2017. november 25. (szombat) 20:58 (UTC+1) - Budapest

Gondolom kicsit meglepő a legújabb bejegyzésem címe. Többek között azért adtam ezt a címet, mivel részt vettem a Camino egyik közkedvelt zarándokának, Banka Roland előadásán, aki szamárral járja az utat. No de ne haladjunk ennyire előre. Legutóbbi bejegyzésem ott fejeztem be, hogy folyamatban van az új munkahely, valamint a költözködés. Nos, lassan három hete, hogy újra dolgozom. Újra a négy fal között vagyok, mégpedig napi nyolc órában. Vilmoséknak hála, pedig újra a legutóbbi albérletemben lakom. Gondolom sokatokban felmerül a kérdés, hogy miként bírom ki, amikor az utóbbi időkben szabad életet éltem. Nos, ha az ember eltervezett valamit, ahhoz bizony ragaszkodni kell. Mert bizony türelemmel kell várni a megfelelő alkalmat, és kitartással haladni a célunk felé. Ismét kérdezhetitek, hogy mi is az én célom? Hát legyetek egy kis türelemmel, eljön az ideje a válasznak.

Térjünk hát vissza a bejegyzés témájához. Mielőtt elindultam volna az esemény színhelyére, találkoztam Anikóval, az én Camino anyámmal, akivel nem találkoztam azóta, hogy a portugál Camino-ról hazajött. Meg is lepett egy felvarróval, melyhez hasonlót már régóta terveztem beszerezni magamnak. Annak idején elfelejtettem venni. Most ez pótolva lett, s fel is varrhatom a hátizsákra. Anikó is velem tartott a Párbeszéd Házába, ahova a beszámolót szervezték. Mire elkezdődött, meg is telt a terem. Magam is kíváncsian vártam Roland előadását, mivel majdhogynem a kezdetektől követem a bejegyzéseit. Élőben eddig sosem láttam, így kíváncsi voltam.

Sokan, sokféleképpen járták már végig a Szent Jakab zarándokutat, de ahogyan Roland teszi, úgy kevesen. Igaz, azóta mások is követik példáját. A bölcsész, majd a pszichológiai tanulmányai végeztével maga is elkezdte a mindennapi életet, ám később úgy döntött, hogy elindul az ismeretlen úton. Szerzett egy hátizsákot, egy sátrat, majd Estella-ba érve megismerte Rocinante-t, a szamarat, akivel azóta járja az utat.

A fenti képen (melyet egyébként az eseményt szervező Szent Jakab zarándokút csoport közösségi oldaláról kölcsönöztem) is látszik, hogy kettejük kapcsolata az elején nem volt zökkenőmentes. Bebizonyosodott, hogy nem hiába kapta a szamár a csökönyös jelzőt. A kezdeti nehézségek után azonban egyre inkább összeszoktak. Hírük is ment a zarándokok körében. Roland egyébként furulyán is játszik, időnként önkéntességgel szakítja meg a zarándokútjait. Amikor pedig néha hazalátogat, Rocinante spanyol honban marad, a Roland által megismert emberek valamelyikénél. Útjuk során több olyan személlyel is találkoztak, akik hosszabb, rövidebb időre csatlakoztak hozzájuk. Tervben van a csacsi Magyarországra költöztetése, azonban ezt meg fogja előzni egy Rómába tartó zarándokút. Szóval Roland sem fog tétlenkedni a jövőben.

Tetszett, ahogyan Roland vélekedik a Camino-ról, ahogyan az előadása elején a témát a pszichológia módszerével elemezte. Különösen tetszett a világról alkotott elképzelése, miszerint rájött, hogy nem biztos, hogy ki kell lépni a világból, hanem hidat képezni a világ és önmagunk között. Magam is keresem helyem a nagyvilágban, így néha nagyon jól jön, amikor olyan emberekkel találkozom, olyan emberek beszámolóit hallgatom, akik hasonló utat járnak, keresnek. Roland és Rocinante útját magatok is követhetitek a http://rolandante.blog.hu/ oldalon, vagy a népszerű közösségi hálón. Magam pedig további szép élményeket, kilométereket kívánok Nekik! ¡Buen camino!