2017. július 09. (vasárnap) 12:39 (UTC+1) - Domoszló

Nyugodt éjszakám volt, bár a főút zaja időnként felébresztett. Reggel hét óra után ébredtem, majd a "gyors" kávémnak feltettem a vizet. Ilyenkor, ha kempingben szállok meg, nem használom a gázfőzőmet. Körülbelül egy óra, mire szépen, kényelmesen összepakolom a dolgaim, és megreggelizek. Nyolc óra után már el is indultam. Előtte, a Csalogány kemping tulajdonosával még egy kicsit elcsevegtem. Egy éttermet is üzemeltet, mely a kemping mellett van, ám oda már nem mentem be. Viszont bátor szívvel ajánlom mindenkinek, hogy akár az étterembe, akár a kempingbe térjenek be, mert nem fogja megbánni. Olyan szívélyes vendéglátásban, valamint fogadtatásban lesz ugyanis része, amelyre manapság kevés helyen van példa.

Bő egy óra alatt visszaértem Zircre, majd a belváros felé vettem az irányt. Az út a híres Arborétum fala mellett vezetett végig, egészen a ciszterci monostorig. Az Arborétum 20 hektáros területén, mind az öt kontinensről megtalálható fa-, illetve cserjefaj. Legelőször a ciszterciek kezdték kialakítani a híres kertet. Maga a ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1182-ben. Mára a városközpontban lévő ciszterci monostor épületegyüttesében megtalálható a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Reguly Antal műemlékkönyvtár is. Az apátsági templomban sajnos nem tudtam bemenni, az ajtaja ugyanis zárva volt. Mintha úgy tudtam volna, hogy Isten háza mindenki előtt nyitva áll ...

A főtéren szét néztem egy kicsit, majd betértem egy pékségbe elkölteni az első reggelimet. Mint anno a Camino-n. Első megálló, amit a tábla jelzett, az Borzavár volt. A városközpontból kifele találtam egy érdekes házat, amelynek tulajdonosa nagy rádió gyűjtő lehet, mivel pár darabot a gyűjteményéből közszemlére is tett.

A település szélén egy kis szabadidőpark volt kialakítva, ahol a szokásos rönk asztalok, padok, szalonnasütő helyek mellett a régmúlt idők egyik főfoglalkozását is bemutatták. Bakonyban nagy hagyománya volt ugyanis a mészégetésnek, valamint a kő- és szénbányászatnak, így azokat is bemutatták egy-egy táblával, régi eszközökkel, korabeli mészégetővel. Miután körbenéztem, úgy döntöttem, tartok egy második reggelit. Jobb szeretek ott enni, ahol erre alkalmas hely is van. Jobb, mint az erdő kellős közepén egy farönkön.

A falatozás után bevettem magam az erdőbe. Nem nagy távolságról volt szó. Időnként erdőirtások mellett, máskor összefüggő erdőben haladtam, s hamarosan fel is tűnt a távoli Borzavár. Ahogy közelítettem a faluhoz, egyből feltűnt, hogy sajátos vendégváró dekorációt választottak. Egy-egy óriási szalmabálát beöltöztettek különböző rajzfilm figurának. 

Érdekesek ezek a közelmúltban kitett tájékoztató táblák. A korábbi táblák csak azokat a helyszíneket jelölte, amik közvetlenül a Kék mellett voltak. Ezeken pedig még azok is rajta vannak, amelyek nem közvetlenül a túraútvonal mellett vannak. Itt is tartottam egy kis pihenőt, ezúttal a bakancsaimat is levettem. Időnként jót tesz a túrázó lábaknak a pihenés. A pihenőhelyem a templom bejárata előtt lévő fa tövében alakítottam ki. Itt volt a szokásos emlékmű is, mely a világháborúkban hősi halált falubeliekre emlékeztet. Elnézve a névsort, bizony volt hogy apa és fia is odaveszett. Odaveszett egy értelmetlen dolog miatt ...

Borzavárt elhagyva egy ideig a tűző napon, az erdő szélen vezetett az út. Köves gépkocsiút volt, időnként egy-egy autó el is haladt mellettem. Bő egy óra alatt értem el Szépalma-pusztához, ahol egy szépen karbantartott tanyavilág fogadott. Egy kisebb szürkemarha csorda is legelészett az egyik bekerített helyen. Ezt követően egy rövid ideig a tanyavilág kaszált mezőin haladtam, majd következett az erdő.

Az erdőben ezúttal sem találkoztam vaddisznócsordával, igaz, azóta már kicsit nagyobbak lettek a malacok. Viszont én is hangosabban közlekedek, jelezve, hogy időben elhúzhassák a csíkot, ha esetleg a közelembe vannak. Az útba eső egyik pihenőhelyen elővettem a gázfőzőmet, majd egy bögre instant levest készítettem. 

Előttem volt még a Bakony legmagasabb pontja, a 709 méteres Kőris-hegy megmászása. A pihenő után neki is iramodtam, és a folyamatosan emelkedő terepen róttam a métereket. A talaj időnként sziklás, köves volt, így kellett figyeljek a bokámra. 

Az erdő élővilágáról eddig még nem tettem említést. Gazdag élővilágról tanúskodott a Bakony. Az eddig meglátogatott tájegységek közül talán a leggazdagabbal. A madarakon kívül láttam pár nyulat, pockot, sőt még a "kedvenc" is feltűnt. 

A csúcs előtt még vettem egy nagyobb levegőt, és nekiiramodtam. Éreztem már a hátizsákom súlyát. Az igazat megvallva, másfél nap után nem éreztem, hogy hosszú kapcsolatom lesz ezzel a hátizsákkal. Valahogy nem jött be. Úgy döntöttem, hogy ezt a nyarat még kihúzom vele, s majd túladok rajta.

Felérve a Kőris-hegyre, újabb erőt vettem magamon, s a tériszonyomat visszaszorítva megkezdtem a kilátó lépcsőfokain a menetelésemet. Feljutva a harmadik szintjére, szép kilátásban volt részem. A távolban látszódott honnan jöttem, s merre tartok. Jó ilyenkor nyugtázni, hogy mekkora távolságot is megtett az ember.

A kilátónál rajtam kívül többen is voltak, akik az én menetirányomban folytatták útjukat. Nyugodtabban indultam tehát tovább, hisz mások is zajt csaptak az erdőben, nemcsak én. Az egész erdő virág illatban úszott. Egy-egy rovar is meg-meglátogatta a virágszirmokat.

A napi végcélom Bakonybél volt. Már csak pár kilométert jeleztek a táblák, így bátrabban is fogyasztottam a vízkészletem. Még egy utolsó erdős rész, s már el is értem a falu határát. Először a vízcsapnál álltam meg, s miután kellőképpen felfrissültem, jöhetett a pecsételőhely felkeresése. A Kék útvonala a falu felső részét érinti csak, így ahhoz, hogy egy boltot, vagy kocsmát kapjak, be kellett mennem a falu központjába.

Itt található az I. (Szent) István által alapított bencés monostor is. Az Árpád korban jelentős szellemi központ volt. A falu a Mária zarándokútvonalon fekszik, magam is több zarándokkal találkoztam a faluban. Menet közben kiderült, hogy a napelemes töltőm megadta magát, így be kellett térnem egy olyan helyre, ahol a merülő mobilomat fel tudjam tölteni. Természetesen a legalkalmasabb helyszín erre egy kocsma. Rendeltem is egy korsó sört, amíg töltődött a telefonom.

Itt is voltak szépen karbantartott, felújított parasztházak. Este felé közeledett, így újra a pecsételőhely felé vettem az irányt, mivel úgy döntöttem ott fogom felállítani a sátramat. Ezúttal nem kempingben, hanem a falu szélén.

A közelben lévő szállóhelyen, egy idősebb korú társaság mulatozott. Amíg vacsoráztam, ők is szépen fogyasztottak, s minél több mennyiségű palack ürült ki, annál jobb lett a hangulat. A mulatozás végét már nem vártam meg, mert elnyomott az álom.