2022. augusztus 13. (szombat) 20:19 (UTC+1) - Üllő

Szóval következzen a huszonötödik általam meglátogatott ország. Természetesen ez a számolás nem a blog indulása óta kezdődött, hanem kicsit korábban, mondhatni a születésem pillanatától. Viszonylag későn kezdtem el eme sajátos hobbit, azaz az országok felkeresését, de ahogy mondani szokás, sosem késő. Van még idő, hisz a Földön jelenleg 197 ország van. Persze nagyon kevés embernek adatik meg, hogy minden egyes országot meglátogasson, de úgy vagyok vele, hogy ha lehetőség és mód van rá, élek vele. Chili szerencsére hasonlóan gondolkodik, így az elmúlt hónapokban meg is terveztük a soron következő külföldi utazásunkat.

Választásunk Máltára esett. Jómagam még sosem jártam a szigetországban, Chili azonban már kétszer is megfordult ott. Persze ez egyáltalán nem zavarta, hisz megkedvelte az országot. Magam is kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, Édesanyám is, néhány barát, rokon is utazott már Máltára, így ők is meséltek. Angol nyelvterület, így a kommunikáció sem volt akadály. Egy évvel ezelőtt kiköltöztek a volt szomszédaink, s meghívtak magukhoz látogatóba. Nyár elején megvettük a repülőjegyeket, s kezdődött a visszaszámlálás.

Ezúttal Emma is velünk tartott, így hárman készültünk az útra. Mindhármunknak volt egy kézipoggyásza, ezenkívül egy nagyobb csomagot adtunk fel poggyászként. Vonattal, s busszal mentünk ki a repülőtérre. Előtte online utasfelvétel, így a helyszínen már nem kellett. Következett a szokásos repülőtéri ceremónia, azaz a biztonsági átvizsgálás. Kivettem minden fém dolgot a zsebeimből, levettem a nadrágszíjamat, azonban jelzett a gép. A biztonsági személyzet kézi vizsgálóval is megismételte, ám mellkas tájékon ismét jelzett a gép. Viccesen megjegyeztem, hogy biztos az argentin mezem címere jelzett, a leendő decemberi világbajnoki arany miatt. Mosoly volt a válasz.

Jöhetett az elmaradhatatlan pezsgős koccintás. Kölyökpezsgő híján Emma szénsavas üdítő itallal koccintott. Röviddel az indulás előtt csatlakozott hozzánk Zoli és a kisfia, Dani, s együtt szálltunk fel a gépre. Fapados, kézipoggyászos jegyünk ellenére szerencsénk volt, mert mindhárman egymás mellett ültünk. Jöhetett az utaskísérők elmaradhatatlan bemutatója, s közben izgatottan vártuk a felszállást.

Közel kétórás utunk volt, melynek során mindhárman be is aludtunk egy kicsit. Landolás után, uniós ország lévén semmi vizsgálat nem volt, egyből a kijárat felé mentünk, miután kézhez kaptuk a poggyászunk. Zoli intézte a taxit, s egy fél óra múlva más Marsaskala városában voltunk. 

Már a landolás során látszódott, hogy erre bizony tényleg kevés a fa. Erdős terület egyáltalán nincs. Kisebb ligetek elvétve. Az otthoni kánikulához hasonló volt az időjárás, csak még egy lapáttal rátettek. Hasonlóan párás volt a levegő, mint annak idején Costa Ricában. Jó volt megérkezni a klímás lakásba.

Ami először észrevettem, az a házak, épületek színe. Nekem nagyon tetszett a mindenhol jelenlevő homokszín. Többnyire egy-két emeletes házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, köztük parányi kertekkel. A növényeken látszódott, hogy idén még alig kaptak esővizet. 

A megérkezésünket követően jöhetett a welcome drink, azaz egy hideg helyi sör elfogyasztása. Közel volt a tenger, két utcányira, így csodálatos panoráma tárult a szemeink elé. Jobban is csúszott a sör. Az este hátralévő részében későig beszélgettünk az erkélyen vendéglátóinkkal, Mónival és Zolival. Faggattuk őket mindenről, ami Máltával kapcsolatos. Megterveztük nagyjából az előttünk álló napokat.

Másnap az előző este során megbeszélteknek megfelelően a sziget túlsó felében fekvő Golden Bay nevű helyre mentünk, ami Málta egyik népszerű tengerparti része. Ennek megfelelően kissé zsúfolt is volt. Szerencsére azonban Zoli pillanatok alatt talált egy szabad parkolóhelyet. Következő szerencsés pillanat az volt, amikor épp nézegettük a napernyő, napozóágyak bérleti lehetőséget, s egy srác megszólított minket. Épp indulóban voltak, s féláron átadta nekünk a két ágyat, s a napernyőt. 

Gyors lepakolás, még gyorsabb fényvédő krém felvitele a testünkre, s irány a víz. Külső hőmérséklet 35-36 C°, vízhőmérséklet 28-29 C°. Rengetegen voltak a parton, de a vízben bőven volt hely. Szerencsénkre a medúzák sem voltak ezúttal jelen. Móniék említették, hogy az előző hetekben gyakori volt a medúza veszély Málta partjainál.

Hála a délelőtti bevásárlásnak, s Zoliék hűtőtáskájának, a helyszínen adott volt a hideg szomjoltó is. Gyakran meg is szakítottuk a fürdést. Enni viszont csak nassolni valót hoztunk magunkkal, mert úgy terveztük, hogy keresünk valami éttermet. Késő délután már jelzett is a hasunk, hogy ideje befejezni a pancsolást. Összepakoltunk, s kinéztük a parkoló melletti éttermet.

Miután megjöttek az innivalók, nekiláttunk az étlap átnézéséhez. Chili egy tengeri ragut kért, s jómagam pedig Málta egyik közkedvelt ételét, a nyúl pörköltet kóstoltam meg. Emma kezdetben szúrós szemmel nézett ezért rám, de azért miután megkóstolta, megenyhült. 

Miután hazaértünk, egy kis esti beszélgetés következett ismét, ám ezúttal hamarabb ágyba kerültünk. Megtette hatását a máltai napsütés, s a tengerben fürdőzés. Eseménydús napon voltunk túl, s még csak most kezdődött. Lefekvés előtt gyors pillantást vetettem a telefonomra. Anno Vigyori segített a blog indulásánál, s azóta nézem, hogy ki, honnan olvas. Hónapok óta követ valaki Indonéziából. Ha van rá lehetőség, s mód, kérem jelezze, hogy kihez is van szerencsém ...

2022. augusztus 13. (szombat) 14:51 (UTC+1) - Üllő

Szokásomhoz híven kissé lemaradásban vagyok, mármint ami a blogot illeti. Következzék a beszámoló az idei harmadik félmaratoni versenyemről. Július 02-án került megrendezésre a 27. K&H félmaraton Budapesten, a Városliget környékén. Azon a héten már javában tombolt a nyári kánikula, ezért különösen jó volt a szervezők időzítése, a verseny kezdetére vonatkozóan. Este fél kilenckor kezdődött, épp amikor már kezdett elviselhetővé válni a hőmérséklet.

A K&H félmaratonhoz hűen, ezúttal is három körösre tervezték az eseményt. Háromszor hét kilométeresre. A rajt és a cél a Hősök terén volt. Chilivel és Emmával a rajt előtt már bő másfél órával ott voltunk. Felvettem a rajtcsomagot, majd egy kicsit szétnéztünk a rendezvény helyszínén, s környékén. 

Szóval három körre kellett készülnöm. Rajt után az Andrássy úton egészen a Kodály köröndig, ott visszafordulás, újra Andrássy úton visszafele a Dózsa György útig. Azon az új Néprajzi Múzeum épületének végéig, majd ott be a Városligetbe, ahol több oda-vissza fordító után a Vajdahunyad várán és a Kós Károly sétányon keresztül vissza a Hősök teréhez.

Természetesen ezúttal is megvolt a rajt előtti izgalom. Az első alkalomtól kezdve, minden egyes verseny előtt megvan a kellő dopping, ami emlékeztet a felkészülésre, s célra, s a kettő közötti időszakra. Arra, amit le kell győzzek ahhoz, hogy a végén boldogan, időnként meghatódva áthaladjak a célvonalon.

Ez az esemény is, mint a januári Zúzmara félmaraton is inkább családias hangulatú volt. A tavaszi, valamint az őszi versenyek sokkal zsúfoltabbak szoktak lenni. Ebből kifolyólag a rajt is hamarabb lezajlott. Pár perc múlva már az Andrássy úton szaladtam az első fordító pontig. 

Az első frissítőpontot a közelsége miatt kihagytam, mivel három kilométerrel a rajt után még nem éreztem magam szomjasnak. A második ponton már jól esett. A szokásos hármast vettem magamhoz. Víz, izotóniás ital, majd pár banán karika. Közben besötétedett, s a hőmérséklet még inkább elviselhető lett. 

Túl voltam az első körön. A mezőny ekkorra már szétszakadt, több helye volt az embernek a futásra, nem kellett annyira figyelni a többi futóra. Ezúttal is voltak szurkolók, igaz kevesebben, de annál lelkesebbek. Óriási erőt ad a versenyek során egy-egy biztató szó, vagy egy pacsi. Ilyenkor az ember erőre kap.

A második körnél már utolértek az elsők is. Motorosok, kerékpárosok kísérték őket, biztosítva számukra a helyet. Ők már a vége felé közeledtek, ám nekem még volt hátra pár kilométer. Éppen az esti díszfényeibe öltözött Vajdahunyad várán keresztül futottam, ahol annyiszor tettem a Ligetkör futásain.

Utolsó körömet kezdtem. Ekkor már éreztem, hogy fárad a testem is. Nem nagyon, de azért fáradt. A felkészülések során egy-egy futás távolsága jóval alatta szokott lenni a félmaratoni távnak. Azt szokták mondani, hogy amilyen távra akar az ember felkészülni, egy héten annyit kell összesen futni. 

A harmadik körben a frissítések különösen jól estek. Ilyenkor kihasználtam a pár perces időintervallumot, s kifújtam magam egy-egy pohár között. Érdekes, ahogy futás közben összerakom a fejemben az egészet, az elejétől a végéig. Nagyon jó érzés, amikor eljön az a pillanat, amikor ráfordul az ember az úgynevezett célegyenesre, az utolsó szakaszra. Elérkezik ez a pont, amit már annyira vártam a rajt óta. Kezdetben ugye messzinek szokott tűnni, de ahogy telnek a kilométerek, egyre közelebb kerül. Amikor már a Hősök terén lévő Milleniumi emlékmű központi eleme, Gábriel arkangyal feltűnt, már tudtam, hogy sikerült. Innen már csak pár lépés választott el.

A képzeletbeli célszalagot vidáman szakítottam át, annál is inkább, mert a kordonon túl vártak rám. Chili és Emma már rohant is gratulálni. Átvettem a befutócsomagot, nyakamba került az érem, s egy rövid szusszanás után már indultunk is az autó felé, ugyanis várt ránk még egy másfél órás út Domoszlóra.

Megvolt tehát az idei harmadik félmaratonom. A sorozatból már csak az őszi Wizzair félmaraton hiányzik. Lesz előtte még egy Kékes csúcsfutás is. Közben a hétköznapi felkészülések, melyek mind hozzá fognak járulni egy nagyobb megmérettetéshez, amit már nagyon régóta terveztem. Mielőtt viszont erre sor kerülne, van még pár dolog, amiről írni fogok. Többek közt a következő meglátogatott országról, sorban a huszonötödikről ...