2016. április 02. (szombat) 11:00 (UTC+1) - Budapest
Ezúttal kicsit eltérek a szokásostól, ugyanis nem az utazásomról (vagy futóversenyről) írok, hanem Budapesten tett felfedező sétáról. A közösségi oldalon figyeltem fel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által szervezett sétára, mely a magyar alkotó szellem kincsei nyomában tartatott. Gyorsan regisztráltam is, mivel korlátozott létszámban lehetett rá jelentkezni. Tizenhat éve járom Budapest utcáit, de ezeket a helyszíneket nem, vagy csak futtában érintettem, figyelmet nem szentelve rájuk. Itt volt tehát az ideje, hogy közelebbről is megismerjem. A csapat a Nyugati téren találkozott, majd megindultunk a Nagymező utca 54. szám alatti épület irányába.
Az 1900 és 1903 között, Balázs Ernő építész tervei alapján épült épületben Telefonközpont működött. A kicsit szecessziós, kissé eklektikus épület remekül illeszkedett az előzmény nélküli, szigorú technológiához. Időközben a technika is fejlődött, így a légvezetékeket fölváltották a földkábelek, a kézi kapcsolást a tárcsázás. Csökkentek a gépek méretei, a személyzet létszáma, így egyre kevésbé lett kihasználva az épület. A rendszerváltozást követően, az addigra feleslegessé vált, elhanyagolt épületet eladták.Az új tulajdonos 2007-2008 között felújíttatta, ahova a Prezi is beköltözött.
A Prezi egy internetes prezentáció készítő szoftver. Mottója: "Ideas matter" - középpontban az ötletek, középpontban a gondolatok. Már rögtön a belépést követően szembetűnt, hogy nem egy átlagos munkahelyről van szó. Ahogy a képen is látszik, inkább hasonlít egy lakásra, vagy egy szabadidőközpontra, mint egy munkahelyre. A Prezi ugyanis úgy gondolja, hogy a dolgozóinak, alkalmazottjainak biztosít mindent annak érdekében, hogy nyugodtan, vidáman, gondtalanul töltsék ki a munkaidejüket. Természetesen a munkát elvégzik, de közben lehet beszélgetni, zenélni, de akár egy kávé mellett jókat beszélgetni. Mint ahogyan a kávésbögre is szemlélteti: tegyük jobbá a világot!
Bemutatták röviden a Prezi történetét, az alapításától a jelenig. A világ számos pontjáról érkeztek ide fiatalok, és részt vesznek a Prezi további fejlesztésében. Az irodájuk jelenleg ott van, ahol a múlt században még a telefonhívásokat kapcsolták.
Megköszönvén a Prezi vendéglátását, tovább folytattuk utunkat a Nagymező utcában. Következő úti célunk a 20-as szám alatt lévő Mai Manó Ház volt. Mai Manó (Mai Henrik) császári és királyi fényképész mester volt. 1882-ben vásárolta meg a területet, és építtette meg rajta a nyolc szintes épületet a saját céljára. 1885-től dolgozott itt, mint udvari fényképész. Alapítója volt a Fény című lapnak. Az 1900-as párizsi világkiállításon fényképeit aranyéremmel jutalmazták.
Mielőtt beléptünk volna az épületbe, már a külső, gazdagon díszített homlokzaton feltűnt egy egyedi alkotás. Egy fényképezőgépet kezében tartó kis angyal. Számomra sokkal ember közelibbnek tűnik a régmúlt korok építészete. Manapság már nem igen díszítik a frissen felépített épületeket ilyen gazdagon, ilyen részletességgel.
Mai Manó halála után eladásra került az épület, amit Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai Mici (művésznevén Miss Arizona) vásárolt meg. Ők alakították ki az addig üresen álló udvarban a híres Arizona mulatót. A hajdani pesti éjszakai élet egyik leghíresebb mulatója volt. 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosait elhurcolták. A háború vége után a legkülönbözőbb célokra használták az épületet. 1995-ben nyílt meg a Mai Manó Galéria, 1999-ben pedig a Magyar Fotográfusok Háza nyitotta meg az első két emeleten az állandó-, és időszakos kiállításait.
Csodálatos volt egyébként az egész épület. Az előcsarnok márványlépcsőjén haladva megcsodálhattuk Albert Raudnitz bécsi festő olaj táblaképének puttóit. Mai Manó gondoskodott a leendő vendégeiről. Azt az érzést akarta sugallni, hogy olyan helyre érkeztek, ahol a megfelelő színterek között, a megfelelő módon fogják megörökíteni az utókornak. Régebben ugyanis nem volt mindennapos dolog a fénykép elkészítése. Kiemelkedő eseménynek számított egy-egy ilyen alkalom. A csiszolt ajtó üveg díszítései között örömmel fedeztem fel a kagyló motívumát. Halkan jegyzem meg, hogy a Camino jelképe a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel.
Amíg a fényképezésre érkező vendég eljutott a fotó készítésének színhelyéig, számára rendelkezésére állt szalon, pihenő, toalett, azaz minden olyan kényelemmel felszerelt helység, ahol felkészülhetett életének egyik fontos pillanatára. Mai Manó a szalonban fogadta vendégeit, és beszélték meg a fényképezés részleteit. Gazdagon, és ízlésesen volt berendezve az egész épület. A műterem direkt erre a célra lett kialakítva, óriási üveg panorámával., kétoldalt óriási díszletekkel. A legtöbb ember birtokában vannak olyan régi fényképek, melyek ilyen mű háttér előtt készültek. Nekem is vannak ilyen fényképeim apai nagyapámról, és a családról, melyeket Kolozson készítettek, talán épp a kolozsvári fényképész, Veress Ferenc, aki Mai Manó tanítványa volt.
Harmadik helyszínünk a Liszt Ferenc tér 8. szám alatt található Zeneakadémia, mai nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem központi épülete. 1904 novembere és 1907 májusa között épült fel a világhírű budapesti Zeneakadémia, mely kiváló adottságú hangversenytermeivel a magyar és az európai zenei élet fontos központjává vált.
A szecessziós épület ünnepélyes átadását követően, olyan új tanárokat fogadott, mint Kodály Zoltán, Weiner Leó és Bartók Béla. Ahogy beléptünk az épületbe, csatlakoztunk is a számunkra biztosított idegenvezetőhöz, aki bevezetett minket a kis hangverseny terembe. Útközben megtudhattuk, hogy az építkezés során nem kapott olyan mértékű támogatást a Zeneakadémia, hogy mint például a Parlament, így az egyes építőanyagok, díszítések csupán másolatok, azaz ügyes kezű mesterek munkái. Mint például a márványfestés is. A közelmúltban végbement felújítás során elég nehéz volt olyan szakembert találni, aki ezekhez a munkafolyamatokhoz még értett.
A kis hangverseny terem a felújítás során teljesen fel lett újítva. Korabeli tervek, fényképek alapján történt a restaurálás, mely kiterjedt a falak díszítéseire, világítására is. Sajnos a korabeli beépített porszívó rendszert nem tudták már megmenteni, mivel az elmúlt évtizedekben "nyoma" veszett.
Ezt követően az idegenvezetésünk folytatódott a nagyteremben, ahol szintén megtudhattuk a terem történetét. Többek között, hogy a közbülső folyosó régebben nem volt kialakítva. Kiderült továbbá, hogy a felújítás során sikerült a székek kárpitozását elvégeztetni egy olyan cseh céggel, amely a Zeneakadémia építése idején már létezett. Megtudtuk továbbá, hogy az '50-es években az orgona gyakran volt vörös lepellel letakarva, mivel az akkori pártállami gyűléseket gyakran tartották itt.
A második világháború alatt csak az egyik csillár semmisült meg, de sikerült a rendelkezésre álló cseredarabokból pótolni. A terem hűtését és fűtését a levegő áramoltatásával tervezték megoldani, ám a fűtés nem sikerült, így át kellett a fűtési rendszert alakítani.
Utunkat a Bordó Bisztróban fejeztük be, ahol hajdanán nyomda működött. A szervezők vendégül láttak egy pohár italra is. Mint ahogy az egész sétánk alatt, itt is bemutatásra került a szerzői jog, mint a művészeti alkotások (zeneművek, képzőművészeti alkotások, építészeti tervek, stb.) fogalma, védelme.
Megismerhettük tehát a magyar alkotó szellem kincsei mellett az egyes alkotások jogainak védelmét is. Köszönet ezúttal is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala munkatársainak a színvonalas idegenvezetést.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.