2016. szeptember 24. (szombat) - Budapest
Majdnem két hét késéssel írok a legutóbbi futóversenyemről. Versenynek nevezem, de számomra sosem az. Mindig is az a célom, hogy teljesítsem a kitűzött távot. Ha ez a teljesítés optimális körülmények között jön létre, akkor természetesen a futás ideje is javul. A lényeg, hogy ott vagyok, részt veszek, és átérzem mindazt, amit egy ilyen futórendezvény során átélhet az ember.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is Budapest belvárosán keresztül vezetett végig az útvonal. Tele szebbnél szebb épületekkel, helyszínekkel. Valóban Budapest legszebb részein futhattunk. Korán reggel érkeztem a Városligetbe, mivel több ismerősömnek is át kellett adjam a rajtcsomagját. Páran már ott voltak, és készülődtek. Az egész versenyközpont, valamint annak a környéke kezdett éledezni. Voltak akik életük első félmaratoni távjukra készülődtek.
A legutóbbi félmaratoni távom előtt csatlakoztam az Ökomenikus Segélyszervezethez, mint önkéntes. A nagyobb futóversenyeken viselem a Segélyszervezet futómezét, ezzel is segítve, hogy minél több emberhez jusson el. Mint ahogyan a trikón is olvasható: "Ne csak szurkolj, segíts!". Ezúttal is felkerestem őket a helyszínen, ahol több önkéntes társammal is találkoztam. Többek között Kovács "Koko" Istvánnal is.
Lassan közeledett a rajt előtti bemelegítés ideje is. Előtte találkoztam Katival és Zolival, valamint Bélussal, aki először vett részt ilyen versenyen. Mindannyian készen álltunk a rajtvonalnál, ahol szokás szerint több ezren vártuk a sípszót. A nagyszámú nevezés miatt ezúttal is több szakaszban rajtoltunk el.
Az időjárásra egyáltalán nem volt okunk panaszra. Annyira nem, hogy egyenesen kánikula volt. A nagy meleg miatt ilyenkor nehezebben megy a futás is. Én is éreztem, hogy nem ezen a versenyen fogok egyéni rekordot dönteni. Szokás szerint, 6-7 kilométerenként voltak frissítő állomások, ahol vizet, izotóniás italt, valamint banánt és szőlőcukrot is magunkhoz vehettünk.
Ezen a versenyen vetettem be legújabb "fegyverem" is, azaz az új cipőmnek ez volt az első nagyobb távja. Le kellett a régit cserélnem, mert az évek, s a kilométerek meglátszottak rajtuk. Az újak viszont remekül vizsgáztak. Sokkal könnyebb volt benne minden egyes méter, kilométer. Maga a félmaraton olyan távolság lett számomra, hogy kényelmesen, megerőltetés nélkül teljesíthető. S mivel nem úgy futok, hogy minden egyes versenyen újabb és újabb rekordot állítsak fel, ezért az időre sem koncentrálok görcsösen. A lényeg, hogy az embernek jól essen az, amit csinál.
A verseny végéhez közeledvén, már nagyon vágytam arra a hideg korsó sörre, amit elterveztem, hogy megiszok. Mint legutóbb a bundás kenyér, ezúttal sör volt az úgynevezett jutalom. A nettó időm 2:02:28 lett, ami az eddigiekhez mérten középeredménynek számít. Szokás szerint a célvonal átlépésénél megfeledkeztem a futóprogram leállításáról, így jó fél órát még mért. Jöhetett hát az a hideg sör, amit megérdemelten kortyolgattam. Következő megmérettetés a 31. Spar Budapest Maraton. Nagyobb táv, így valószínűleg a jutalom is két korsó sör lesz. Ez volt a 250-ik bejegyzés itt az Óperenciás tengeren is túlról. Több mint két évvel ezelőtt írtam az első sorokat. Kissé bátortalanul, kissé félve. Teljesen más tervekkel, mint ami most van. De egyik bejegyzést sem cserélném le, semmilyen más történetért. Mind a 250-hez ragaszkodom. Minden egyes percéhez, kilométeréhez, falatjához, kortyához, kézfogásához, beszállókártyájához, hostel szoba kulcsához, és még sorolhatnám mi mindenéhez. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra nagy változásokon mentem keresztül. Ezek a változások pedig visszafordíthatatlanok. Érzem, hogy azok. Sokat gondolkodom, hogy miként folytassam tovább. Mindenképpen lesz folytatás, hiszen mindig is volt célom, amit kitűztem magam elé. Ez ad erőt, kitartást, és közben magamat is megismerem. Szóval amíg nem lesz folytatás, és nem jönnek az újabb beszállókártyák, hostel szoba kulcsok, jönnek a további kilométerek. Néha futva, néha gyalogolva ...