összes helységével együtt. Nem nagytakarításra kell itt gondolni, csak a napi, rendszeres teendőkre. Majd következett egy üzlet kirakatának a megtisztítása. Rövid pihenő közbeiktatása után jöhettek a kisebb tömblakások lépcsőházai. Itt sem tartott az egész művelet negyed óránál tovább lépcsőházanként. A nap végén bejött egy előre nem betervezett munka, így maradni kellett. Lehet itt tesztelték, hogy mennyire vagyok rugalmas. Egy irodaház alaksori, nem használt helységéről volt szó, teljesen meg kellett tisztítani. Estére azért éreztem, hogy elkezdtem dolgozni. Másnap nem kellett mennem, így rögtön egy szabadnappal folytattam. Ki is használtam az alkalmat arra, hogy bemenjek a PPS számot elintézni. Gondoltam én, naivan.

Ugyanis, mint ahogy a fenti ábra is szemlélteti, október 5-től kizárólag interneten lehet időpontot kérni. Megpróbáltam több indokkal is azonnalos ügyintézést kérni, de nem volt sikerem. Hazamentem tehát, és nekiláttam az online ügyintézésnek. Sikerült is időpontot kapnom december 9-re (!). Röpke három hetet kell csak várnom. Kicsit el voltam kenődve a hír hallatára, de nem volt mit tennem. Az idő majd megoldja a dolgokat. Nekem egy dolgom van addig. Dolgozni. Legfeljebb majd ha minden elrendeződik, az új bankszámlámra egy addig összegyűjtött összeg érkezik meg.

Szerdán ismét Piotr volt a társam. Azaz én az övé. Lassan amúgy kezdek hozzászokni a baloldali közlekedéshez. Bár még azért időnként a rossz irányba nézek, reflexszerűen. A reggeli elfogyasztása közben ez a panoráma tárult a szemeim elé. Egy golfpálya felett tartottuk a pihenőnket.

A napi betervezett helyszínek felére jutottunk el csak, mert ismét változott a program. Ezeknél a mobil takarító csoportoknál állandóan így van. Minden műszak végén e-mailben elküldik a következő napi tervet, azonban másnapra lehet másképp alakul. A mai délutáni célunk a Kerry megyei Tralee városa volt a cél. A sziget nyugati felén található, az Óperenciás mellett. Bő három órás út várt ránk. Nagy részén autópályán tudtunk haladni, később kellett csak a hagyományos utakat használnunk. Az eső természetesen ismét elkísért minket.

Este hétre meg is érkeztünk. Egy fogadó irodát újítottak fel, annak az utómunkálatai jutottak nekünk. Amikor megérkeztünk, a munkások még ott voltak. Négy óra alatt sikerült patyolat tisztára varázsolnunk a helységeket. 

Hazafele kicsit gyorsabbak voltunk, mivel rajtunk kívül nem sokan voltak az utakon. A rövid pihenő után ma kicsit később kezdtünk, de a mai nap a nyugati csoporttal dolgoztam. A reggeli irodát leszámítva a lakóparkoké volt a főszerep. Ismét lépcsőházak, korlátok, lépcsők, padlószőnyeg. Na meg az egyforma épületek.

A nap végén megkaptam a holnapi beosztásom, mely szerint a hét utolsó munkanapját a leendő helyemen fogom tölteni. Igaz, korai 06:30-as kezdéssel, de legalább megismerem a munkahelyem. Távolságra nincs messze.

Eltelt tehát a harmadik hetem itt, Dublinban. Van hol laknom, van munkám, remélhetőleg nemsokára a további dolgok is rendeződnek. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Nagy utat tettem meg idáig, de most még nagyobb út áll előttem. Ehhez az úthoz viszont majdnem mindent elölről kell kezdenem. És a kezdeti lépéseket már megtettem. Haladok tovább, lépésről, lépésre ...

2015. november 12. (csütörtök) 19:24 (UTC) - Dublin

Bevallom, kicsit másabb így írni blogot, hogy egy hét történéseit kell összefoglalnom. De úgy érzem, hogy az egy helyben tartózkodás miatt így a célszerűbb. Majd visszatérek az egy napos bejegyzésekhez, ha újból elkezdek utazni. De ez nem mostanában lesz.

Pénteken újra összefutottam Évivel. A hozzám közel lévő bevásárlóközpontban találkoztunk. Szétnéztünk, hogy nincs-e kitéve álláshirdetés az üzletek kirakataiban. Újabb ötleteket kaptam arra vonatkozóan, hogy mit, hol keressek. Óriási segítség Tőle, valamint Istvánéktól, az, amit tesznek értem. Így sokkal könnyebb a kezdet egy vadidegen országban. 

A hétvége említésre sem méltó esemény nélkül telt el. Nagyon nem mozdultam ki, ugyanis mint látható, szinte állandóan esett. Mivel hétvégén nincsen nyitva a munkaügyi központ, nem is mentem be a belvárosba. Inkább a környéken néztem szét. Hétfőn azonban a reggeli esőzés után elég szép idő kerekedett, így hát én is felkerekedtem. Ugyanazon az úton indultam el, amin a múltkor is. A csatornán, autópályán át, a nagy parkon keresztül. 

Ki akartam egy kicsit szellőztetni a fejem. Egy-egy hosszabb séta jót tesz a testnek is, nem csak a léleknek. Már kezdett zúgni a fejem a sok álláshirdetéstől, azok böngészésétől, üzenetek, jelentkezések küldözgetésétől.

Az időközben elég tűrhető lett az időjárás, csak a szél maradt, meg egy kis ború. Érdekes amúgy, hogy milyen össze-vissza öltöznek az emberek. Valaki télikabátban, más pulóverben, van aki viszont rövidnadrágban, pólóban.

Még nem említettem a nyelvet. Az angol mellett hivatalos, és használatos az ír, azaz a gael nyelv is. A fenti képen látható is a különbség. Mindenhol minden két nyelven van feltüntetve. A buszokon is bemondják írül a megállókat. Az írek többsége viszont nem beszéli, főleg a fiatalok nem. Érdekes viszont, hogy nem sok hasonlóság van a két nyelv között. Az angolt épp ezért, számomra időnként teljesen érthetetlenül beszélik. Úgyhogy ha az itteni nyelvjárást megtanulom, nem igen lesz meglepetés a világ többi angol nyelvterületén.

Sikerült egy mókust is lefényképeznem a parkban. Elég közel engedett magához, nem zavartatta magát. Ezúttal egy másik úton haladtam tovább. Úgy döntöttem, lemegyek a tengerpartra. Egy darabig a folyó parton haladtam, majd újból a házak között. Újabb zárva lévő templomok.

Ahogy kiértem a tengerpartra, csalódottan vettem tudomásul, hogy épp apály van, így a hullámok legalább két kilométer távolságban voltak. Megindultam tehát tovább. Megjegyzem, láttam már szebb tengerpartot is. Nem ez a szakasz Dublin szép tengerpartja. Majd a közeljövőben oda is ellátogatok. 

Valaki épp sátorozott a sétány mellett. Biztos egy világcsavargó. Körülbelül másfél kilométer után nem akartam már tovább menni, mert kezdett sötétedni. A távolban azért már látszódtak a hullámok.

Visszafele már busszal mentem hazáig. Mire hazaértem, az eső is megérkezett. Másnap főleg az álláshirdetésekkel voltam elfoglalva. Naponta 6-7 helyre küldöm el a jelentkezésemet, önéletrajzomat. Van olyan hely, amit ajánlanak, van amit magam nézek ki. A lényeg, hogy találjak egyet. Az első munkahely azért fontos, mert valahol el kell indulnia az embernek. Amint megvan a legelső munkahely, kilehet kérni az adószámot, lehet nyitni bankszámlát. Ezek nélkül nehéz a munkavállalás. Azok az idők elmúltak, hogy az ember kijött, és rögtön lett munka, támogatás. Szigorítottak a munkavállalás, bankszámlanyitás terén, mivel sok volt a külföldi munkavállalók általi visszaélés.

Kialakult a futás mennyisége és helyszíne is. A közelben lévő parkban futok. Otthonról odáig, majd ott pár kör, és vissza. Így 11 kilométer. Az, hogy ezt hányszor tudom majd megtenni egy héten, az már az időjárástól függ.

Írország nemzeti jelképe a háromlevelű lóhere. Igaz, hogy egy-két helyen a négylevelű jelkép is szerepel. Minden esetre én nem apróztam el, rögtön egy öt levelűt találtam a járda mellett. A Camino-n is találtam már ötlevelű lóherét. A jelentősége ezúttal nagy volt, ugyanis másnap felhívtak egy megpályázott munkahelyről, hogy be kellene mennem állás interjúra. Megvolt hát az első visszajelzés. Az első akadályt is sikerrel vettem. Mindent megértettem, válaszoltam, jöhetett tehát a második kör. Másnap reggel meg is jelentem a megadott helyen, a vállalat irodájánál. 

Rajtam kívül még egy jelentkező érkezett, ő is kezdett az interjúval. Kicsit izgultam, hogy fogok-e mindent érteni. Jobb esélyem volt, mivel nem angol anyanyelvűek voltak. Körülbelül tizenöt perces társalgás volt, melynek során szó esett a korábbi munkahelyemről, az azóta eltelt időszakról, képességeimről. Bemutatásra került a leendő munkaadóm tevékenységi területe. Egy takarító cégről lenne szó. Főleg irodaházak külső, belső takarítása. Az interjú végeztével közölték, hogy ha én kerülök majd kiválasztásra, értesítenek.

Mivel a cég irodája Dublin egyik külső elővárosában, Swordsban található, ahol egy kastély is van, megnéztem hát azt. A 13. században épült kastély szépen rendben van tartva. A korábbi templomban jelenleg egy információs iroda működik.

A belvárosba visszatérve az időjárás, a reggeli esőről napsütésesre váltott. Szétnéztem a belváros utcáiban, és beugrottam kiváltani a Leap kártyát, ami az itteni tömegközlekedési bérlet. Fel lehet tölteni napi használatra, de pénzt is lehet rá tölteni. Ha egy napon belül többször utazik az ember, több busszal, akkor a napi feltöltést használja. Ha azonban csak egyszer, kétszer száll buszra egy nap, akkor a pénzzel feltöltött egyenlegét. Az első verziónál a busz elején lévő automatához érinti az ember, a második verziónál a sofőrnél lévő automatához. Ilyenkor a sofőr emeli le az egyenlegről az összeget. Egyelőre 5 napra, és 20 EUR-val töltöttem fel. 

A szobor mögött látható a legutóbb bemutatott oszlop, azaz a mindenki által hívott "tű". Ezen az O'Connell úton található a központi posta épülete is.

Benéztem a közelben található Saint Mary katedrálisba. Annyira nem volt túlaranyozva, mint ahogy előzetesen erre számítottam. Tartottam egy rövid, csendes pihenőt a padok között.

Ezt követően átmentem a folyó másik partjára, ahol a híres Temple Bar található. Az 1980-as években egy buszpályaudvart akartak itt építeni, ám az akkori ír rock sztárok, és hírességek nyomására, és kérésére egy szórakozó negyedet építettek ki a fiataloknak. Mára a Temple Bar Dublin egyik legforgalmasabb és leghangulatosabb negyedévé vált.

Magam is beültem az egyik kisebb kocsmába, letesztelni a híres helyi sörüket. Dobozos verzióban már volt szerencsém korábban megismerni, ám csapoltan még soha. Hát nem tudom, lehet hozzá tudok majd szokni, de jobban ízlik a hagyományos sör. Persze itt ez a hagyomány.

És elérkeztem a mai naphoz. Megbeszéltem Évivel, hogy ma is találkozunk. Épp a buszra szálltam fel, amikor csörgött a telefonom. Nem tudtam felvenni, ezért hangrögzítőn hallgattam vissza, hogy a tegnapi állásinterjúról hívtak. Visszahívtam őket, és nyertem. Holnap kell bemennem intézni a papírokat. Hétfőn pedig indul a próbaidő. Sikerült tehát találnom egy állást, és elindulnom tovább azon az úton, amit elterveztem. Mint ahogy Máté apostol is megírta: "Kérjétek és adatik néktek ..." Hát kértem ...

Hazafele találtam egy boltot, ahol többek közt erdélyi termékek is vannak. Legalább lesz egy kis hazai ízvilág itt a távolban. Többek között a kedvenc ásványvizem. Egyébként sok nemzetnek megvan a saját boltja, ahol tud vásárolni. Lengyel, litván, román, magyar, orosz, kínai, nigériai mind megtudja vásárolni a kedvenc otthoni ízeit, termékeit.

Szóval jövő héttől vissza a dolgos hétköznapokba. Heti öt nap, hétvégék többnyire szabadok. Egy hét múlva már be tudok számolni az első munkás napjaimról. Nem lesz könnyű visszaszokni. Bő másfél éve annak, hogy utoljára, napi rendszerességgel dolgoztam. Nem így, és nem itt volt tervezve, de az élet már csak ilyen. Az ember tervei - főleg az enyémek - folyamatosan változnak. Visszatértem azonban az eredeti tervemhez. Ahhoz viszont mint említettem, elő kell teremtenem a rávalót. Elkezdem mint "cleaning operative", aztán a többit meglátjuk.

2015. november 05. (csütörtök) 13:24 (UTC) - Dublin

Pár órát leszámítva, egy hete annak, hogy megérkeztem Dublinba. Az érkezést követő egy-két nap elég nehéz volt. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mi vár rám, hogyan fogok állást találni, fogok-e egyáltalán, stb. Olyan dolgokon gondolkoztam, amiken előre felesleges gondolkodni. Úgyis választ kapok előbb, utóbb. Szóval a kezdeti sokk után, immár kicsit megnyugodva írom e hét történéseit. 

Az első nap egy kicsit körülnéztem a lakóhelyem környékén. Egy csendes, kertvárosi részen lakom. A fenti kép a lakóházunkat mutatja, csak épp az ellenkező oldalról. A környéken kis társas házak, díszkertek, kocsibeállók, kisebb bevásárló üzletek, iskolák, parkok. A közelben van egy nagyobb bevásárló központ. 

Több helyen van kialakítva sportolásra alkalmas terület. Amint látható, nem csak a focit játsszák, hanem rögbiznek is. A második napon egy kissé jobban kimerészkedtem. Elindultam ugyanis a városközpont irányában. Az utam mentén mindenhol az alábbi stílusú lakások sorakoztak. Egyformának tűnnek, kevés közülük az egyedi.

Átkeltem az M 50-es autópálya felett, mely egy körgyűrűként fut körbe a városon elválasztva külső és a belső kerületeket. Érdekesség, hogy Írországban csak a 2000-es években kezdődött el a nagymértékű autópálya építés.

Tovább gyalogolva lassan elértem a 8-ik kerülethez tartozó Phoenix parkot. A 707 hektáros terület Dublin legnagyobb parkja. Olyan mint Budapesten a Városliget, csak sokkal nagyobb zöldterülettel, füves részekkel. Itt található többek között az állatkert, egy kastély, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, és a Wellington emlékmű. A parkokban található táblák szerint szarvasok is előfordulhatnak. Rengeteg kerékpározó, futó volt.

Időközben az időjárás is változott. A kezdeti borongós, hűvös idő után napsütéses, meleg idő lett. A parkból kiérve még mindig a 8-ik kerületben gyalogoltam, végig a Liffey folyó mentén. Dagály lehetett, mert a vízszint eléggé magas volt. Egy-egy oszlopon mentőgyűrű volt, ami az esetleges vízbefulladás megelőzésére lett kihelyezve.

Itt már sok járókelő volt, az autós és a gyalogos forgalom is megnövekedett. Dublin lakossága fél millió körül van, az agglomerációval valamivel több, mint 1 millió. A népesség viszont rendkívül összetett. Hallani itt majdnem minden európai nyelvet, sok az afrikai, és az ázsiai bevándorló is. Időközben a folyótól eltávolodtam, benéztem egy-két utcányira. Később megkerestem a visszafele tartó 39, 39A számú busz megállóját, és elindultam vissza.

Hazatérve már kezdett sötétedni. Meg is gyújtottam egy mécsest, megemlékezvén az elhunyt rokonaimról, ismerőseimről. Érdekes kontrasztként jelenik meg a képen az otthoni, és az itteni szokás. Itt ugyanis a Halloween-t ünnepelték, épp tűzijátékkal.

A Halloween különböző módon jelen volt az épületeken, a boltokban, bevásárló központokban. A gyerekek arcai ki voltak festve, sokukon - a felnőtteket is beleértve - jelmez is volt. Másnap, újabb környékbeli körút következett, melynek során feltérképeztem, hogy merre tudnék futni. Mivel a Phoenix park messze volt (esetleg egy hosszabb távra jó lesz majd), úgy döntöttem, hogy a környékbeli utcákban, kisebb parkokban fogok futni. Persze amikor az időjárás engedi. A hét elején István szabadnapos volt, és bementünk a belvárosba ismét. Ezúttal autóval. Meglátogattuk egyik ismerősét, megmutatta mit, hol találok. Megtekintettem az O'Connell úton álló, Fény Emlékművét, mely a maga 121 méteres acéloszlopával, a világ legnagyobb "szobra". 

A hét közepén megérkezett István felesége, Marika is. Budapesten volt a másik lányuknál. Időközben átdolgoztam az önéletrajzomat, és elkezdtem küldözgetni egy-egy kiválasztott állásajánlónak. Szerdán találkoztam Évivel is, aki szintén sok mindenben segít. Őt is rég láttam, volt mit megbeszélnünk. Már három éve itt lakik, sok tanácsot adott. Visszafele ismét busszal mentem. Ezek a kétemeletes buszok adják Dublin közösségi közlekedésének nagy részét. A villamos hálózata elenyésző, metróvonalát most kezdték el építeni.

A mai nap további álláshirdetésekre küldtem el az önéletrajzom. Bementem egy munkaügyi központba is, ahol ki lehetett válogatni az ember számára tetsző munkákat, és a kiválasztott hirdetést kinyomtatni. Ezekből ma szintén válogattam. Évi is megpróbál segíteni találni. Szóval sok szálon fut az állás keresés. Tessék az ujjakat keresztbe téve szorítani.