2018. november 04. (vasárnap) 11:51 (UTC+1) - Budapest

Rövid három napos munkahét után újra Debrecenben voltam, a vasúti pályaudvaron. Ezúttal hajnalban érkeztem, ugyanis nem volt kedvem otthon tölteni az éjszakát. Így legalább korán tudtunk szombaton indulni. Busszal mentünk ki Halápra, azaz arra a pontra, ahol legutóbb abbahagytuk a Kéket. Amint készülődtünk a buszmegállóban, egy népesebb túrázó csapat ért oda. Nyugdíjasok voltak, akik gyakorta túráznak. Aznap reggel indultak el Debrecenből.

Bevettük magunkat a Kékre, folytatva ahol abbahagytuk. Pár csepp eső csepergett, de annyira nem volt vészes. Hosszú út állt előttünk, amíg az első településig elérünk. Végig tekergett a túraút, leírva egy hurkot, majd visszakanyarodva oda, aminek a környékén voltunk az előtte lévő nap elején. Ez várt tehát ránk az elkövetkező két napban. 

Az eddig megszokott akácos, nyírfás erdők mellett sok tó, valamint kisebb víztározó volt errefelé. Némelyiküket szépen benőtte a nád. A '70-es években hozták őket létre, a vízrendezés következtében lesüllyedt talajvíz pótlására.

Útközben egy-egy nagyobb legelő következett, rajta gyönyörű lovakkal. Sajnos nem jöttek közelebb, így kicsit nehéz visszaadni a látványt, de azért tettem egy kísérletet. Bánk előtt várt ránk egy rázósabb szakasz, már ami a túraútvonal állapotát illeti. A jelet másodjára találtuk meg, azonban a nagy aljnövényzet, valamint az ott lévő patak miatt rövid ideig a műúton kerültünk.

Szépen kezdtek sárgulni a levelek, gyönyörű színkavalkádot alkotva. Az időjárásra semmi panaszunk nem volt, a felhők ugyanis felszakadoztak, s előbújt a nap is. Október végén ritkán szoktam ingben túrázni.

Lassan beértünk Bánkra, azonban a Kéktúra bélyegzőt ezúttal sem találtuk meg. Maradt tehát a jól megszokott képkészítés. Lassan az igazolófüzetem mellé egy fényképalbumot is bekészítek.

Elhagyva Bánkot, újabb erdők, tavak következtek. Egyik, másik környékén szépen ki lettek alakítva pihenőhelyek. Természetesen ezeket a pihenőhelyeket nem ártana gondozni, időnként karbantartani, mert ezek nélkül hamar tönkremennek. Bízom benne, hogy valaki(k)nek eszébe fog jutni.

Ricsi emlékezett a tavalyelőtti túrájáról, amikor Tónival járt erre, hogy a következő bélyegző a Vekeri Pihenő központban található. Amikor azonban odaértünk a pihenőközpont kapujához, azt zárva találtuk. A pecsét gondolom odabent lehetett, így jöhetett az újabb fénykép.

Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább. Kerestünk egy félreeső helyet a Kék mellett, majd felhúztuk a sátrainkat. A közeli erdőből gyűjtöttünk egy kis száraz tűzifát, s nemsokára már lobogott is a tűz.