2017. szeptember 02. (szombat) 20:21 (UTC+1) - Domoszló

Szóval az éjszakát a sümegi közösségi ház kertjében töltöttem. A terület nem volt kerítéssel lekerítve, így megragadtam az alkalmat a területfoglalásra. A területen átvezetett egy gyalogút, így sokan jöttek, mentek. Ennek ellenére nyugodt éjszakám volt. Reggel hét óra körül keltem, s már javában reggeliztem, amikor a szemben lévő családi ház kutyája észrevett. Ezt követően az eb nem maradt csendben, végig hallatta a hangját. Még szerencse, hogy nem az előző este vett észre.

Mivel fel kellett töltenem a vízkészletemet, útba ejtettem a vasútállomást. Ugye az előző nap már pecsételtem, így miután a kulacsok megteltek, készültem is indulni. Ekkor jött egy "kolléga", épp az ellenkező oldalról. Pár percet beszélgettünk, mielőtt mindketten továbbálltunk volna. Sümeget magam mögött hagyva, a nyílegyenes főút szélén tapostam az aszfaltot. Időnként figyelnem kellett a forgalomra, mert sokan eléggé megközelítettek. Inkább jobban lehúzódtam az útról, megelőzve a bajt. Közben átléptem a megyehatárt, s Zala megyébe érkeztem.

A megyehatárt követően letértem a műútról, s egy kisebb erdőn keresztül folytattam. Ismét kánikula ígérkezett, ezért örültem a lomboknak. Lassan beérkeztem Kisvásárhely nevű faluba, ám nevével ellentétben még egy kicsinyke boltot sem találtam. Apró falucska, elöregedő lakossággal. Időnként egy mozgóárus jár a faluba, így tudnak vásárolni azok, akiknek más nem vásárol. 

A falu határában falatoztam egyet, majd folytattam utam a mezei utakon. Azt az információt kaptam, hogy napi végcélomig nem fogok se települést, se boltot, se forrást találni. Be kellett hát osztanom a vízkészletemet. Jobban, mint valaha. Épp egy almafa mellett haladtam el, így körbenéztem egy-egy finom példányt keresve. Eszembe jutott az egyik kedvenc filmem főszereplője, Cristopher McCandless, alias Alexander Supertramp. Az Út a vadonban című film vándora talál egy almát, melynek rágása közben elmélkedik arról, hogy milyen finom falatokat kap. Szóval magam is nagyokat haraptam az almába, Alexander Supertramp után szabadon.

Újabb erdők következtek, újabb vadlesekkel. Egyiknek az alján egy méretes darázsfészket fedeztem fel, lakói óriás lódarazsak voltak. Remélhetőleg a vadászles gazdája, a nagy vadász hamarabb észreveszi majd a kis vadászokat. Ha fordítva történik, fájdalmas lesz a találkozás.

Többnyire fiatal erdőkön mentem keresztül, szépen karbantartott területen. Ezúttal azonban majdnem nulla szintemelkedéssel. Sümeg óta egyetlenegy eligazítótáblával sem találkoztam. Amióta Kékezem, egyetlen egy szakaszon sem volt ehhez hasonló. Még akkor kezdtem el a Kéket, amikor a régi pecsétek, régi eligazító táblák voltak. Itt viszont még a régi táblák sem voltak.

Elérkeztem napi utam feléhez, miközben újra átléptem egy megyét. Visszatértem ismételten Veszprém megyébe. Megérkeztem az Ötvösi úthoz, ahol egy nem mindennapi pecsételőhelyet találtam. Egy kivénhedt autóülés pihent a pecsételőhely mellett. A bélyegzőt rejtő fémdobozban egy kisebb üzenetre leltem, egy korábban arra járt túratársamtól.

Épp visszahelyeztem a papírost, amikor egy népes túrázó csapat érkezett. Pontosan nem számoltam össze, de lehettek vagy tizenöten. Ők is egy irányban teljesítik a Kéktúrát. Elbúcsúztam tőlük, s visszaindultam Zala megyébe.

Elérkezett az ebéd ideje, így tábort vertem a vasútvonal mellett, és nekikezdtem a falatozásnak. Ezalatt újabb túrázók érkeztek, s haladtak is tovább. Ők nem voltak beszédes kedvükben. A falatok után következett egy fél órányi szieszta. Természetesen a cipők lekerültek, s a lábak zokni nélkül pihentek. 

Véget vetve a pihenőidőnek, folytattam a gyalogutam. Továbbra sem voltak táblák, így nehezebben saccoltam meg a hátralévő utat. Ha nem is pontosak a táblák, de jó látni, hogy egyre kevesebbet mutatnak, hogy egyre közelebb a cél. Közben változtak az erdők, volt ahol lekerített facsemeték, máshol fiatal erdők mellett vezetett utam. Egy-egy sűrűbb erdős szakaszon megjelentek a muslincák, szúnyogok, legyek. Nagyon zavaró tud lenni, hogy folyton az ember körül zümmögnek. 

Közben egy újabb megyébe érkeztem, ezúttal Vas megyébe. Ekkor már a Bögötei erdőben jártam, s már közeledtem a Szajki tavak felé. A tavakat gróf Endrődy Sándor és Zierer Antal birtokosok kezdték el kialakítani. A Csörgető eret duzzasztották fel, és alakították ki a tizenegy tavat, melyeket gátakkal választottak el egymástól. A hatos számú tóig kellett eljutnom, ahol a szabad strand üzemel.

Mielőtt magam is csobbantam volna a Szajki tóban, felkerestem a pecsételőhelyet, majd az éjszakai szálláshelyem. Egy kempinget választottam, ahol gyorsan fel is húztam a sátram. Regisztráltam, s már mentem is a strandra. Másfél órám volt a zárásig. Rajtam kívül talán heten lehettek a strandon. Zavartalanul úszhattam tehát, szinte csak az enyém volt az egész tó. Ennek a tónak a kijelölt részén csak fürödni lehet, a többiben pedig csak horgászni. Pár tóban pedig halakat nevelnek.

Egy órát töltöttem a vízben, majd mielőtt visszaindultam volna a kempingbe, jöhetett a napi jutalom. Kicsit fáradt voltam, meg kellett szoknom a cipőimet. Ennyit régóta nem gyalogoltam bennük. Hiányzott a bakancsom, de ebben a melegben és ezeken a terepviszonyokon jobb döntés volt otthon hagyni.