2016. május 22. (vasárnap) 20:29 (UTC+1) - Budapest

Mielőtt nekikezdenék e bejegyzés részletes kifejtéséhez, engedjétek meg, hogy említést tegyek a bakancsomról. Mint emlékeztek, a tavaly októberi Kéktúra során teljesen beázott, a talp részen látszódtak az elhasználódás nyomai. Úgy döntöttem, hogy miután hű társam volt annyi kilométeren keresztül, így megmentem, és kap egy új talpat. Elgondolásomat tett követte, így egy teljesen új talppal várhatom az újabb kilométereket.

Az új kilométerek pedig következtek is. A közösségi oldalon olvastam a Szent Jakab Baráti Kör felhívását, mely a Szent Jakab út magyarországi első szakaszára hirdetett gyalogló túrát. Lassan nyolc éve annak, hogy a Camino-t megjárt honfitársak gondoltak egyet, és megálmodták a magyarországi Szent Jakab zarándokutat. A terv az volt, hogy Lébényig jussanak el, ahol a Szent Jakab apostol plébániatemplom található. Elgondolásukat tettek követték, és hosszas, kitartó szervezőmunkának köszönhetően, mára már egy jól kiépített zarándokúton tehetjük meg a Szent Jakab zarándokút magyarországi szakaszát Budapesttől Lébényig. Sőt, annál is tovább. Ugyanis az ausztriai Wolfsthal - a hivatalos Camino de Santiago korábbi legkeletebbi pontja - elérését követően, bekapcsolták a zarándokutat az egész Európát átszelő Camino de Santiago zarándokútvonalba. Megteremtődött tehát az a lehetőség, hogy bárki elindulhasson Budapestről Santiago de Composteláig. Tették is ezt azóta sokan.

A megbeszélt találkozási pont a Clark Ádám téren volt, a nulla kilométerkőnél. Innen számolják a magyarországi utak távolságát, hosszát. Innen indul a hivatalos Szent Jakab zarándokútvonal is. A többség a Normafától tervezte az indulását, de voltunk egy páran, akik úgy döntöttünk, hogy ha már kezdjük, legyünk "null kilométeresek". Az előttünk álló távolság mintegy 18 kilométer volt.

Megkezdtük tehát utunkat, mely az alagúton keresztül kezdődött, majd végig a budai kerületek utcáin, a Normafa irányában. Elhaladtunk azokon a helyszíneken, ahol annak idején hetente koptattam magam is, a főiskolára menet a cipőm talpát. Akkor még nem is gondoltam, hogy milyen változásokon fogok keresztül menni. A felső képen Jókai Mórt örökítette meg a művész, az íróról elnevezett általános iskola előtt.

Felérve a Normafához, csatlakoztunk a már ott várakozó csapathoz, majd szakaszokban indították a csoportokat. Maga az út bármilyen formában teljesíthető volt, értem ez alatt, hogy aki egyedül szeretett volna menni, az megtehette. A legtöbben azonban csoportban indultunk el. Én maradtam Attila csoportjában, akivel együtt indultunk. Azért is kellett szakaszosan indítani a csoportokat, mivel nagyon sokan gyűltünk össze, és így elkerülhettük a zsúfoltságot.

Rögtön a Normafa után útba ejtettük a Szent Anna kápolnát. A budakeszi lakosság kedvenc kirándulóhelyén, az Anna réten épült 1825-1830 között a kápolna Szent Anna tiszteletére. A kápolna nagyon hamar közismert zarándokhellyé vált. Sajnos a kápolnát 1952-53 körül lerombolták, ám a rendszerváltást követően, 1992-ben újra felépítették.

Amíg a csoport megpihent, nézelődött, Attila elmondta nekünk a zarándokok imáját: "Uram, légy az utazó társasága, irányadója az elágazásoknál! Adj neki erőt, amikor elgyengül, védelmezd veszély közben, oltalmazd az út során, adj árnyékot a nap hevében, világíts a sötétségben, nyújts vigaszt, mikor kedvét szegi és szilárdítsd meg szándékában! Ámen"

Az imát követően folytatta a csoport az útját, melynek során újabb csoporttagokat ismerhettem meg. Mint például egy kedves, fiatal házaspárt, akik a pici fiukkal jöttek el az útra. A pici apja hátán utazott, egy babahordozóban aludva. Jó volt őket látni, velük találkozni. A pici pedig hamarabb tanult meg zarándokolni, mint járni.

Eljutottunk a következő pihenőhelyünkig, Makkosmáriára. Az itt található templom előtt volt egy rövidebb pihenő, ahol Attilától megtudtam, hogy a kisebbik kutya már több mint három éve itt van. A templom helyén egy kápolna állt 1737-ben, melyet a fogolykiváltó trinitárius szerzetesek gondozták. A rend feloszlatása után rommá vált az épület, majd 1947-ben újjáépítették.

A pihenő után megindultunk Budakeszi irányába, ahol az újabb pihenőhelyen felhívták a szervezők a figyelmünket a Budakeszi - Páty közötti szakaszon lévő kullancs veszélyre. Miután a csapat megtette a szükséges óvintézkedést a nem kívánt "látogatók" távol tartására, folytattuk az utat. Közben figyeltem a jeleket, melyek hasonlóan a spanyolországi Szent Jakab úthoz, a legkülönbözőbb módon kerültek feltüntetésre.

Egy szakaszon egyedül maradtam, ugyanis leszakadtam a csoporttól. Amint hátra tekintettem, észrevettem a távolban egy feltűnően nagy táskát viselő zarándoktársamat. Gondoltam bevárom, és megkérdezem méretes csomagjának okát. Kiderült, hogy egy több hónapig tartó út első lépéseinek voltam a tanúja, ugyanis Patrik tegnap indult el a Clark Ádám térről. Úti célja pedig Santiago de Compostella. Hasonlóan a korábban említett Vízy Péterhez, Patrik is gyalog fogja megtenni az utat Magyarországon, Ausztrián, Svájcon, Franciaországon és Spanyolországon keresztül.

Patrik történetét hallgatva magamra ismertem rögtön. Felmondta a munkahelyét, az albérletét, és nekiindult a világnak. Mint mondja, nincsen célja egyelőre, csak útja. Patrik csomagja azért volt olyan nagy, mert vitte a gitárját, valamint egy kis dobot is. Útját nem jelentette be sehol, egyik zarándok csoportnak sem, többek közt a Szent Jakab Baráti Körnek sem, ám hamar híre ment. Az előttünk lévő csoport tagjai is alig akarták elhinni, hogy kivel futottak össze. Gyorsan át is adtak Patriknak egy fésűs kagylót, ami, mint tudjuk a Camino zarándokok jelképe.

Patrikot körülvéve folytattuk az utat, olvasgatva a szervezők által kihelyezett üzeneteket. Az egész út során ki voltak téve különböző szövegek, melyeket elolvasva lehetett elmélkedni rajtuk az úton.

Az egyik idézet különösen tetszett: "Volt egyszer egy öregember keleten, aki a város kapujában üldögélt. Egyszer egy ismeretlen átutazó megkérdezte tőle: - Milyenek a város lakói? Az öreg kérdéssel válaszolt: Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? Egoisták és rosszak, örülök, hogy eljöttem onnan. Pontosan ilyenek e városnak lakói is. - válaszolta az öreg. Később egy másik fiatalember ugyanazt a kérdést tette fel neki: Most érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a lakói? Az öregember ugyanazzal a kérdéssel válaszolt. Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? Jók voltak, együttérzők, vendégfogadók és becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük. Ilyenek ennek a városnak a lakói is - válaszolt az öreg. Egy kereskedő, aki hallotta a párbeszédet, vádló hangon így szólt az öreghez: Hogy adhatsz két teljesen különböző választ ugyanarra a kérdésre? Fiam! Mindenki a szívében hordja saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a múltban, itt sem fog semmi jót találni. Ellenben az, akinek egy másik városban barátai voltak, itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni. Tudod, az emberek azok, amit mi képesek vagyunk bennük meglátni. "

Napi távunk tervezett végénél, Páty község határánál betértünk a hangulatos Cukorborsó étterem teraszára, ahol egy pohár frissítő limonádéra megvendégeltem Patrikot. Jó volt látni, ahogy annyi ember körülvette, kérdezősködtek. A kis pihenő után Patrik folytatta útját Zsámbék felé, ahol ismerősei várták finom vacsorával. Patrik útját nyomon tudjátok követni a legnagyobb közösségi oldal hippibikepunk oldalán. Buen Camino Patrik! Véget ért tehát az úgynevezett Beavató Túra, melynek során megismerhettük a magyarországi Szent Jakab zarándokútvonal kezdő szakaszát. Köszönöm a Szent Jakab Baráti Kör színvonalas szervezését, vezetését. 

2016. május 15. (vasárnap) 12:42 (UTC+1) - Domoszló

"Hogyan kell megint felvenni a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább? Ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy már nincs visszaút."

J.R.R.Tolkien művéből, a Gyűrűk Urából vett idézettel kezdeném a legújabb bejegyzésem. A mű szereplője, Frodó teszi fel ezt a kérdést, amikor a kalandjai elmúltával hazatért, de nem igazán találja a helyét. Minden megváltozott körülötte, hisz ő is megváltozott. Így érzek magam is. Valami véget ért, és az ami újból körbevesz, már nem a régi. Ilyenkor nekem szükségem van egy kis feltöltődésre. Ott, ahol megszűnik számomra a külvilág. Ott, ahonnan származom. Ez pedig Erdély, azon belül Kolozs. Évente többször járok ki, mivel van ott egy kis házikónk. Jelenleg újítjuk, szépítgetjük, hogy később valóban csak a pihenésé lehessen a főszerep.

A település a mai Románia területén található, Kolozsvártól 18 kilométerre délkeletre, a Mezőség nyugati szélén. A középkorban városi rangot kapott a sóbányája miatt. 1852-ben bezárták a bányát, így a polgári lakosság nagy része elköltözött, a lakosság áttért a mezőgazdaságra. Az első világháború előtt pedig a rendezett tanácsú várost községgé minősítették le. Ekkor alakították ki a hajdani bánya területén a sósfürdőjét is.

A fürdő vize reumatikus bántalmaknak, nőgyógyászati panaszok kezelésére javasolt. A fürdőt nemrégiben újították fel európai uniós pályázattal. A falu lakosságának száma a 2011-es népszámlálás alapján 2354 fő, ebből 815 fő magyar lakos. Korábbi városi voltának megfelelően, több vallású lakosa is volt, így katolikus, református, valamint az unitárius templom is épült.

A falu központi részének további meghatározó épületei, a hajdani városháza, mely jelenleg községi önkormányzati épület, valamint az általános iskola. Utóbbinak tanulója volt édesapám is.

A falu híres szülöttjei többek között Spáda János építőmester, aki a kolozsvári Nemzeti Színházat, valamint a szintén kolozsvári Monostori úti református, úgynevezett "kakasos" templomot építette, ahol személyemet is keresztelték 1980-ban. Kolozson született továbbá Kovács István is, akinek Egy parasztfiú elindul című regénye bepillantást enged a múlt század eleji kolozsi mindennapi életbe. Természetesen a könyv a birtokomban van, annál is inkább, mert a családom Szabó-, illetve Seprődi ága is említésre kerül a műben.

Íme tehát a kis házunk, az úgynevezett "bakalak". Magam neveztem így el, mivel a "baka" ragadványnevet dédnagyapám kapta a katonai sorozás alkalmával. Nagyapámat és édesapámat is így ismerte mindenki a faluban. Bízom benne, hogy pár falubeli engem is így fog megismerni. A ház az úgynevezett szent oldalban van. A falu azon részét nevezik így, amelyik a temető oldalában fekszik. Velünk szemben gyönyörű panoráma tárul elénk, a falu dombokon elterülő része, azaz a zsellér, valamint a kiáltó hegy.

Miközben a házban, valamint a telken tevékenykedtem, az ereszcsatornában új élet(ek)nek voltam tanúja. Az itt eltöltött pár nap alatt újra feltöltődtem tehát, megpróbálva felvenni a régi élet fonalát, és folytatni tovább ...

2016. május 1. (vasárnap) 14:14 (UTC +1) - Budapest

Folytatván Budapest nem rendhagyó módon - azaz az én szemszögemből - történő bemutatását, ma egy kedves barátom invitálására, a ferencvárosi unitárius templomba látogattam el. A Budapesti Bartók Béla Unitárius Egyházközség nevét viseli a gyülekezet, lévén Bartók Béla is unitárius vallásúvá vált 35 évesen.

A templom egy társasházban került kialakításra, a Rákos ( ma Hőgyes Endre) utca 3. szám alatt. Egyik részét templommá alakították át, majd kialakították a lelkészi lakást, és a többi részen lakásokat alakítottak ki az erdélyi lakosok, diákok részére. 1929. február 10-én lett átadva a templom és a gyülekezeti terem.

A templomba belépve azonnal megakadt a tekintetem az ablak díszítéseken. A magyar-, unitárius-, valamint az erdélyi címer egy-egy ablakba került felfestésre. Én a képszerkesztő segítségével egy helyre gyűjtöttem, mivel számomra így együtt él bennem.

Az istentiszteletet a korondi ismerősöm, Aba tartotta, aki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet másodéves hallgatója. Jelenleg erasmus ösztöndíjjal tanul Budapesten. Abától kaptam is egy kis feladatot, hogy az istentisztelet videón történő dokumentálásába segédkezzek. Mielőtt elkezdődött volna, körbejártam a templomot belülről.

Lassan érkeztek a gyülekezet tagjai is, vegyes korosztályúak, és elfoglalták a helyüket a padok soraiban. A mai istentisztelet azért is különleges volt, mivel a mai napon ünnepeltük az anyák napját. Aba is ennek megfelelően választotta a beszéd témáját. Rögtön Dsida Jenő, Hálaadás című versével kezdte. Az utolsó mondatát idézném is a versből, és küldeném az én drága Édesanyámnak. " ... Halld meg jó Istenem, a legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!"

Ahogy ott ültem, és hallgattam Abát prédikálni, azon tűnődtem, hogy ideje nekem is megtennem azt, amin azóta gondolkodom, amióta megismertem rajtuk keresztül az unitárius vallást. Közületek kevesen tudjátok, de nekem a Szülőföldem nagyon sokat jelent. Mindig is sokat jelentett. Valahol úgy érzem, hogy tovább viszem azt, amit anyai nagyanyám öccse, János bácsi tett, érzett. Amikor távol kerülsz a Szülőhazádtól, felerősödik benned annak szeretete. Így vagyok jómagam is Erdéllyel. Továbbá, mivel az unitárius vallás erdélyi alapítású, valamint a hitvallásuk a legközelebb áll hozzám, ideje lassan a pártolói mivoltomat megváltoztatni. Mint ahogy Bartók Béla is tette 1916-ban. Ő is az erdélyi útjai során ismerkedett meg az unitárius vallással, mint jómagam 100 évvel később.

Az istentisztelet az anyák napi előadással folytatódott, melynek során a gyerekek köszöntötték versekkel, és zenével az édesanyjukat. Az istentisztelet végeztével egybegyűltünk még egy rövid időre a gyülekezeti terembe, ahol frissen sütött sütemények, és némi frissítő várt minket. Ezt követően elköszöntem vendéglátómtól, Abától, akinek itt is kívánok további, a mai naphoz hasonló szintű prédikációt, továbbá erőt, és kitartást az előtte álló papi hivatásához.