2017. augusztus 31. (csütörtök) 21:00 (UTC+1) - Domoszló

Még mielőtt belevágnék a soron következő Kék szakasz(ok)ba, hadd jöjjön egy kis kulisszatitok. Aki túrázik, annak nem biztos, hogy ismeretlen dolog. Egy-egy hosszabb, több napos túra után bizony eléggé megviselt az ember hátizsákja. Így hát ilyenkor következik a szervizelés, ami egy alapos tisztítást, meg egy-két kisebb javítást jelent.

Miután a hátizsák kellőképpen rendbe jött, s a készleteimet is bepakoltam, következett hát újra Keszthely, újra a Kék. Nagyjából 7-8 napra terveztem az Országos Kéktúra befejező részének bejárását. A szokásos kora reggeli indulás busszal Domoszlóról, majd a budapesti Déli-pályaudvarról tovább vonattal Keszthelyre. A megérkezésem délután egy órára esett, így igyekeznem kellett. Jól döntöttem, hogy múltkor szétnéztem a városban, így most csak tovább mentem. Pár új dolgot azonban így is sikerült felfedeznem, többek között azt a házat, amelyben Kacsóh Pongrác 1904-ben megírta a János Vitéz című dalművét.

Keszthelyről egy kerékpár úton folytattam utamat Hévíz felé. Egy-két kilométert leszámítva, az egész Balatont körbe lehet tekerni biciklivel, amire terveim szerint a jövő évben sort is kerítek a Bakabringámmal. Most viszont a gyaloglásra koncentráltam, s arra, hogy időnként nézzek hátra, nehogy meglepjenek a kerékpárosok. Gyalogossal nem találkoztam. Egyedül én tapostam az aszfaltot.

Bő másfél óra múlva már Hévízre is értem. Pár hete még úgy terveztem, hogy maradok itt egy napot, de állítólag egy napi kúra a híres gyógytóban kevés. Maradt tehát egy másik alkalom arra, hogy a hévízi fürdést bepótoljam. Addig is a Kék útvonala melletti kerítésen keresztül szemléltem.

A Hévízi-gyógytó Európa legnagyobb melegvizes gyógytava. Tőzegmedrű forrástó, amely 38 fokos vizet bocsát a test kényeztetésére. A látványt csak fokozza a tavat körülölelő erdő, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, valamint a víz felszínén úszó temérdek tündérrózsa. 

Ezúttal nem a jól megszokott bakancsomban mentem, hanem a régebbi túracipőmben. Kicsit viharvert szegény, hisz az elmúlt három évben sok kilométert tettünk meg együtt. Tettük ezt többek közt a Kanárin, valamint Közép-Amerikában is. A lábbeli váltásra azért került sor, mivel a legutóbbi túrán észrevettem, hogy a bakancs bőre több helyen kirepedt. Sajnos volt egy hosszabb túra, melynek során nem kezeltem megfelelően. Marad tehát egy-egy rövidebb kiruccanásra.

Hévíz belvárosán viszonylag hamar átértem, kerülgetve a rengeteg turistát. Pecsételtem a busz pályaudvarnál, majd következett a külváros. Hosszan sorakoztak egymás mellett a panziók, szállások. A cirill betűk láttán, gondolom jelentős lehet az orosz vendég is.

Hévíz külvárosát képező, egykori független községen, Egregyen is keresztül haladtam. Mindenfelé szőlők, pincék, vendéglátó helységek. Nem messze volt egy kicsiny temető, ahol az Árpád-kori templom áll. Tetszenek ezek a kicsiny templomok. Emberközelibbnek érzem őket, mint az agyon aranyozott, díszített társaikat. Kicsit megpihentem a falai közt, a kicsiny padokban.

Egregy után bevettem magam a kicsiny erdőbe. Egy-egy szeder szemet találtam ugyan, de nem volt olyan mennyiség, mint legutóbb a Zemplénben. Egy-egy helyen a már megszokott magasabb aljnövényzet, ám a hosszú nadrág ezúttal is védett. Kijutva az erdős részről, a műúttal párhuzamosan haladtam. Egy régi zsidó temetőnél, magam is megemlékeztem a szokott módon, egy kis kavics emlékműre történő ráhelyezésével.

Elérve a műutat, kicsit vissza fordult az út, mivel az ott lévő Gyöngyösi csárdánál pecsételni kellett. Az egykori bakonyi, és zalai betyárok kedvelt csárdája 1729 óta fogadja a betérő vendégeit. Fogadott engem is, azonban én csak egy korsó sört rendeltem. Közeledett ugyanis a napi szakaszom vége, így nem akartam a megérkezés előtt enni.

Mint ahogyan említettem, közeledett a napi cél helyszíne. Rezin terveztem megszállni, valahol a faluban, vagy annak környékén. Előbb megkerestem a helyi kocsmát, s a pecsétjét, majd következhetett a szállás. Ahogy szétnéztem a faluban, nem igazán láttam olyan területet, ahol felhúzhattam volna a sátramat. Már éppen terveztem elhagyni Rezit, amikor felfedeztem egy kapun a Laky Demeter turistaház hirdetését. A felfedezést telefonhívás követte, majd rövidesen meg is jelent a tulajdonos. Fél órán belül már állt is a sátram a frissen nyírt pázsiton, a gyönyörű vendégház udvarán.

Jól esett a forró zuhany a megtett kilométerek után. Kicsit sajgott a hátam, a vállaim, s a talpaim. Vacsora után hamar álomba is szenderültem, hisz másnapra kicsivel többet terveztem. El akartam jutni Sümegre.