2022. április 29. (péntek) 21:25 (UTC+1) - Üllő

A túracipőt ezúttal futócipőre cseréltem, hisz következett az idei második betervezett félmaratoni táv. A téli, legutóbbi futóversenyt követően tartottam pár hét pihenőt. Aztán ahogy közeledett a tavaszi futóesemény, a futások is kezdtek sűrűsödni. Természetesen időnként közbejöttek dolgok, ami miatt egy-egy napot kihagytam. Bíztam benne, hogy elég időt szántam a felkészülésre. 

Négy éve vettem részt utoljára a tavasszal megrendezett budapesti félmaratonon, a Vivicittán. Kicsit izgultam is, hogy mi hogy lesz. Sokadik félmaratoni távon vagyok már túl, de még mindig nyugtalan vagyok a kezdés előtt. Viszonylag hamar kiértem az esemény helyszínére, ami a Margit-szigeten volt. Chili és Emma később tervezett csatlakozni, a célban akartak megvárni. Szóval megérkeztem, felvettem a rajtszámot, átöltöztem, leadtam a csomagom, s elfoglaltam a helyem a rajtvonal mögötti zónámban.

A rajt után utam az Árpád-hídra vezetett, Dj Dominique szokásos pultja mellett. Mindig jó hangulatot szokott varázsolni a népszerű lemezlovas. Ezúttal sem volt másképp. Vágytam rá, hogy visszafele jövet is hallhassam, de még csak a táv elejénél tartottam. Az Árpád-hídról a rakparton vezetett az út, a Margit-híd irányába, majd azon át a budai oldalra. A Margit-híd budai hídfőjét elhagyva kisvártatva ismerősbe botlottam. Az egyik becsatlakozó utcánál Roli biztosította a versenyt, aki Miskolcon szakasztársam volt. Ő még egyenruhás. Kapott egy pacsit.

Ezúttal is átfutottunk az Alagútban, majd az Attila úton a Várkert mögött folytattuk az Erzsébet-híd irányába. Onnan végig a felső rakparton, egészen a Műegyetem előtti részig, a Petőfi-híd és a Rákóczi-híd közötti fordulópontig. Itt volt a soron következő frissítőpont is. Ekkor már túl voltam a felén. Leszámítva egy kis izomfájdalmat, nagy gond nem volt. 

Mint látható, addigra a tömeg már elég szellőssé ritkult. Nem kellett kerülgetni senkinek senkit. Az út mellett ezúttal is több ponton szerveződött szurkoló csoportok. Ott voltak a Bátor táborosok, a kongások, dobosok, a Katonazenekar, s mindenki, aki ezeken a versenyeken lenni szokott. A közismert Attica, azaz a katicabogárnak öltözött futó ezúttal nem vett részt futóként, hanem egy óriási fakereplővel biztatott bennünket.

A tizenötödik kilométernél tartottam, továbbra is a budai alsó rakparton. Következett a negyedig frissítőpont. A verseny eleje óta tartottam a víz, energiaital, banán hármast. Egy-egy ilyen frissítés után szinte újult erővel indultam tovább. Elérve a 18-ik kilométert (Tímár utca magassága), azért már éreztem minden porcikám. Vágytam már a végére. Jött még egy Árpád-híd, majd a Margit-szigetre visszaérkezve kezeinket felemeltük Dj Domikque, azaz Várkonyi Attila által épp lejátszott zeneszámára. Már csak pár lépés választott el a céltól.

Mindig felemelő érzés megközelíteni a célt, látni, közelebb és közelebb kerülni. Általában nem nézek ilyenkor oldalra, ám ezúttal - a téli félmaratonhoz hasonlóan ismét - kivételt tettem. Emma és Chili már vártak rám. Nem is akárhogyan. Jutalmam egy kellőképpen lehűtött doboz maláta volt. Hát kell ennél jobb célba érkezés?

Meglett tehát az ezévi második félmaratoni táv is, futóverseny keretein belül. Kicsit javítottam az időmön, közelebb kerülve a hajdani kondíciómhoz. Ezúttal azonban viszonylag hamar regenerálódtam, sokkal enyhébb izomlázam volt csak. A verseny után kicsit még szétnéztünk a helyszínen. Ellátogattunk többek közt az Ökomenikus Segélyszervezet sátrához is. Az ő pólójukban szoktam a futóversenyeken részt venni, ezzel is támogatva őket. Több hazai, közismert személyiség is reklámozza a segélyszervezetet a futása során.

Az Ökomenikusok szokták szervezni a kárpátaljai Beregszászon a jótékonysági futásukat, segítve ezzel a térség rászorulóit. Idén sajnos a háborús helyzet miatt elmarad. Bízom benne, hogy hamarosan véget fog érni ez a borzalom, s egy újabb jótékonysági futáson én is részt vehetek majd Beregszászon ...

2022. április 03. (vasárnap) 19:19 (UTC+1) - Üllő

Sokkal enyhébb volt az éjszakai hőmérsékletünk. Fagyni fagyott, de nem annyira, mint legutóbb. A víz sem volt annyira kásás, mint előtte. A négy-, illetve a kétlábúak ezúttal sem zavarták meg álmainkat. Utolsó napi távunk következett tehát, terveink szerint Rémig. Gondolkodtunk Sükösdön is, de elvetettük hamar az ötletet. Sosem a teljesítményről szólt nálunk a Kéktúra. Vannak persze olyanok is, akik naponta akár 50-60 kilométert is megtesznek, de azok nem mi voltunk. 

Gyorsan elértük az első pecsételő-, pihenő-, s egyben reggelizőhelyünket. A Hajósi pincesorra érkeztünk, ami az Alföldi Kéktúra útvonalától egy pár száz méterre odébb volt. Annak idején a török hódoltságot követő időszakban, a kalocsai érsek hívószavára érkeztek a Duna menti németek, akik kiváló szőlőtermesztők, bortermelők voltak. A löszfalba vájt pincefalu Magyarország népi építészetének egyik remekműve.

Szépen karbantartott pincéket vehettünk szemügyre Ricsivel. Egy-egy volt közöttük csak kissé elhanyagolt állapotban, a többségük azonban szép volt. Volt amelyik kissé kitűnt a sorból, egyedi stílusával, festésével, vagy ötletes dekorációjával.

A reggelink a Judit panzió kicsiny éttermében volt. A falon lévő fényképemlék alapján kiderült, annak idején a '90-es években Habsburg Ottó is így tett. Több vendég is reggelizett, köztük túrázók is. Egyik házaspárral az elmúlt napokban találkoztunk is. Jobban mondva a házaspár férfi tagjával, aki túrázott, a felesége pedig autóval hozta, vitte a kezdő-, illetve a végpontra. Így is lehet túrázni.

A finom reggeli után indultunk is tovább, első településünk, Érsekhalma felé. Az út a Duna-völgyi-főcsatorna mellett haladt, majd jó egy óra múlva kereszteztük az 54-es főutat, s az irányt az előbb említett falu felé vettük. Hétfő volt, a többségnek munkaszüneti nap, s ez látszódott is a községen is. Megkerestük a helyi dohányboltot, vettünk némi itókát, ásványvizet, s a közeli tér füves részén tartottunk egy órás pihenőt.

Menet közben végleg eldöntöttük, hogy csak Rémig fogunk menni. Az addig hátralévő távolságot elnézve, több pihenőidőt terveztük tartani. Érsekhalma után ismét szembesültünk a homokkal. Úgy látszódott, hogy nem engedett miket olyan könnyen. A Nagy-Bogyiszló nevű erdőn vágtunk keresztül. Továbbra is akác, s vörösfenyő. Ezen a szakaszon ismét nehézkes volt a lépkedés, de küzdöttünk. A Szentgyörgy Erdőgazdaság épületei mellett kialakított pihenőhelyen mi is megpihentünk, s tartottunk egy ebédszünetet.

Felszerelésem ismertetése most a ruházattal folytatódik. Téli pehelykabát, polár pulóver, hosszú ujjú ing, hosszú ujjú aláöltözet, négy túra póló, négy alsónadrág, négy zokni, lecipzározható túranadrág, "arab" kendő, fejfedő, túracipő. Most kicsit jobban fel voltam szerelkezve, nyáron kevesebbel indulnék neki. Nehezemre esik, de tényleg be kell vezetnem azt, hogy egy rajtam, egy tartalék. Értem ezalatt az alsót, zoknit, pólót. A többi felesleges súly. Mint ahogyan a Camino alatt volt, mostam mindig. Vissza kell térnem ehhez.

A felszereléshez hozzátartozik továbbá egy elsősegélycsomag (tartalmát szintén felül kell vizsgálnom), kulacs a hozzátartozó szívócsővel, bicska, tároló zsákok, felfújható derékalj, higiéniai felszerelés, túratörülköző, hálózsák, sátor, s végül az úgynevezett "kacatos" tárolózseb (tartalma szintén felülvizsgálandó).

Közben ismét úton voltunk, tovább az erdőkkel szegélyezett homokon. Lassan megérkeztünk Rém határához, de  annyira telement a cipőnk homokkal, hogy kénytelenek voltunk ismét megállni, s a lábbeliket üríteni. Közben, túramotorok, négykerekű motoros járművek (qaudok) jöttek, mentek, nem kis port felverve. Nem győztük arcunk elé tenni a kendőinket. Innen már csak pár száz méter volt hátra, s elértük Rém falu határát. Meg is rémültünk mindketten.

Ezúttal nem terveztünk a civilizációtól távol sátort verni. Volt ugyanis a falu elején egy liget, egy park, ahol kiváló terep várt minket. Előtte azonban betértünk a közelben lévő kocsmába, egy-két sörrel megünnepelni négy napos túránkat.

Volt részünk egy kis hőmérséklet ingadozásban, a "kedvencükké" vált homokban, de összességében elmondhatom, jó kis túra volt, jó volt újra úton lenni. A 868 km-es hosszból most már tényleg nincs sok hátra ...

2022. április 02. (szombat) 17:10 (UTC+1) - Üllő

Hát sokkal hidegebb volt az éjszaka, mint a legutóbbi. Legalább két fokkal. Ahogy Ricsi mondta, még az indulás előtt: a reggeli merevedés ezúttal a hidegtől lesz! És tényleg így volt. Viszont jól vizsgázott a lábaimhoz betett ponyva. Nem azt mondom, hogy melegem volt, de fázni nem fáztam.

Ezúttal is nyugodt volt az éjszakánk. Habár ami a négylábúakat illeti, azért ők a környékünkön voltak, ahogy az éjjel a zajokat hallottam. Ricsi valamivel hamarabb ébredt fel. Magam is viszonylag gyorsan kikászálódtam a sátorból, s jöhetett a reggeli kávé. Anélkül nehezen indul a nap, még a túrán is.

Hamarosan tovább poroszkáltunk a Kéleshalmi homokbuckák között vezető Alföldi Kéktúra nyomvonalán. Egy-egy helyen valóban olyan volt a látvány, mint egy sivatagnál. Ahogy pedig a sivatagoknál lenni szokott, volt egy-egy oázis is. Egyik, másik eléggé elhagyott, leromlott állapotban.

A reggeli ezúttal is elmaradt, a legelső pihenőhelyig. Ez pedig a közeli Kéleshalom nevű kis zsáktelepülés volt. Vasárnap volt igaz, ilyenkor kevesebb az utcákon az ember, de itt tényleg nem igazán volt senki rajtunk kívül. Találtunk egy reggelizésre alkalmas helyszínt, ám előtte könnyítettünk a szerelésen.

Füstölt parenyica sajt, gyulai kolbász, kacsazsír, kenyér, lilahagyma, erőspaprika volt a reggeli menü. Utóbbi eléggé megviselt állapotban volt, ugyanis a fagy nem tett neki jót. Reggeli után jött egy kis generál. Túl voltunk a második napon, lassan jelentkezett pár gyalogló tünet rajtunk. Egy-egy vízhólyag, egy kis fáradtság. A talpamon lévő vízhólyagra tette egy vízhólyagtapaszt. A közeli buszmegálló épülete pedig alkalmas volt egy kis "cica" mosdásra. Ricsi a vízcsapot vette igénybe, magam a nedves törlőkendőt.

A csapon feltöltöttük a vízkészletünket is, majd folytatódott a túra. Továbbra is homok, akác- és fenyőerdők, néha gyümölcsösök. Két óra múlva egy újabb pecsételőhelyet értünk el. Épp egy túrázó csoport pihent ott, amikor odaértünk. Ellenkező irányból érkeztek, s ahogy néztük, kis távokat tesznek meg. Picit megpihentünk, majd mielőtt folytattuk volna, úgy döntöttünk, hogy Császártöltésig mezítláb megyünk tovább.

Eleinte jól esett a talpterápia, bár fura volt hozzászokni. Ahol sütötte a nap a homokot, ott jó volt lépdelni, ám ahogy árnyék volt, ott kissé hűvös volt. Jómagam lassan is lépdeltem, Ricsi azonban megtáltosodott tőle. Következett tehát egy kis magányos zarándoklat a homokbuckák között.

Császártöltés előtt pont egy gyümölcsös mellett haladtam, amikor visszavettem a cipőimet. Ricsi kitartott a település határáig. Késő délutánra járt az idő, ideje volt egy kis pihenésre is. Meg aztán szerettünk volna a vízen kívül is inni valamit.

Szóval tartottunk egy kis szünetet a település központjában nyitva lévő dohányboltnál. Úgy döntöttünk, hogy aznap már nem megyünk tovább, csak a település túlsó határán túlig. A térkép szerint egy keskeny halastó mellett vezetett az út. Találtunk is egy alkalmas helyszínt, igaz ezúttal nem volt messze az út, de a mellettünk lévő kis patak és az út melletti mocsaras rész egy kis szigetet képzett. Ahogy épp állítottuk a sátrakat, két őz pont mellettünk száguldott el. Később, amikor a vacsorához készülődtünk, a kicsiny patak túlpartján épp egy termetes vaddisznó szemezett velünk, mielőtt tovább állt volna.

Az előttünk álló éjszaka ezúttal nem ígérkezett annyira hidegnek. Már a vacsora alatt sokkal jobb volt az idő, s később sem volt az embernek olyan érzése, hogy mindjárt megfagy. A leheletünk sem látszódott. Végre kezdett jó idő lenni. Ha nálam lett volna  a függőágyam, lehet, hogy már kötöttem is volna ki.

Utolsó előtti napunk ért véget, s egy kicsivel megint közelebb kerültünk a végcélhoz. Sajnos a homok nem partner abban, hogy naponta annyit tegyünk meg, mint a más talajviszonyoknál. Nagyon lassít ugyanis, hogy minden lépés süllyed, majd nehezen emelkedik el a homokból. Nem beszélve a mindenhova bejutó homokszemekről. No de volt még egy napunk, s úgy voltunk vele, hogy meglátjuk meddig jutunk. Első terv Rém volt.