2017. szeptember 05. (kedd) 19:35 (UTC+1) - Domoszló

Kissé beborult hajnalra, sőt pár csepp is esett ahogy reggel készülődtem. Az időjárás jelentő szerint elszórtan eső volt várható. Elő is szedtem a poncsómat, hogy kézközelben legyen, ha elered az eső. Az éjszaka sikeresen feltöltődött a power bank, valamint a telefonom. Kénytelen vagyok használni a külső akkumulátort is, mivel a fényképezéssel hamar merül a telefonom. Ezúttal csak kávé és néhány keksz volt a reggeli indulás előtt. Elköszöntem a recepción, és megindultam a Sárvárból kivezető úton.

Mielőtt elhagytam volna Sárvárt, egy helybélivel találkoztam, aki épp sétáltatta a puliját. Szépen ápolt bundája volt a kutyának. Mivel nekem is pulim van, kicsit elbeszélgettünk. Sárvár után a csatorna mellett haladt a Kék, egészen Csénye újmajor határáig. A távolban szélerőművek dolgoztak rendületlenül. A felhők időközben eloszlottak, ismét kezdett melegedni az idő.

Az újmajori Lourdesi kápolnánál tartottam egy kis pihenőt, ahol a bélyegzést követően folytattam egy bögre epres zabpehellyel. Siettem tovább, mert még sok kilométer volt előttem. Csényéig műúton folytattam, a távolban már látszottak a Kőszegi-hegység vonulatai. 

"Békesség a betérőnek, áldás az elmenőnek!" - fogadott Csénye lakossága. Nagyon tetszenek ezek a fajta táblák, melyeket olvasva jó kedvvel tér be az ember. Kicsit betértem a helyi kocsmába egy üveg hideg üdítőre. Felhő nélküli égbolt volt már ekkor, szükség volt egy kis hűsítőre. Csényét elhagyva újabb kéktúrás jött velem szembe. Minden napra jutott legalább egy-két fő. 

Ismét magasabb fűben vezetett egy szakaszon az utam. A jövőbeli túráimhoz lehet beszerzek egy pár kamáslit is. Jól jön, ha az ember rövidnadrágot venne fel. Ezúttal szerencsém volt, ugyanis hosszú nadrágban voltam. Ekkor még nem tudtam, hogy nem csak emiatt jártam jól.

Bögötre beérve lepakoltam a hátizsákom a kicsiny község központjában, megtöltöttem a flakonokat friss vízzel, majd megindultam a pecsételőhely irányába. Sok helyen láttam már a Kéktúra bélyegzőjét, ám ilyen helyen még nem.

Visszatérve a hátizsákomhoz, pár percet még szusszantam, mielőtt továbbmentem volna. Jó kilenc kilométer volt hátra a következő településig, Szelestéig. Kezdetben szántóföldekkel szegélyezve, később erdőn keresztül haladtam. Rövid ideig egy újabb főút keresztezte az utam. 

Mint látható, megjelentek a tűlevelű erdők. Egyre több szakaszon, hisz az úgynevezett Alpokaljához közeledtem. Többször irányt váltott a Kék, sokszor úgy tűnt, mintha visszatérnék oda, ahonnan jöttem. Az M 86-os számú autóutat kerülte meg a túraútvonal, így egy kicsit hosszabbnak tűnt.

Szelestére beérkezésem után ismét kerestem egy közkutat, hogy a vízkészletemet pótoljam. A nap végére ugyanis olyan területen készültem megállni, ahol csak egy csárdát írt az igazolófüzetem. Két helyen is pecsételtem, mivel az egyik kocsmában még megvolt a régi típusú bélyegző is. Az egyik kocsmáros tájékoztatott, hogy a napi szálláshelyül választott Ablánci csárda már nem üzemel.

A faluban elgondolkodtató, nem mindennapi '56-os emlékművel találkoztam. Bizony sok emberi élet, családi állapot változott meg a forradalom leverését követően. Mielőtt elhagyta volna Szelestét, a falu szélén lévő templom kertjében falatoztam egyet. Ez idő alatt az időjárás más arcát kezdte mutatni. Egyre több lett a felhő az égen, s nem éppen a legszebb felhőkről volt szó.

Sietősre fogtam tehát a dolgot, annál is inkább, mert még sok volt hátra. Elhagyva a falut, az ösvény egyenesen a bozótba vezetett. Nem tudtam eldönteni, hogy a "Süss fel nap" , vagy a "Bújj-bújj zöld ág" című dalt énekeljem. Mindkettőre szükségem volt.

Újabb fenyves következett, ám most egy kicsit sötétebb volt a lombok alatt. Egy-egy szakaszon ahol jobban kiláttam a fák koronája alól, a felhők is egyre sötétebbek voltak. A távolban már dörögni is kezdett, s látszódott, hogy ott már esik.

Egyre közelebb értem a napi végcélomhoz, alig egy órányira. Ekkor azonban elkezdett cseperegni az eső, így gyorsan elővettem a poncsómat, valamint letakartam a hátizsákom az esővédő huzatjával. Alig végeztem, máris szakadni kezdett. Felülről nem áztam, ám a cipőm kisvártatva kezdett beázni. 

Körülbelül negyed óra múlva elállt az eső, így egy kicsit fellélegeztem. Továbbra is a Mária úttal együtt haladt a Kék. Időnként az iránymutató táblákat oszlopok váltották fel. Ötletesen megszerkesztett tájékoztató oszlopok, melyek két irányból mutatták a zarándokutat. Egyik Mariazell, a másik Csíksomlyó felé. Sajnos azonban úgy látszik nem mindenkinek tetszett az oszlop.

Nagyon közel jártam már, amikor megérkezett a második adag zuhany. Ezúttal jobban szakadt, mint legutóbb. Ráadásul olyan szűk részen kellett átvágnom, ahol a bozót ágairól, leveleiről az esőcseppek mind a nadrágomra kerültek. Pillanatok alatt vizes lett a nadrágom, és a cipőm. Amikor kiértem a műútra, már tocsogtam a vizes cipőimben. Elérve az Ablánci csárdához, az egyik fenyő alá húzódva hozzákezdtem a sátor azonnali felállításához. Legutóbb két éve volt hasonló eset. Ezúttal is gyorsan kellett végeznem.

Ahogy lenni szokott, mire felhúztam a sátram, az eső is elállt. Időközben megérkezett egy vadász, akitől megtudtam, hogy a csárda évek óta be van zárva. Ott ahol hajdan illatozó vadpörkölt, finom bor folyt, most az enyészeté minden. Mielőtt beesteledett, három túrázó érkezett Kőszeg irányából. Úgy döntöttek, hogy ők is itt éjszakáznak. Egy óra múlva már lobogott is a tűz, melynek lángjánál mindannyian megvacsoráztunk.

2017. szeptember 05. (kedd) 12:05 (UTC+1) - Domoszló

Éjszaka többször is megébredtem, a körülöttem lévő zajokra. Ugye ha az erdő közepén éjszakázik az ember, akkor óhatatlanul is zajlik az éjszakai élet. Mindenesetre banya nem zavarta meg az álmom. Korábban keltem a szokásosnál, s nyolc órakor már tapostam is az erdei utat. Sherg Lőrinc hajdani erdőmester sírját útba ejtettem. A 19-ik században idetelepült bajor erdésznek sokat köszönhetett a térség. 

Mielőtt Gércére beértem volna, ismét kaptam egy almafát. Újabb ízletes falatok következtek. Pár túrázóval ezúttal is találkoztam. Igaz, kicsi hátizsákkal voltak, gondolom egy napos túrán. Gércén kicsit pihentem, mielőtt folytattam volna. Nagyon nem siettem, mert aznapra csak rövid szakaszt terveztem. Csak Sárvárig akartam eljutni, az pedig alig volt tizenöt kilométer.

Javába sütött a nap, amikor Gércét elhagytam. Reggel, mielőtt elindultam, úgy gondoltam, hogy nem lesz szükségem a hosszú nadrágra. De aztán mégis úgy döntöttem, hogy azt veszem fel, mivel számítottam dús aljnövényzetre. Egyelőre azonban ennek nyoma sem volt. Gérce és Sitke között hétvégi házak, pincék voltak, az előttük álló területen pedig szőlők.

Nem messze voltam már Sitkétől, s ahogy közeledtem, zene ütötte meg a fülemet. Egy ligetes részen kellett keresztül jutnom, majd egy tágas rétre értem. A szélén egy kápolna állt, s az előtt zenei színpad készült. Egy helybéli szerint kora délutántól rock koncertek lesznek, neves sztárokkal, fellépőkkel. Átvágtam tehát a leendő koncert helyszínen, és Sárvár felé vettem az irányt.

A koncertre érkezők egészen távolra, egy erdő széléig tolták ki a sátraikat. A jel is az erdőhöz vezetett, bár időnként nehezen leltem rá. Egy rövid ideig keresgélnem is kellett, mire egy nagyobb létszámú csapat bújt ki a fák közül. Zarándokok voltak, akik a Mária utat járták. Megnéztem hát, hogy honnan bukkantak elő, és onnan beljebb jutva, magam is megtaláltam a jele(ke)t. 

Amikor az erdő feléhez értem, rájöttem, hogy reggel mégiscsak jól döntöttem. Volt ugyanis egy-két olyan rész, ahol embermagasságú volt a növényzet. Kijutva az erdőből, a műúton keresztül folytattam egészen Sárvárig az utam. Keresztüljutva a Rába folyón, már a város kapujába is jutottam.

Híres városba értem, valóban az európai reformáció egyik fontos állomásához. 1541-ben itt nyomtatta ki Sylvester János az Újtestamentum fordítását, amely az első magyar nyelven nyomtatott könyv volt. Beérve Sárvárra, első dolgom volt keríteni egy kempinget. A stranddal szemben lévő Vadkert Majorra esett a választásom. Az éttermében épp esküvői előkészületek zajlottak. 

Először gondolkodtam azon, hogy magam is a közeli strandon pihenjem ki az elmúlt napokat, ám olyan tömeg volt, hogy inkább a város felfedezése mellett döntöttem. Viszonylag közel voltam a város központjának számító várhoz, így hamar odaértem.

A sárvári vár egy teljesen épen máig fennmaradt középkori vár. Magyarországon ez ritkaságszámba megy, ugyanis nagy részük a középkor végére elpusztult. A 15. század közepén már a Nádasdy család birtokába került, s lett a család központja. A fekete bégnek is nevezett II. Nádasdy Ferenc a 16. század végén vitézül védte a török hadak elől. 

A várkastélyban került elhelyezésre a Nádasdy Ferenc Múzeum, melyet nem mindennapi körülmények között látogattam meg. A kastély udvarán ugyanis javában zajlott a sárvári roma nap nevű rendezvény. Állandó kiállításként a "Mi vagyunk a huszárok" nevű bemutatással kezdtem. Alapvetően a Nádasdy huszárezred történetét mutatja be. A huszárezredek a legkorábbi reguláris ezredek közé tartoztak, és egészen a II. világháború végéig fennálltak. 

A 17. századra a Nádasdy család vagyona óriásira nőtt, III. Nádasdy Ferenc volt ekkor a család feje. Ő építtette a kastély barokk stílusú dísztermét, melynek mennyezetén óriási freskók láthatóak. A monumentális csatakép sorozaton többek között II. Nádasdy Ferenc látható, a török elleni harcaiban.

Folytatva a múzeumi látogatást, következtek az elmúlt fél évszázad lakószobai hangulatai. Kredencek, padok, ládák, különböző szekrények, berendezési tárgyak szemléltették a különböző korok lakberendezési szokásait. Itt került elhelyezésre a már korábban említett, 1541-ben nyomtatott Újtestamentum egyik példánya is.

A kiállítás folytatódott a kastély emeletén is, ahol több évszázadnyi térképgyűjtemény alapján került bemutatásra a régi Magyarország, valamint Erdély. Egy szinttel feljebb egy nem mindennapi életképeket megörökítő fotótárlat, majd egy újabb gyönyörű mennyezeti freskó várt.

Lassan el is telt az idő, így indulnom kellett tovább. Ahogy a termekből a szűk csigalépcsőn lépdeltem lefele, az udvari koncert hangja egyre erősödött. Kilépve a várból, kicsit szétnéztem még a város központjában. Sok turista sétált az utcákon, bizonyítva hogy Sárvár előkelő helyet foglal el a népszerűségi listán.

Visszaindulva a szállásomra, egy kicsit még elidőztem a szépen kialakított városi tó partján. A város 2011-re elnyerte a gyógyhely címet. Természeti adottságai, gyógyvize, parkosított környezete, kiváló levegője, valamint társadalmi-gazdasági feltételei erre alkalmassá tették. Egy legközelebbi látogatáskor magam is a gyógyvizét fogom megismerni.

Mire visszaértem a kempingbe, a strandon lévők már kevesebben voltak, hisz lassan záróra következett. Vacsora előtt még egy kicsit szétnéztem a szépen felújított majorban. A következő napra többet terveztem, hisz kezdődött az utolsó szakasz. Bő hetven kilométer választott már csak el az Országos Kéktúra végpontjától.