2017. március 19. (vasárnap) 12:27 (UTC+1) - Domoszló

Nos, a legutóbbi bejegyzésem óta megtudtam pár dolgot a derékfájásomról. Egy röntgen vizsgálaton, neurológián, reumatológián vagyok túl, melyek előtt az alábbi diagnózist gyanúzták: lumbalis és más intervertebrális discus rendell. radiculopathiával; lumbago ischiassal . Hozzám hasonlóan, gondolom sok ember értetlenül áll a szavak értelmezésénél. Lényeg a lényeg, hogy a röntgenfelvétel egy gerinc fejlődési rendellenességet állapított meg. Ez gyermekkorban még műthető lett volna, azonban erről nekünk fogalmunk sem volt, így annak idején a műtétre nem került sor. Ehhez párosul még nagy valószínűséggel egy kialakult porckorong sérv. Ezt majd a májusi CT vizsgálat eredménye fogja biztosan igazolni. 

Egy ideig gyógyszert kapok, gerincgyógytornára járok, hamarosan pedig az úszással is segíteni fogom a derekam gyógyulását. A futást elvileg nem tiltották meg, bár jelezték, hogy ha lehet, akkor ne aszfalton, hanem erdei, mezei terepen fussak. Kétszer meg is próbáltam, hat - hat kilométert futva, ám már nem az igazi. Úgy döntöttem tehát, hogy az áprilisi futóversenyek közül a kolozsvári maratont lemondom. Marad egy félmaraton a Dunakanyarban, valamint a Kékes Csúcsfutás. Ezen kívül lesz még egy júniusi futóversenyem Tusnádfürdőn. Több futóversenyre egyelőre nem nevezek, a futások száma valószínűleg kevesebb lesz. Hosszra mindenképpen. 

A futócipőm helyett újra a túrabakancsomat fogom gyakrabban felhúzni. Tervezem ugyanis, hogy még az idén befejezem az Országos Kéktúra bejárását. Jelenleg a teljes táv 55 %-a van meg. Tehát az 1154 kilométerből bejártam 656,7 kilométert.

Szóval zajlik a felkészülés a túrázásra. Elővettem újra a hátizsákom és a bakancsomat, melyek annyi kilométeren keresztül hű társaim voltak. Harmadik "testvérük" a legelső vándorbotom volt, melyet ugye Guatemalavárosban hagytam el. Vajon mi lehet azóta a sorsa? Sokat szoktam rá gondolni. De hát az élet ugye nem áll meg, azóta megvan az "utód", egy bambuszbot, melyet lassan el is kezdek díszíteni. Gondolkozom egy újabb hátizsákon is, egy nagyobb példányon, ugyanis a Kéktúra teljesítése után szükségem lesz majd rá. Jelenleg az a zsákom van meg, amelyet a Camino-n, a Via Unitariana-n, valamint a Kéktúrán használtam. A régi, nagyobb hátizsákot, amelyet a Kanári - szigetektől, Panamáig használtam, még tavaly eladtam. Be kell tehát szereznem egy újat, mivel a jelenlegi a jövőbeli úthoz kevés lesz. Egyéb dolgot már nem kell beszereznem, hisz minden a rendelkezésre áll egy hosszabb úthoz. S hogy mi lesz ez az időben, és távolságban is hosszabb út? Nos, ez már egy újabb bejegyzés lesz ...

2017. február 26. (vasárnap) 12:15 (UTC+1) - Budapest

Legutóbbi bejegyzésem ugye úgy kezdtem, hogy amit csináltam az év új napján, lehet azt fogom csinálni egész évben. Hát egyelőre nagyon nem úgy tűnik. Na de kezdjük az elején.

Január utolsó napján, napközben a munkahelyemen erős fájdalmat kezdtem el érezni, a derekam tájékán. Hazafele már annyira éreztem, hogy csak totyogva tudtam lépegetni. Másnap reggel pedig fel sem tudtam kelni az ágyból. Az erős fájdalom miatt minden egyes mozdulat maga volt a kínszenvedés. Nagy nehezen erőt vettem magamon, és egy erőltetett menet keretében eltotyogtam a gyógyszertárig. A máskor körülbelül negyed órás út a többszörösére nőtt, bő óráig tartott, mire visszaértem.

Ritkán vagyok beteg, így nem is igazán ismerem közelről az ország egészségügyi sajátosságait. Gondoltam én naivan, hogy bemegyek egy kórházba, egy szakrendelésre, és meg fogják tudni mondani, hogy mi történt. Sajnos azonban szembesülnöm kellett az igazsággal. Az ideiglenes lakhelyem közelében lévő egészségügyi intézményeket nem választhattam, mivel nem rendelkezem budapesti lakhellyel. Miután kaptam egy több összetevőkből álló fájdalomcsillapító "koktélt" injekció formájában, haza kellett Domoszlóra vitetnem magam, ahol a háziorvos a "koktél" naponkénti adagolását írta elő.

Két hét múlva jöttem vissza Budapestre, és kezdtem meg a derékfájás okának kivizsgálását. Ezen esemény során további ismereteket szerezhettem az ország egészségügyi sajátosságairól. Zsebemben egy konkrét kórház, konkrét osztályára szóló beutalóval elindultam tehát a végeláthatatlan úton. A pontos diagnózis felállításához azonban gépek általi kivizsgálásokra is szükség van, melyet azonban nem lehet azonnal megszerezni. A legkorábbi vizsgálat időpontja május 17-e volt. 

Jelenleg újra dolgozom, a gyógyszeres kezelés megszűnt. Erős fájdalmaim nincsenek, azonban a derekam nem a régi. Minden egyes lépésnél érzem. hogy valami nincs rendben. A gyaloglás során sokkal lassabb tempóra vagyok képes. A futásról sajnos nem tudok nyilatkozni, mert az eset óta nem volt futócipő a lábamon. Azóta két futó eseményről is kénytelen voltam visszalépni. Az áprilisi hónap ebből a szempontból kiemelten fontos lenne számomra, mivel egy félmaraton lenne a Dunakanyarban, egy maraton Kolozsváron, valamint a már hagyományossá vált Kékes csúcsfutás. Volna tehát bő egy hónapom felkészülni úgy, hogy még februárban nem futottam. Pont egy ide illő Wass Albert idézetet olvastam a tegnapi napon:

"Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem."

Meg kell hát értenem ...

2017. január 14. (szombat) 10:00 (UTC+1) - Budapest

Tőlem szokatlan módon kezdtem az idei új évet! Azt szokták mondani, hogy amit csinálsz az újév első napján, azt fogod csinálni az egész évben. Hát én futással kezdtem az évet. A Suhanj! csapata szervezett egy belvárosi futást, ami a Tátra utcai központjukból indult. 

A csapat nagy részével korábban, több alkalommal találkoztam a különböző futóversenyeken. Ők szokták "kísérni" a mozgás-, vagy látássérült futótársainkat. Ők szervezték a hat órás, éjszakai futóversenyt is augusztusban. Több éve már, hogy január elsején közösen futnak fel a Gellért-hegyre. Idén különösen látványos volt, ugyanis ködbe, valamint zúzmarába burkolódzott Budapest belvárosa. 

Azért is jelentkeztem jómagam is, hogy kicsit felkészüljek a januári Zúzmara félmaratonra. Jó kis próba futás volt. A kilélegzett pára pillanatok alatt lecsapódott a szakállamon, minek következtében jégkristály formájában díszítette az arcszőrzetemet. Az útvonal a Margit-szigetet is érintette, ahol egy szigetkört tettünk.

A Batthány-térnél viszont elköszöntem a csapattól, nem folytattam a futást. A "belügyminisztériumom" ugyanis nem éppen a legjobb állapotban volt. A gyomrom jelzett, hogy megállna. Visszatértem tehát a bázisra, ahol egy forró fürdő, rumpuncs és szauna zárta az újévi futást. 

A félmaratonig tartó röpke két hetet azzal töltöttem, hogy minél több alkalommal fussak. Az időjárás "szerencsére" valóban a télies arcát mutatta. Igazi zúzmarás futásra volt kilátás, mivel ahogy közeledett a félmaraton időpontja, úgy csökkent a hőmérséklet is. Az esemény a Kincsem park, valamint a Hungexpo területén került megrendezésre. Fedett sátorból volt a rajt, majd három kört kellett megtennünk. Az első percek kicsit zsúfoltnak tűntek, mivel a nagy tömegben egymás kerülgetésével, valamint a jeges útviszonyokkal is meg kellett küzdjünk. 

Természetesen ezúttal mind a résztvevők, mind a szurkolók is kevesebben voltak, hisz nem egy megszokott futóverseny időpont volt. Szezon előtti, úgynevezett felkészítő futóversenynek számított. A pálya hol jeges, hol latyakos, hókásás volt. Néha-néha kerülgetni kellett egy-egy méretes tócsát is. A lóversenypályára is átmentünk, majd utunk második köre szilárd, letakarított aszfaltozott úton vezetett. 

A futók között volt Ricsi is Domoszlóról, valamint Krisztián a Ligetkör csapatból. Mindkettőjükkel találkoztam a táv alatt. A szurkolók között pedig Kinga biztatott. Az aszfaltozott rész kicsit javított a részidőn, hiszen nem kellett felesleges energiát pazarolni arra, hogy az esetleges elcsúszást megelőzzem.

A harmadik kör újra azon a területen vezetett, ahol az első, ám a korábbi jeget immár hókásává, tócsává tapostuk. Többeknek be is ázott a cipője. Jómagam megúsztam szárazon. A befutó rész is a sátorban volt, ahol az őszi wizzair félmaratonhoz hasonló, 02:03:28-as nettó idővel értem célba.

A célban ezúttal nem egy, hanem két érmet is a nyakamba akasztottak. Teljesítettem ugyanis a négy, egymást  követő, négy évszakon át lefutott félmaraton sorozatot. 

A célban ismét találkoztam Ricsivel és Krisztiánnal, valamint az időközben megérkező domoszlói futótársakkal. Utóbbiak közé tartozik Angi, Orsi, Bea és Bélus, akik a tíz kilométeres távnak vágtak neki. Kingával ezúttal Nekik szurkoltunk.

Megvolt hát az idei első futóversenyem, melyet hamarosan több is követni fog. Az igazat megvallva, a túrabakancsot ebben az időben nem igazán van kedvem felvenni, pedig bizonyára szép oldalát vélném felfedezni a Kéktúra téli változatának. Erőt kell tehát vennem magamon, annál is inkább, mivel idén tervezném befejezni az Országos Kéktúra útvonalát.