2016. július 03. (vasárnap) 21:15 (UTC+1) - Budapest
Ismét egy hét elteltével, utólag írom meg a legutóbbi túrámat. Június 25-26 között csatlakoztam ismét Tóniékhoz, az Alföldi Kéktúrán. Ezúttal Szarvas és Nagymágocs közötti szakaszon. Most nem előtte lévő nap utaztam le a helyszínre, hanem aznap. Budapestről busszal értem le Szarvasra, ahol Anikó és Laci már vártak rám. Róluk írtam már a legutóbbi bejegyzésben. Jó volt, hogy Ők is mostanra időzítették a túrázást. Tóniék már az előző nap megérkeztek Szarvasra, és az OTP nyaralójában lettek elszállásolva. Maga a nyaraló a Szarvasi-Holt-Kőrös partján volt, szemben a Szarvasi Arborétummal.
Ahogy odaérkeztünk, a társaság már ébren volt, túl a reggeli kávén is. Az egyre erősödő hőség ellen többen is a hűs Kőrösbe mártóztunk. Volt aki csónakkal szált vízre, más anélkül, de a mentőgyűrű is előkerült.
Miután kicsit lehűtött minket a Kőrös, áteveztünk a túlpartra, és szétnéztünk kicsit az Arborétum területén. A 82 hektáron elterülő területet a 19-ik században Bolza József kezdte el befásítani, és kialakítani az Arborétumot. Mamut- és páfrányfenyőket szállítottak szekerekkel Bécsből, és ültették el a Kőrös partjára. Megtalálható itt a Föld majd minden tájáról származó növény. Mintegy 1600 fa és cserje, 250 féle lágyszárú növény. Rovarvilága is gazdag a 415 rovarfajtájával. A mintegy 100 különböző madárfaj mellett egyéb állatfaj is előfordul.
Már javában dél körül járt az idő, és a nap egyre jobban melegített. Kánikula volt a javából, amikor megindultunk Eperjes felé. Úgy döntöttünk, hogy a Szarvas - Nagymágocs közötti szakaszt ketté bontjuk. Eperjesről vissza Szarvasra, majd másnap újra Eperjesről Nagymágocsra. Így többen bevackoltuk magunkat a kisbusz hátuljába, és megindultunk az eperjesi kiindulási pontunkra.
Itt tudtam meg, hogy az utóbbi hetekben többször is előfordult, hogy Tóniékat a hatóságok ellenőrizték. Az Alföldi Kéktúra útvonala a magyar-román határvonalat többször is megközelíti, így a hatóságok azt hihették a hátizsákos túrázókról, hogy egy mingráns csoport.
Eperjesen épp egy kisebb rendezvény volt, a település maroknyi lakóinak. Mi pecsételtünk, majd megindultunk a Kéken. Előttünk a végeláthatatlan síkság, távolban egy-két tanya, kétoldalt gabona föld. A nap pedig továbbra is hevesen sütött.
A csapat földúton haladt, amit néha megszakított egy-egy sáros, vizes szakasz. A kéktúra jelzések továbbra is elég hiányosan voltak felfestve, és a kereszteződéseknél nem mindig egyértelműen jelezték az irányt. Időnként a szokásos eligazító táblák adtak útmutatást.
A nap melegének hatására megnövekedett az ivóvíz fogyasztásunk is. Késő délutánra már a vizünk is meleg volt. Épp jókor jött, hogy egy közbeeső majorban, az ott dolgozó alkalmazott megajándékozott minket pár üveg hűvös ásványvízzel. Késő este érkeztünk vissza Szarvasra, ahol a rendőrök újból ellenőrzés alá vontak bennünket. Ezúttal az én fejfedőm keltette fel a figyelmüket, mely tényleg úgy nézett ki, mintha egy arab fejfedő lett volna. Egy textil pelenkával fedtem be ugyanis a fejemet, védve a naptól, és gondoskodva az izzadság törléséről. Ahogy megérkeztünk, nekiláttunk a finom lecsónak, valamint a hűvös fröccsnek, amivel a vendéglátóink, az OTP túracsapat tagjai leptek meg.
Másnap a reggeli után ellátogattunk a Kőrösvölgyi Látogatóközpontba és Állatparkba. Dél-Tiszántúl természeti értékeivel ismerkedhettünk meg. Egy séta során megismerhettük az eredeti ártéri növényvilágot, és meglepően gazdag állatvilágát.
Visszatérve az üdülőházba, megebédeltünk, mely esetemben egy jókora szelet zsíros kenyeret jelentett. Ebéd után elköszöntünk az OTP túracsapatától. Nagyszerű csapatot ismertem meg, akikkel remélem még túrázhatok együtt. Mi pedig Tónival felkészültünk a mai adat túrára.
A kiindulási pontig ismét gépkocsival jutottunk el, majd hátunkra véve a túrazsákokat, megindultunk Árpádhalom irányába. A vasárnapi időjárás már kedvezőbb volt, a nap csak előbukkant néha. Könnyebben is haladtunk a mezei úton, melynek két oldalán kukorica, búza, valamint napraforgó földek voltak.
Árpádhalomra érve nem tudtunk pecsételni, mivel a kéktúra bélyegző a helyi boltba volt bezárva. Maradt tehát a fényképes igazolás. Ugyanis ha nem lehet pecséttel igazolni a túrázó ottlétét, fényképet kell készítenie az ottjártát igazolva.
A hátralévő kilométerek gyorsan elteltek, melynek közel felét aszfaltozott úton, naplementében tettük meg. Gyakran van olyan érzése az embernek az Alföldön gyalogolva, hogy a távoli falut sosem éri el. Így voltunk mi is, azt hittük sosem érünk be Nagymágocsra. Amikor meg beértünk, sosem érünk oda a település másik végére.
Az aznapi szállásra már este érkeztünk meg. A Nagymágocsi kastély kertjében lévő tó partján volt a szállásuk Tóniéknak. Mi ugyanis Anikóval és Margittal csak odáig kísértük Tónit. Legközelebb, ha minden jól alakul, Sükösd és Szekszárd közötti szakaszon folytatom Tóniékkal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.