2022. április 02. (szombat) 17:10 (UTC+1) - Üllő

Hát sokkal hidegebb volt az éjszaka, mint a legutóbbi. Legalább két fokkal. Ahogy Ricsi mondta, még az indulás előtt: a reggeli merevedés ezúttal a hidegtől lesz! És tényleg így volt. Viszont jól vizsgázott a lábaimhoz betett ponyva. Nem azt mondom, hogy melegem volt, de fázni nem fáztam.

Ezúttal is nyugodt volt az éjszakánk. Habár ami a négylábúakat illeti, azért ők a környékünkön voltak, ahogy az éjjel a zajokat hallottam. Ricsi valamivel hamarabb ébredt fel. Magam is viszonylag gyorsan kikászálódtam a sátorból, s jöhetett a reggeli kávé. Anélkül nehezen indul a nap, még a túrán is.

Hamarosan tovább poroszkáltunk a Kéleshalmi homokbuckák között vezető Alföldi Kéktúra nyomvonalán. Egy-egy helyen valóban olyan volt a látvány, mint egy sivatagnál. Ahogy pedig a sivatagoknál lenni szokott, volt egy-egy oázis is. Egyik, másik eléggé elhagyott, leromlott állapotban.

A reggeli ezúttal is elmaradt, a legelső pihenőhelyig. Ez pedig a közeli Kéleshalom nevű kis zsáktelepülés volt. Vasárnap volt igaz, ilyenkor kevesebb az utcákon az ember, de itt tényleg nem igazán volt senki rajtunk kívül. Találtunk egy reggelizésre alkalmas helyszínt, ám előtte könnyítettünk a szerelésen.

Füstölt parenyica sajt, gyulai kolbász, kacsazsír, kenyér, lilahagyma, erőspaprika volt a reggeli menü. Utóbbi eléggé megviselt állapotban volt, ugyanis a fagy nem tett neki jót. Reggeli után jött egy kis generál. Túl voltunk a második napon, lassan jelentkezett pár gyalogló tünet rajtunk. Egy-egy vízhólyag, egy kis fáradtság. A talpamon lévő vízhólyagra tette egy vízhólyagtapaszt. A közeli buszmegálló épülete pedig alkalmas volt egy kis "cica" mosdásra. Ricsi a vízcsapot vette igénybe, magam a nedves törlőkendőt.

A csapon feltöltöttük a vízkészletünket is, majd folytatódott a túra. Továbbra is homok, akác- és fenyőerdők, néha gyümölcsösök. Két óra múlva egy újabb pecsételőhelyet értünk el. Épp egy túrázó csoport pihent ott, amikor odaértünk. Ellenkező irányból érkeztek, s ahogy néztük, kis távokat tesznek meg. Picit megpihentünk, majd mielőtt folytattuk volna, úgy döntöttünk, hogy Császártöltésig mezítláb megyünk tovább.

Eleinte jól esett a talpterápia, bár fura volt hozzászokni. Ahol sütötte a nap a homokot, ott jó volt lépdelni, ám ahogy árnyék volt, ott kissé hűvös volt. Jómagam lassan is lépdeltem, Ricsi azonban megtáltosodott tőle. Következett tehát egy kis magányos zarándoklat a homokbuckák között.

Császártöltés előtt pont egy gyümölcsös mellett haladtam, amikor visszavettem a cipőimet. Ricsi kitartott a település határáig. Késő délutánra járt az idő, ideje volt egy kis pihenésre is. Meg aztán szerettünk volna a vízen kívül is inni valamit.

Szóval tartottunk egy kis szünetet a település központjában nyitva lévő dohányboltnál. Úgy döntöttünk, hogy aznap már nem megyünk tovább, csak a település túlsó határán túlig. A térkép szerint egy keskeny halastó mellett vezetett az út. Találtunk is egy alkalmas helyszínt, igaz ezúttal nem volt messze az út, de a mellettünk lévő kis patak és az út melletti mocsaras rész egy kis szigetet képzett. Ahogy épp állítottuk a sátrakat, két őz pont mellettünk száguldott el. Később, amikor a vacsorához készülődtünk, a kicsiny patak túlpartján épp egy termetes vaddisznó szemezett velünk, mielőtt tovább állt volna.

Az előttünk álló éjszaka ezúttal nem ígérkezett annyira hidegnek. Már a vacsora alatt sokkal jobb volt az idő, s később sem volt az embernek olyan érzése, hogy mindjárt megfagy. A leheletünk sem látszódott. Végre kezdett jó idő lenni. Ha nálam lett volna  a függőágyam, lehet, hogy már kötöttem is volna ki.

Utolsó előtti napunk ért véget, s egy kicsivel megint közelebb kerültünk a végcélhoz. Sajnos a homok nem partner abban, hogy naponta annyit tegyünk meg, mint a más talajviszonyoknál. Nagyon lassít ugyanis, hogy minden lépés süllyed, majd nehezen emelkedik el a homokból. Nem beszélve a mindenhova bejutó homokszemekről. No de volt még egy napunk, s úgy voltunk vele, hogy meglátjuk meddig jutunk. Első terv Rém volt.