2021. április 12. (hétfő) 15:16 (UTC+1) - Üllő

"Kőrösi emléke itt él közöttünk, míg e határok közt szív lesz, melly hazája nevénél feldobog. Míg él a magyar, nemzetiségéért lelkesülni tud: dicső emléke felejtve nem lesz." 

Eötvös József soraival nyitom a következő bejegyzésem, ugyanis nemrég volt Kőrösi Csoma Sándor születésének évfordulója. 1784. március 27-én született az erdélyi Csomakőrösön az általam mélyen tisztelt egyik legnagyobb magyar utazó. Az utóbbi években sokat olvasok róla, megpróbálok minél több információt összegyűjteni a világhírű nyelvészről, felfedezőről, orientalistáról és utazóról. Csodálom az életét, erejét, kitartását, de mindenekelőtt a szerénységét. Tervben van a szülőfalujának felkeresése, s ki tudja, egyszer ha Isten is megsegít, az indiai Dardzsilingban lévő sírjához is eljutok.

Húsvét előtti napokra terveztük Ricsivel az Alföldi Kéktúra folytatását Szatymazról. Gondolkoztam, hogy miként oldjuk meg a túrázást, hogy ne veszélyeztessük másokat, s magunkat a még mindig jelen lévő világjárvány kapcsán. Tekintettel arra, hogy elég messzire mentünk, s az éjszakát is a szabad ég alatt terveztük tölteni, úgy döntöttünk, hogy mindezt a Kelet-Magyarországi Művészeti és Sportegyesület tagjaként fogjuk megtenni. Az egyesület által biztosított igazolás birtokában közlekedhettünk a kijárási tilalom ideje alatt az ország teljes területén.

Ricsi nálunk aludt péntek este, így szombat kora reggel már tudtunk is indulni Szatymazra. Az odavezető utunkat ezúttal autóval tettük meg. Az autópályának, meg a gyér forgalomnak hála, hamar le is jutottunk. Első bélyegzés a vasúti váróteremnél volt. Ricsi ezúttal nem tudott pecsételni, ugyanis véletlenül az Országos Kéktúra igazolófüzetét hozta el.

A kocsit otthagytuk a falu központjában, a vegyesbolttal szemben, vettünk pár apróságot az útra, aztán nekivágtunk. Hamar kiértünk a településről, majd átmentünk az M5-ös autópálya felett. Zsombón volt a soron következő pecsételőhelyünk, bő 7 km távolságra. 

Mint láthatjátok, a talajviszonyok nem épp ideálisak voltak. Az Alföldi Kéktúra útvonalán hasonló homokos út a Nyírségben volt, de ennyire nem volt járhatatlan. Néhol ki kellett mennünk egészen az út széléig, különben nehezen haladtunk volna. Minden egyes lépésnél látszódott a cipőből kiáramló homokszem. 

Röviddel azután, hogy Zsombóra beértünk, egy lakóbuszt pillantottunk meg az egyik ház udvarán. Mint emlékeztek a blogom története során többször is fényképeztem hasonlókat, többek közt Costa Ricában és Dublinban. Nekem is jó lenne egy ilyen négykerekű, mellyel a közeli, s távoli helyeket be lehetne járni, s közben a szállás is meg lenne oldva. Merek nagyot álmodni, hátha ez is sikerül.

A nagyközségben tartottunk egy rövid pihenőt, pecsételtem egyet, majd megtöltöttük újra a kulacsainkat. Újabb hét kilométer következett, ezúttal Bordány. Zsombóról kifele menet, épp egy jópofa kocsma mellett haladtunk el, melyet muszáj volt megörökítenünk.

Időnként aszfaltozott úton, kerékpárúton haladt a Kék, mely rosszabb volt, mint a homok. Hosszabb távon nem valami jó a talpaknak. A túracipőm sem egy új darab, ráférne már a nyugdíjazás. Másikat azonban nem akarok venni, hanem vissza szeretnék térni újra a bakancsosok táborába. Találtam egy hazai manufaktúrát, mely kiváló bőr bakancsokat gyárt. Ez persze még a jövő zenéje, addig viszont a hátralévő Alföldi Kéktúra kilométereire elég lesz a mostani cipőm.

Bordányra beérve, egy kávészünetet tartottunk a helyi benzinkútnál. Hiányzik a túrának az a része, amikor beültünk egy vendéglátó helyiségbe, tartani egy kis pihenőt. Bízom benne, hogy hamarosan helyreáll minden. Bordányon túlra terveztünk eljutni az első napunkon. Délután négy felé járt az idő, s még szállást is kellett találjunk. 

Lassan hozzá kell szoknunk ahhoz, minden túrán van egy-egy bélyegző pont, amelyet zárva találunk. Ilyen volt a bordányi is, így hát maradt a fényképes igazolás. A falut elhagyva továbbra is homokos úton haladtunk, kertek, tanyavilág, gyümölcsösök közt. Utóbbiakon a rügyek pattanásig feszültek, várták már a tavaszt, a napsütést és a méheket.

Ezúttal is találtunk elhagyatott, szebb napokat megélt tanyát. Ilyenkor olyan rossz nézni, hogy ott megy tönkre egy hajdani ékszerdoboz. Ahogy járom az országot, s hasonló romokat látok, gyakran gondolom, hogy valami nagyon el lett rontva. Egy-egy ilyen tanya, a hozzátartozó földterülettel, a mai modern művelési eszközökkel, s módokkal mennyire meg tudná változtatni az ország sorsát. Az itt termelt dolgokat értékesíteni lehetne a közelben épített feldolgozóipari helyeken. Megannyi munkalehetőséget adna mint a termelői, mint a feldolgozói szinten. 

Hátra volt kb. két óránk a naplementéig, így hát nekiálltunk sátorozásra alkalmas helyszínt keresni. Lévén, hogy adott volt a járványhelyzet, s a szerb határ közelsége miatt sűrűbb rendőri járőrözésekre kellett számítani, olyan helyet akartunk találni, mely a kíváncsi szemek elől nagyjából elzárt.

Szerencsénkre könnyen ráakadtunk egy alkalmas akácosra, mely kellő távolságra volt a szomszédos tanyáktól. Felállítottuk a sátrakat, majd mire besötétedett, már ropogott is az elmaradhatatlan esti tábortűz ...