2016. május 1. (vasárnap) 14:14 (UTC +1) - Budapest

Folytatván Budapest nem rendhagyó módon - azaz az én szemszögemből - történő bemutatását, ma egy kedves barátom invitálására, a ferencvárosi unitárius templomba látogattam el. A Budapesti Bartók Béla Unitárius Egyházközség nevét viseli a gyülekezet, lévén Bartók Béla is unitárius vallásúvá vált 35 évesen.

A templom egy társasházban került kialakításra, a Rákos ( ma Hőgyes Endre) utca 3. szám alatt. Egyik részét templommá alakították át, majd kialakították a lelkészi lakást, és a többi részen lakásokat alakítottak ki az erdélyi lakosok, diákok részére. 1929. február 10-én lett átadva a templom és a gyülekezeti terem.

A templomba belépve azonnal megakadt a tekintetem az ablak díszítéseken. A magyar-, unitárius-, valamint az erdélyi címer egy-egy ablakba került felfestésre. Én a képszerkesztő segítségével egy helyre gyűjtöttem, mivel számomra így együtt él bennem.

Az istentiszteletet a korondi ismerősöm, Aba tartotta, aki a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet másodéves hallgatója. Jelenleg erasmus ösztöndíjjal tanul Budapesten. Abától kaptam is egy kis feladatot, hogy az istentisztelet videón történő dokumentálásába segédkezzek. Mielőtt elkezdődött volna, körbejártam a templomot belülről.

Lassan érkeztek a gyülekezet tagjai is, vegyes korosztályúak, és elfoglalták a helyüket a padok soraiban. A mai istentisztelet azért is különleges volt, mivel a mai napon ünnepeltük az anyák napját. Aba is ennek megfelelően választotta a beszéd témáját. Rögtön Dsida Jenő, Hálaadás című versével kezdte. Az utolsó mondatát idézném is a versből, és küldeném az én drága Édesanyámnak. " ... Halld meg jó Istenem, a legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!"

Ahogy ott ültem, és hallgattam Abát prédikálni, azon tűnődtem, hogy ideje nekem is megtennem azt, amin azóta gondolkodom, amióta megismertem rajtuk keresztül az unitárius vallást. Közületek kevesen tudjátok, de nekem a Szülőföldem nagyon sokat jelent. Mindig is sokat jelentett. Valahol úgy érzem, hogy tovább viszem azt, amit anyai nagyanyám öccse, János bácsi tett, érzett. Amikor távol kerülsz a Szülőhazádtól, felerősödik benned annak szeretete. Így vagyok jómagam is Erdéllyel. Továbbá, mivel az unitárius vallás erdélyi alapítású, valamint a hitvallásuk a legközelebb áll hozzám, ideje lassan a pártolói mivoltomat megváltoztatni. Mint ahogy Bartók Béla is tette 1916-ban. Ő is az erdélyi útjai során ismerkedett meg az unitárius vallással, mint jómagam 100 évvel később.

Az istentisztelet az anyák napi előadással folytatódott, melynek során a gyerekek köszöntötték versekkel, és zenével az édesanyjukat. Az istentisztelet végeztével egybegyűltünk még egy rövid időre a gyülekezeti terembe, ahol frissen sütött sütemények, és némi frissítő várt minket. Ezt követően elköszöntem vendéglátómtól, Abától, akinek itt is kívánok további, a mai naphoz hasonló szintű prédikációt, továbbá erőt, és kitartást az előtte álló papi hivatásához.

2016. április 30. (szombat) 17:34 (UTC +1) - Budapest

Régóta jelentkeztem. Ennek - mint korábban említettem - oka van. Mostanában nem igen jutok el távolabbi helyekre. Értem ezalatt a hazai Kéktúrát, vagy más országokat. Utóbbira pedig jelen állás szerint nem is igazán van alkalmam. Annál is inkább, mert - mint ezt is korábban említettem - újra beálltam a mókuskerékbe. Beálltam, mert újra meg kell találnom az irányt, a célt, ám addig nem engedhetem meg magamnak a tétlenséget. Istennek hála viszonylag hamar sikerült állást találnom, így most egy számomra teljesen új területen dolgozom, egy újabb szakmát tanulva. Raktári szektorvezető helyettes lettem, az egyik vezető magyarországi alkatrész kereskedés központi logisztikai bázisán. Olyan szakmában dolgozom tehát, melyre a világ bármely pontján szükség van. Egyik külföldi beosztottamnak hála az angol nyelvet is napi szinten használom, sőt mostanában kezdtem hozzá a spanyol nyelv mélyebb megismeréséhez. Ideje ugyanis mondattá összefűzni az eddig megtanult szavakat.  De természetesen nap mint nap gondolok az elmúlt bő másfél évemre. Vegyes érzelmek törnek rám, amikor egy-egy képet nézek az eddigi útjaimról. Az elmúlt napokban a legismertebb közösségi oldalon megalakuló Magyar Utazós Bloggerek Szövetsége megosztotta a blogomat, mely természetesen egyenes arányban megnövelte az olvasóim számát. De én is találtam sok olyan hozzám hasonló, vagy még rajtam is túltevő magyar világcsavargót, akiknek a blogját el kezdtem követni. Egyszóval egyelőre helyben járás, és folytatom az Országos Kéktúra útvonalának bejárását. De még mielőtt idén nekikezdtem volna, megragadtam az alkalmat, és csatlakoztam a TeSzedd a Kéken nevű akcióhoz, mely az országos TeSzedd mozgalmon belül a Kéktúra útvonalát tisztítja meg a kommunális hulladéktól.

A találkozási pont a Fenyőgyöngye étterem előtt volt, mely a Budai hegyekben, a Kéktúra mentén található. Amíg a csoportot vártam, épp egy ideillő írást - az erdő fohászát - olvastam a túraútvonal mentén:

"Vándor! Ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok a tűzhelyed melege, hideg téli éjszakákon. Én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja. Én vagyok asztalod lapja. Én vagyok az ágy, melybe fekszel, a deszka, amelyből csónakod építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor! Ki elmész mellettem, hallgasd meg kérésem: Ne bánts!"

Közel negyvenen gyűltünk össze, így az eredeti tervtől - mely szerint a Rozália téglagyárig megyünk - eltérően a csapat három részre oszlott. Az egyik csoport Fenyőgyöngye - Hűvösvölgy közötti szakaszon indult el, a másik kettő pedig Fenyőgyöngye - Rozália téglagyár közötti szakaszon. A két utóbbi csapat azonban felosztotta a területet, nem mindkét csapatnak a téglagyár volt a cél. Én azt a csapatot választottam, mely Széphalom fele visszakanyarodott. 

Ezt a szakaszt, mely egyébként a KÉK 14. számú szakasza, még 2014. március 13-án teljesítettem. Bizony voltak olyan szakaszok, melyre nem is igazán emlékeztem. Ahogy haladtunk, kezdtek telni a szemetes zsákok. Szerencsére azonban, nem volt annyira elkeserítő a helyzet, amire többen számítottunk. Az időjárásra sem volt okunk panaszkodni. Jó volt újra a KÉK-en lenni.

Útközben több túratársammal is beszédbe elegyedtem. Ismét elmondhatom, hogy kicsi a világ, ugyanis egyik hölgy férje abban az iskolában tanított, ahol elindultam annak idején a hivatásos pályámon. Beszélgetve haladtunk tehát az ösvényen, melyen gyakran futók jöttek szembe. Mint látható a zsákok tartalma is egyre gyarapodott. Az út mellett pedig szebbnél szebb látványban volt részünk.

A Hármashatár-hegyhez érkezve, tartottunk egy kis pihenőt. Megtekintettük az átadás előtt lévő, nemrég épített kilátót, melyről messzire el lehetett látni. Többek közt a távoli Dunára. Tetszik, hogy egyre több helyen épül, szépül a túraútvonal, valamint annak közvetlen környezete. Kezd olyan formát ölteni, amilyennek lennie kell.

Ezt követően a két csoport immár külön haladt tovább, mi Széphalom felé vettük az irányt. A hegyi terep elmaradozott, mi meg közeledtünk Pesthidegkút felé. Útba ejtettük a hajdani Gercse település templomát. A 13. században épült, melyet a 15. században fallal vették körül. Sajnos még a fal sem mentette meg, ugyanis a török időkben rommá vált. 1720 körül építették újjá a betelepült német telepesek. 1810 körül tűzvész és a járványok miatt, a lakosság elhagyta a faluját, s a templomot. 1996-ban állították helyre. Külön öröm volt számomra, hogy madárcsicsergés fogadott odabent. Azok lakták a templomot, akiket Ő teremtett.

Már csak pár száz méter volt hátra, és ahogy közeledtünk a lakott terület felé, úgy sokasodott a szemeteszsákba való. De szerencsére ez nem szegte a kedvünket, főleg, hogy ilyen tarka útszéli színkavalkádban tettük a dolgunkat. A virágokból áradó illatokból nem is beszélve.

Beérve Széphalomra, elhelyeztük a mintegy nyolc kilométeres utunk során összegyűjtött zsákokat, egy szép halomra. Összességében elmondható, hogy szerintem látni a javuló tendenciát. A túraútvonal nem volt olyan szemetes, mint egy évvel ezelőtt. A kis csapatunk pedig jól végezte a dolgát, ősszel újra találkozunk.

Jómagam pedig, ahogy az időm engedi, folytatom a KÉK-et, terveim szerint nyugat felé. Tavaly szeptemberben Csókakőn hagytam abba, következik a Bakony. Természetesen a futást is folytatom, nemrég vettem részt a Vivicittá félmaratonon, Budapesten. Legközelebb június 4-én jön a Kékes Csúcsfutás. Időközben megtudtam a soron következő Via Unitariana tervezett útvonalát. Idén az Aranyosmente, valamint az Erdélyi-érchegység lesz soron. Újabb helyszínek, ahol még nem jártam, amik megismerésre, felfedezésre várnak. Helyszínek az Óperenciás tengeren innen.