2019. november 07. (csütörtök) 19:33 (UTC+1) - Budapest

Mindketten arra számítottunk, hogy éjjel megébredünk majd arra, hogy nem tudunk tovább aludni. Szerencsére azonban ez nem következett be. Az eső sem esett az éjjel, ki is tisztult. Ennek eredményeképp a hőmérséklet is fagypont közelébe süllyedt. Amint hozzáértem a sátor ponyvájához, éreztem is a megfagyott réteget.

 Miközben begyújtottuk a főzőket, lassan mi is magunkhoz tértünk . A matracom jól vizsgázott, sokkal jobb volt a sátorban aludni, mint a régi egyszerű polifoam matracon. Ráadásul méretileg is kisebb volt, ami egy túránál ugye sokat számít. Lassan-lassan kialakul az a túrafelszerelésem, melyet már csak meg kell vigyázni. Évek óta túrázom, nyitott szemmel járok, de még mindig van mit beszerezni.

Lassan összepakoltunk, de sajnos vizesen került elcsomagolásra mind a sátor, mind a ponyva. Bő 27 kilométer várt ránk Szarvasig. Természetesen ennek nagy részét továbbra is a csatornák mentén kellett legyalogolnunk. Utolsó kilométerek következtek tehát a gáton, mert a további szakaszok a síkságon vezetnek.

Elindulásunk után nemsokkal el kellett távolodjunk egy pár kilométer erejéig a Hortobágy-Berettyó mellől, mivel útba kellett ejteni a Peresi Bemutatóházat, ahol a Kéktúra bélyegző is volt. Pár száz méterre le is kellett térnem a túraútvonalról, addig Ricsi vizet forralt a második kávénkhoz. Tartottunk is egy pár perces szünetet, majd folytattuk a csatorna túlpartján, átkelve az árvízkapun.

A kezdeti hűvös időjárás után délelőtt már elég jó időnk volt. Hála a réteges öltözetünknek, tudtunk mi is alkalmazkodni. A talaj is már csak foltokban jelezte, hogy előző nap esett. Utunk közben több olyan elhagyott tanyát fedeztünk fel, melyek jó pár éve el lehettek néptelenedve. A körülöttük lévő földterület meg volt ugyan művelve, ám az épületek nagyrésze romosan állt. Kár volt értük. Mennyi embernek adtak hajlékot, s munkát annak idején. 

Ekkor már javában a Hármas-Körös mentén jártunk, s nem sokára egy vasútvonal keresztezte utunkat. A közelben lévő horgásztelepről hazafele tartó horgásszal váltottunk pár szót. Sajátos stílusban adta elő azt a tényt, hogy üres kézzel indult haza.

Közel jártunk már Szarvashoz, ám előtte még át kellett kelnünk újra a Körösön, ezúttal komppal. Itt terveztem megválni a magunkkal hozott szeméttől is, melyet reggel óta vittem magammal. Nem találtam útközben olyan kihelyezett szemetest, ahol otthagyhattam volna.

Elérve a komphoz, a gyomrunk is jelezte, hogy ideje lenne ennünk is valamit. Nem is lehetett volna alkalmasabb helyszín ehhez, mint a révházhoz vezető lépcső mentén lévő pad. Kisvártatva megterítettünk, s miközben zajlott a ki-, s beszállítás, mi csendben falatoztunk, kortyolgattunk.

Immár jóllakva szálltunk mi is fel a kicsiny kompra, mely felső vezetésű, köteles komp volt. Korábbi munkám során a Ráckevei-Soroksári Duna-ágban találkoztam hasonlóval, ám az alsó vezetésű volt. Köszönhetően a komp személyzetének, átkelésünk térítésmentes volt.

Ismét Békés megyébe érkeztünk, s már csak pár kilométer volt hátra Szarvasig. Több mint három évvel ezelőtt jártam itt utoljára, amikor Tónit kísértem az Alföldi Kéken. Itt ismertem meg Ricsit is. Mint ahogyan régebbi olvasóim emlékezhetnek, akkor egy üdülőben voltunk elszállásolva. Mi most Szarvasig terveztük gyalog, majd onnan busszal tovább Nagymágocsra. A két település közt ugyanis annak idején be lett járva az útvonal.

Az Arborétum mellett vezetett az utunk befelé a városba. Kicsit nosztalgiáztunk, ahogy mellette elhaladtunk. Az Arborétum bejáratánál egy bélyegzés idejére megálltunk, majd folytattuk tovább, immár az aszfalton. Újból megpillanthattam a történelmi Magyarország középpontjának emléket állító alkotást.

Átkeltünk a Holt-Körös hídján, s célba vettük a város buszpályaudvarát. Útközben megálltunk egy nagyobb boltnál, pótolni a kifogyott készletünket. Nem siettünk, hisz volt időnk a busz indulásáig. A főút mentén lévő padon megpihenve ezt ki is használtuk.

Véget vetvén a pihenésünknek, hátunkra kaptuk a zsákjainkat, s elsétáltunk a buszpályaudvarhoz. Bő negyed órás késéssel érkezett a buszunk, de sikerült behoznia a késést. Szentesen át kellett szállnunk a Nagymágocs felé tartó buszra. Korom sötét volt már, amikor leszálltunk a buszról. Úgy döntöttünk, hogy Nagymágocs előtt tesszük ezt, Ótompaháton, mivel a térkép szerint alkalmas terep várt ott minket.

Így is lett, s pár perc múlva, nem messze az úttól, egy erdő mellett, a szántóföld szélén, már ropogott is a tűz. Kellett is a jó meleg mind a végtagjainknak, mind a lelkünknek. Jó ugyanis egy fáradt nap után a tűz körül ücsörögni, iszogatni, beszélgetni. Nem volt ez másképp ezúttal sem.

Utána hozzáláttunk a vizes sátraink kicsomagolásához, felállításához. Bíztunk benne, hogy amíg nem bújunk bele, addig kicsit száradni fog, ám a hőmérséklet csökkenés ezt a tervet átírta. Miközben készülődtünk a vacsoránkhoz, a sátor ponyváin csak úgy csillogott a dér.

Lassan hozzáláttunk az evéshez, s közben megbontottunk egy-egy üveg bort, melyeket Szarvason szereztünk be. Későre járt már az idő, s elnézve a sátrakat, nem várt jó idő ránk. Semmink nem volt száraz, csak az olaszrizling ...