2019. január 25. (péntek) 20:22 (UTC+1) - Budapest

Legutóbb ugye úgy fejeztem be, hogy következik egy félmaraton rögtön így az év elejére. Január második hétvégéjén került ugyanis megrendezésre a 4. Zúzmara félmaraton. Mint régebbi olvasóim bizonyára emlékeznek, két éve én is részt vettem a téli futóversenyen. Akkor egy négy évszakos félmaraton sorozatot is teljesítettem, most pedig ugyanilyen sorozatot kezdtem el. Eredetileg a nevezésem a tavalyi visszamondott maraton verseny áttétele volt. Azt lemondtam, helyette ide neveztem. Úgy döntöttem, hogy maradok a félmaratoni távoknál, s csak egyszer tervezem még leszaladni majd a maratoni távot. Hogy hol tenném ezt, egyelőre maradjon titok. 

Természetesen most sem voltam egyedül Domoszlóról. Angi és Bea ezúttal is futócipőt húztak, s készültek teljesíteni az immár sokadik félmaratonjukat. Rajtuk kívül még Bélussal találkoztam, aki szintén Domoszlón lakik. Hamar eltelt az idő, s szokás szerint elcsaltam a bemelegítésre szánt perceket. Készülgettem, de voltam már jobb formában is. Bíztam benne, hogy valahogy majd csak befutok. Egy előny volt, hogy itt nem volt záróbusz.

Miután megvolt a csapat fotó, elfoglaltuk a helyünket a tömegben. Két szakaszban indították a futást. Természetesen ezúttal nem tartott negyed óráig a rajt, mit a többi fővárosi futóversenyen szokott lenni. Sokkal kevesebb nevező volt, s ráadásul nagyrészt itthonról. Mondhatni családias környezetben zajlott. A rajt utáni percek szokás szerint apró léptekkel teltek, amíg az első kilométeren a torlódás megszűnt. Később már felszakadozott a mezőny, s lehetett nyugodtabb tempóban szaladni. 

Három körösre tervezték az eseményt. Két nagyobb, s egy kisebb kört kellett lefutni. A nagyobb körök érintették a lóversenypályát, s a vásár területét, a kisebb kör javarészt aszfalton volt. Az időjárásra nem volt panasz, a kezdeti olvadás megállt, nem volt jellemző a sár. Egy-egy rész kicsit síkos volt, ezt leszámítva jók voltak az útviszonyok. Magamon kicsit meglepődtem, hogy annyira nem viselt meg, mint amennyire számítottam. Az eddigi félmaratonjaimat összevetve, sikerült egy átlagos időt futnom.

Csarnokból volt a rajt, s ugyanitt volt a cél is. Kellőképpen elfáradva vettem át a célban az érmet. Ezúttal is jól esett a gyümölcsös sör, amit azonnal le is gurítottam a torkomon. Mind a négyen nagyjából egyszerre értünk be, s egy rövidet megpihentünk, mielőtt hazafele vettük volna az irányt. Az idei négy évszakos félmaratonból meglett tehát az első, a leghidegebb. Bízom benne, hogy ezúttal szerencsésebb leszek, mint két éve, amikor a porckorong sérülésem megszakította a futást egy időre. 

Az év további futóeseményei lassan körvonalazódnak, a soron következő a tavaszi Vivicittá félmaraton lesz itt Budapesten. Nemsokára hozzákezdek az egyéni futómezem legyártatásához is. Terveztem egyet, amiben majd ezentúl fogok futni. A továbbiakban várható még egy téli bükki túra Ricsivel, s egy hosszabb, több napos utazás is. Utóbbiról még nem rántom le a leplet, csak annyit árulok el, hogy három országot és két kontinenst fogok érinteni, s ha minden igaz, nem egyedül ...

2019. január 02. (szerda) 22:55 (UTC+1) - Budapest

Szokásomhoz híven kis késéssel írom a legutóbbi történéseket. Úgy döntöttem, hogy az év utolsó napjait túrázással fogom tölteni. Természetesen ezúttal nem egyedül terveztem kirándulni. Lévén, hogy oly régen találkoztam Tóniékkal is, megszerveztünk tehát egy szilveszterezéssel egybekötött két napos túrát. Tóni korábbi kékezéséről szerzett ismeretségnek köszönhetően, a Visegrádi-hegységben lévő Király-kút melletti vadászházat is megkaptuk. 30-án találkoztunk a Batthyány téren, ahonnan hévvel mentünk ki Pomázra, onnan pedig busszal Dobogókőre.

Amint felértünk Dobogókőre, a táj ismét téliesre változott. Az volt a tervünk, hogy kicsit megpihenünk a közeli Zsindelyes nevű helyen, majd szétnézünk Dobogókőn, utána pedig legyalogolunk a vadászházhoz. Négy évvel azelőtt jártam legutoljára Dobogókőn. Akkor a Kéktúra keretén belül, s tavasszal. Pár dolog változott azóta.

A Zsindelyes nevű vendéglátóhelyiségre például nem emlékszem. Lehet, hogy üzemelt már akkor is, csak én nem vettem észre. Mindenesetre most bementünk, s örömmel fedeztem fel a nyitott tűzterű kandallón a kedvenc táblámat, melyen "a Szer-etet! a Gyűl-ölet!" felirat volt látható. Magam is így érzem.

Sajnos az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy gyönyörködjünk a mintegy 700 méteres csúcsról elénk táruló panorámában. Tiszta időben kilátásunk nyílt volna a Dunakanyarra. A csapatból Tónit és Ricsit már ismerhetitek, de Erikával is találkozhattatok az egyik Alföldi Kéktúra bejegyzésemben. Gabit én is most ismerhettem meg, mint ahogyan Tóni négylábú kísérőjét is, Indigót. Nemrég fejezték be Miskolcon a tanfolyamot, s azóta Indigó Tónival van éjjel-nappal. 

Amint elhagytuk Dobogókőt, s lejjebb ereszkedtünk, a télies táj is eltűnt. Körülbelül két kilométer gyaloglás után, a piros háromszöggel jelzett turistaútvonalon megérkeztünk a vadászházhoz. Amíg vártunk a kulcsra, varázsoltunk egy kis terülj-terülj asztalt. Épp befejeztük az uzsonnát, amikor a vendéglátóink megérkeztek, s begyújtottak a cserépkályhába. Estére főztünk egy finom paprikás krumplit, s az éjszakába nyúlva tartottunk egy elő szilvesztert. A jó hangulat természetesen ezúttal sem maradhatott el.

Másnap nem keltünk korán. Miután megreggeliztünk, és összekészülődtünk, elindultunk a Rám-szakadék irányába. Az elinduláskor még nem döntöttük el, hogy megnézzük-e a nevezetes szurdokvölgyet, vagy másfelé vesszük az irányt. A piros jelzésen indultunk el.

Elindulásunk után magam is Indigót figyeltem, amint Tónit vezette. Nagyon ügyesen tette ezt, annak ellenére, hogy még fiatal labrador, s annyira nem ismerik egymást régóta. Abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy sok közös kilométer vár még rájuk.

A Rám-szakadékhoz elérve úgy döntöttünk, hogy nem a szakadékot nézzük meg, hanem a közelben lévő Vadálló-köveket, és a Prédikálószéket. Egyiket sem láttam korábban, ugyanis nincsenek közvetlenül a Kék mentén. A piros háromszöggel festett jelzésen mentünk tehát tovább, s megkezdtük emelkedőnket, egyre magasabbra.

A vulkanikus eredetű sziklacsoport egyik-másik sziklatornyánál menni, ismét terápia volt számomra. Ezúttal is előjött a tériszonyom. Óvatosan közelítettem meg tehát a sziklatornyokat. Nem úgy mint Indigó, akit nem győztünk csodálni, s fényképezni. Én pedig a fényképezés pillanatát megörökíteni.

Folytattuk tovább a menetelést a Prédikálószék irányába, s lassan magunk mögött hagytuk az utolsó sziklatornyot is. Sok túrázó jött az ellenkező irányból is, lévén, hogy népszerű célpont a Vadálló-kövek. Ha nem lett volna az erős hideg szél, még jobban éreztük volna magunkat.

Utolsó kaptatónk következett, mielőtt elértük volna a 639 méter magas pontot. A Prédikálószéknek nevezett csúcs a Visegrádi-hegység harmadig legmagasabb pontja. A nemrég átadott kilátó tövében fenséges látvány tárult elénk. Ezúttal az időjárás kegyes volt hozzánk. Láthattuk a Dunakanyart, a Börzsönyt, Nagymarost, Visegrádot, Dömöst, valamint távoli hegyeket.

Kicsit még élveztük a kilátást, majd megindultunk vissza, a szálláshelyünk irányába. Bevallom, vártam már, hogy visszaérjek. Jobban szeretek ugyanis más évszakokban túrázni. Hidegben, nagykabátban nem annyira. A piros háromszögű jelzést követtük továbbra is, s bő egy óra múlva meg is érkeztünk. Várt ránk még egy évzáró ünneplés, mellyel méltóképpen búcsúztattuk az óévet. 

Az újév első napján sem keltünk korán. Az időjárás sajnos ismét megváltozott, s nyoma sem volt az előző napi napsütésnek. Gyalog indultunk neki Pilisszentkeresztnek, ahonnan tömegközlekedéssel folytattuk utunkat Budapestre. Itt útjaink elváltak, bízván abban, hogy az új évben is lesznek még közös útjaink. Sok minden van tervbe véve az idei évre, meglátjuk mi valósul meg belőle. Úgy döntöttem, hogy folytatom a külföldi hátizsákos kiruccanást is, ezúttal egy új helyszínt választva. Folytatódni fog a futás is, egy januári félmaratonnal kezdve az évet. Egy szó mint száz, ha Isten is úgy akarja, nem fogok tétlenkedni. Addig is kívánok Neked, kedves olvasóm békés, boldog, egészségben, örömökben gazdag új évet!