2022. augusztus 26. (péntek) 4:14 (UTC+1) - Budapest

Szóval vártuk a buszt többed magunkkal. A hőmérő higanyszála eközben az egekben volt. Szerencsénkre ezúttal nem kellett sokáig várnunk. Busz bejött, a rá várakozók pedig özönleni kezdtek a busz ajtaja felé. Kicsit kaotikus volt, ahogy a tömeg a kánikulából igyekezett a klímával lehűtött busz belseje felé. Mi voltunk az utolsók, akiket felengedett a sofőr. Úgy volt, hogy már mi sem férünk be, de erélyesebb fellépésem hatásos lett. Ugyanott szálltunk át a Valetta felé tartó buszra, ahol idefele várakoztunk. Röpke egy óra, s leszálltunk a valettai buszpályaudvaron.

Gyorsan megnéztem a térképet, mit, hol, merre találunk. Újabban segítségül veszem a telefonom is erre a célra, de azért szeretem szemügyre venni a régi fajta térképeket. Volt nagyjából 3-4 óránk, hogy egy kicsit szétnézzünk Málta fővárosában. Nem sok idő, de megpróbáltuk kihozni belőle azt, amit lehetett. Ha már így alakult.

Tetszettek a szűk utcában lévő különböző díszítések. Sok városban népszerű az esernyős dekoráció, de itt a medúza elgondolás tökéletes választásnak bizonyult. Mielőtt tovább folytattuk volna az óváros felfedezését, tartottunk egy félórás szünetet, s megkóstoltuk kedvenc koktéljaink ízvilágát a "happy hours" akció keretében. 

Kellőképpen lehűsítve magunkat, betértünk beszerezni a szokásos táskafelvarróinkat, zászlónkat, s folytattuk tovább. A főutcán sétáltunk végig, egy-egy helyen megálltunk nézelődni. Egyik helyen Emma tovább hűsítette magát a szökőkútnál. 

A Markaskalaban látott utcai díszek itt is jelen voltak. Egyik, másik szűk utca teljes pompájában díszelgett. Az épületek többsége szépen karban volt tartva. Színvilága továbbra is tetszett. Főleg az épületek színben gyakran elütő erkélyei.

Egy-egy ház bejáratánál volt egy kis zöldfelület is. Mármint ami egy méretesebb kaspóból fel tudott kapaszkodni a kőfalakra. Mindenesetre az összhatásra jó hatással voltak a növények. 

Épp egy templom mellett tartottunk, amikor a nyitott ajtón keresztül kihallatszott a liturgia. Régóta nem jártam templomban, Chili meg még régebb óta, így miután Emmát sikeresen rábeszéltük, beljebb léptünk. Rajtunk kívül ugyanannyian voltak, beleértve a tiszteletest is. 

Még annak idején a Camino alatt volt egy-egy templomi látogatásom, melynek során hálát adtam, hogy részem lehet mindabban, amit átéltem. Felelevenítettem eme szokásom, hisz most is volt kinek megköszönnöm azt, hogy Máltán lehettem. 

Kilépve a templomból, tovább sétáltunk, immár visszafele, s egy másik templom következett. Itt már nagyobb tömeg hallhatta a misét. Ezúttal nem álltunk meg. Kezdtünk éhesek lenni, így kutakodni kezdtünk szimpatikus hely után, ahol egy jót lehet vacsorázni.

Sikerült is rálelnünk egy jópofa helyre, ahol kisvártatva egy jó pofa sört is kortyolhattunk. Az egész sétáló utcát berendezték, asztalok, székek vették át az utcai forgatag helyét. Vacsoránk a pincehelyiségben készült, ahova egy szűk vasból kovácsolt csigalépcsőn lehetett lejutni.

Vacsoránk elfogyasztását követően még egy pár percet maradtunk az asztalnál, ugyanis egy gitáros kezdett el zenélni. Kezdhette volna hamarabb is a produkcióját, mert jól nyomta. Sajnos két szám után mennünk kellett, mert még várt ránk a visszabuszozás.

Visszaérkezvén a buszpályaudvarhoz, szerencsénkre nem kellett sokáig várnunk a buszra. A visszaút is rövidebbnek tűnt, gondolom az esti gyér forgalom miatt. Késő volt mire Móniékhoz értünk. Rövid beszámoló, aztán irány az ágy. Kicsit fárasztó napunk volt. Másnap ismét a tengerparté volt a főszerep ...

2022. augusztus 25. (csütörtök) 22:51 (UTC+1) - Budapest

Hétköznap lévén nem keltünk korán. Amúgy is nyaraltunk, egy kis szundítás belefért. Természetesen Emma szokásához híven korábban kelt. Hétfő volt, aznapra nem terveztünk nagy dolgokat. Móniék említették, hogy a közeli tengerparti részre, az úgynevezett "poros"-ra lenézhetnénk. A környékbeliek közül sokan járnak le, a közelsége miatt. 

Tényleg közel volt és valóban poros. Nagyjából öt percnyi sétányira, az is kényelmes tempóban. Magunkkal vittük a napernyőt, meg egy kis nassolni-, és innivalót. Természetes közeg, többnyire sziklás, köves partszakasszal. Semmi extra, de ettől volt jó. Legalábbis aznap egy kis nyugodtságra vágytunk, s ez így most tökéletes volt.

Viszonylag kevesen voltak, igaz, kora délután volt. Később picivel többen lettek, de az sem volt vészes. A vízmélység változó volt, egy-egy részen mélyebb. Előkerültek a búvárszemüvegek, s Emmával lemerültünk, vadászni mindenre, ami mozog.

Késő délutánig élveztük a közeli tengerpart nyújtotta élményt, majd visszatértünk Móniékhoz. Meg akartuk tervezni a következő napunkat. Úgy gondoltuk, hogy kedden megnézzük Popeye falut és áthajózunk Comino szigetére.

Viszonylag korán le is feküdtünk, hogy másnap időben el tudjunk indulni. Egy applikáció segítségével a máltai közlekedési társaság buszjáratait megnézve úgy döntöttünk, hogy három különböző busszal érjük el Popeye falut.

A falu a sziget túlsó végén volt, kétszer át kellett szállni. A 92-es busz viszonylag időben jött, azonban a menetidőt nem tudta tartani. Több helyen is dugó volt, időnként a szűk utcában a buszsofőrnek be kellett hajtania a visszapillantó tükrét, hogy elférjen. Az első csatlakozási pont meglett, azonban a 41-es busz még lassabb volt. A java még csak ezután jött. Elérkezvén a 101-es busz megállójába, úgy gondoltuk, nemsokára jön is a busz. Fél óra múlva már kezdtük furcsálni a dolgot, egy óra múlva pedig hozzákezdtünk a napi menetrendünk módosításához. Úgy voltunk vele, ha már ott vagyunk, ha törik, ha szakad, megnézzük a falut. Azonban Comino így ki kellett, hogy maradjon, mert rohanás lett volna. Röpke másfél órás várakozást követően megérkezett a buszunk, s utána kisvártatva mi is a közismert mesehős birodalmába.

Chili korábban már járt a faluban, de nagyon nem emlékezett a részletekre. Én halványan a filmből pár dologra. Egyidős voltam a filmmel, szóval az emlékezethiány ebben a korban már elfogadható. Tetszett, hogy tényleg úgy néztek ki a házak, mint a filmben. Értem ezalatt a tetők, falak görbeségét, normálistól való eltérését. 

Különböző épületek voltak, különböző rendeltetéssel. Mindegyikbe sajnos nem lett volna időnk bekukkantani, ám kicsit azért szétnéztünk. Egyik, másiknak zárva is volt az ajtaja, így oda se tudtunk bejutni. Az időjárás menet közben egyre elviselhetetlenül forró volt. Jól is esett egy kis hűsítő.

Miután Emma kiszabadult a rögtönzött kalodájából, felfigyeltünk az egyik épület előtti részre. Épp bejelentették, hogy hamarosan egy filmbéli jelenet fog következni. Ott voltak a főbb karakterek, Popeye és Oliva. Hiányoltam Popeye alkarjának izmosabb verzióját, de azért így is vállalható volt egy csoportkép erejéig.

Folytattuk tovább a falu felfedezését, s bementünk újabb és újabb házikóba. Egyik közülük különösen tetszett, benne a térérzékletünknek okozott egy kis csalódást. Lassan lassan indulni kellett, előtte azonban valami harapnivaló után akartunk nézni.

Találtunk is egy kicsiny éttermet, terasszal, ám előtte még beugrottunk a moziba. A filmet vetítették, Emma egy pillanatra el is foglalta a helyét a vetítőteremben. A mozi előterében a főhőst alakító Robin Williams szobra volt látható.

Jöhetett az ebéd, mely természetesen nem spenót volt. Érdekes, hogy rajta sem volt az étlapon. Chilivel salátáztunk. Ő cézárt, én tonhalasat. Emma sült csirke falatokat. Közben figyeltük az órát, mert lassan indulni kellett vissza.

Búcsút vettünk Popeye falujától, mely igaz kicsit rohanósra sikerült, de azért igyekeztünk betekintést nyerni a varázslatos világába. Mint említettem, úgy döntöttünk, hogy Comino helyett a nap további részében Valettára, a fővárosba látogatunk. Cominot pedig áttettük csütörtökre. Még egy pillantást vetettünk az öbölre, aztán hátunk mögött hagyva megindultunk a buszmegálló felé.

2022. augusztus 21. (vasárnap) - 17:45 (UTC+1) - Üllő

Közel volt a fesztivál helyszíne, ezért ezúttal nem autóval mentünk. Az időjárás is sokkal kellemesebb volt, így este nyolc tájékán. Kis utcákon keresztül közelítettük meg a színhelyet. Szeretem ezeket a városi csavargásokat, mert így jobban szemügyre tudom venni az adott országot. Másabb, ha az ember letér az úgynevezett főútról, s szétnéz azokon a területeken, amelyek annyira nincsenek szem előtt. 

Továbbra is a világos, többnyire homokszínű házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, itt-ott kicsiny előkertekkel. Mint megtudtam, minden háztömböt nem csak számmal jelölték, hanem egy névvel is. A házak előtti kicsiny területen pedig többek között yukka pálmák, fügék, ciprusok, kaktuszok, különböző fűszernövények, kenderpálmák voltak. Mindegyikükön látszódott, hogy rég láttak csapadékot. Egyik helyen viszont szépen zöldült egy óriásira megnőtt fikusz.

Röpke negyed óra alatt le is értünk Marsaskala kikötőjébe. Aznap este volt a háromnapos Szent Anna ünnepének a záróestje. A kikötő környékén rengeteg ember, fiatalok, idősek, mindenki ünnepi hangulatban. A parti sétányon különféle bazári árusok kínálták finomságaikat, mint például a híres máltai nugátot.

Mire a kikötő melletti Szent Anna plébániatemplomhoz értünk, a nap is lenyugodott. A fesztiválozó tömeg azonban nem, nagyon is élt. Mint megtudtuk, a máltai emberek nagyon szeretik a fesztiválokat, imádnak mulatni. Annyira, hogy a tűzijátékot még nappal is fellövik. 

Az utcák, terek, házak, mind-mind ünnepi pompába öltöztek. Az egész városban látszott az ünnepi hangulat megannyi formája. A szűk utcákon, az épületek közé gyönyörű vallásos díszek voltak kifeszítve. A templom előtti térnél épp egy ilyen utcán haladt át egy fúvószenekar. 

Lassan visszaindultunk, keresni magunknak egy helyet, ahol megvacsorázhatunk. Épp a korzó felénél jártunk, amikor kiszúrtunk egyet. Elfoglaltuk a helyünket a vendéglátó helység előtti asztaloknál, amikor rájöttünk, hogy nem ezt a helyet kerestük. Mármint vacsorára. Frissítőpontnak viszont nem volt rossz. 

Ahogy ott ültünk, s nézelődtünk, nemsokára megjelent a korábban hallott menet eleje. A templomnál a végét láttuk csak, most viszont szépen, lassan közeledtek. Díszes ruhába öltözött gyerekek, felnőttek, akik egyházi zászlókat, s papok, akik az aranyozott szobor alkotást vitték a vállukon.

Épp előttünk álltak meg, s a szobrot befordították az öböl irányába. Gondoltuk pihennek egyet, hisz az előtte lévő percekben is gyakran meg-megállt a menet. Rövidesen azonban rájöttünk, hogy miért.

A lehető legjobb helyen telepedtünk le tehát. Előttünk lőtték ugyanis a záró tűzijátékot, s mi pedig a lehető legjobb helyről nézhettük végig. Zolinak hála pedig Ti is, kedves olvasóim!

A tűzijáték után tovább indult a menet, s miután a zenekar is elhaladt, mi is odébb álltunk. Sikerült találnunk egy jó kis éttermet, az öböl végén lévő út mentén. Elég éhesek voltunk, úgyhogy gyorsan rá is vetettük magunkat az étlapra. Kiválasztotta mindenki amit tervezett, s rövidesen - hála a gyors kiszolgálásnak - már kóstolhattuk is a finomságokat. Chilivel ezúttal is tengeri dolgokat ettünk.

Későre járt már, mire jóllakottan elindultunk vissza. Zoli javaslatára másik úton mentünk, végig az öböl partján. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, gyönyörű volt  a sétány. Páran még ücsörögtek, beszélgettek a padokon. A távolban pedig ringatóztak a horgonyra kikötött hajók.

A sétány egy félig felépített hotelnél ért véget, onnan már kis utcákon folytattuk sétánkat. Jobboldalt egy hajdani erőd állt, nevezetesen a Szent Tamás torony. Ottjártunkkor épp felújítási munkálatokat végeztek rajta.

Marsaskala ezen részén rengeteg macska él az utcán. Nagyon szeretik őket a város lakói, sokan naponta járnak őket etetni, különböző ajándékokkal kedveskedni. Emma meg is jegyezte, hogy ez egy jó hely, jó emberekkel, hisz Ő is nagy macskaimádó. 

2022. augusztus 14. (vasárnap) 18:14 (UTC+1) - Üllő

Annak ellenére, hogy nem ébredtünk korán, viszonylag hamar elkészült a csapat. Jöhetett a következő napi program. Ezúttal is velünk tartottak Móniék. Ahova pedig készültünk, az a Málta szigetének északi részén található Mediterraneo élménypark. Egy olyan hely, ahol a különféle tengeri, valamint egzotikus állatokat bemutatják egy-egy show keretében.

Taxival mentünk oda, s milyen kicsi a világ, egy ismerős magyar srác volt a taxis. Természetesen Móniék ismerték, nem én. A taxitársaság is ugyanaz a cég volt, mint ami Budapestre a közelmúltban bejött. Viszonylag hamar odaértünk, nem volt nagy forgalom. A jegypénztárnál sem volt tömeg, így gyorsan bejutottunk. 

Az első programig volt egy negyed óránk, addig oltottuk a szomjunkat a helyi büfében. A delfinek voltak az első fellépők. Talán őket vártuk a legjobban. Egy nagy medence lépcsőzetes partján foglaltunk helyet, fejünk fölött árnyékoló ponyva volt kifeszítve, ezáltal kellemes, elviselhető volt a hőség. Nem telt el sok idő, már be is jöttek az első delfinek. Utólag kiderült, hogy ők még fiatalok voltak.

Próbáltuk őket úgy fényképezni, hogy ne menjünk közel a korláthoz. Egyszerűen gyönyörűek voltak. Pár perces bemutatkozás után megérkeztek az idomárok is. Két fiatal hölgy, két fiatal delfinnel innentől kezdve elkápráztatott minket.

Csak ámultunk és bámultunk mindannyian. Annyira ügyesek voltak, mi pedig annyira boldogok, hogy mindebben részünk lehetett. Olvastam korábban sok beszámolót, hogy a világ különböző pontjain milyen álszent módon bánnak az állatokkal, turista attrakcióként mutogatva őket, de ezt most nem éreztem.

Ahogy ott ültünk Chilivel, s néztük az előadást, mindkettőnk szemébe belement valami. Nem tagadjuk, egy-egy pillanatra elérzékenyültünk mindketten. Nem tudnánk megfogalmazni mit éreztünk, de amit közben átéltünk, az gyönyörű volt. Próbálom egy rövid videóval bemutatni, de ez lehetetlen feladat.

Közben telt az idő, s mi annyira szerettük volna még sokáig élvezni a produkciót. A két fiatal delfintől elbúcsúztunk, s jött egy felnőtt helyettük. A show pedig folytatódott. Már csak egyedüli bemutató volt, de az is nagyon élményekkel teli.

Sajnos a bemutatónak vége lett, hiába néztük volna még tovább. Lehetőség volt arra, hogy egy közös képet készítsünk a delfinnel. Kezdetben csak Emmát gondoltuk, de annyira nagy élmény volt, hogy mi is rávettük magunkat. Ki tudja, mikor kerülne sor még egyszer hasonlóra. Megkaptuk a rövid tájékoztatást a fényképezkedés menetéről, majd jöhetett a nagy találkozás. 

Érdekes volt a delfin bőrének érintése. Félve tettük rá a tenyerünket, s olyan se nem nedves, se nem száraz volt. Bakancslistás volt a delfin megérintése, így már csak egy helyen szerepel a delfin, mégpedig egy vitorláshajóval versenyt úszva. Bízom benne, ez az álmom is hamarosan teljesül.

Következő helyszín a terrárium volt, mégpedig a "kedvenceimekkel". A bemutatást végző srác annyira gyorsan, s olyan fura akcentussal, hogy nagyon oda kellett figyelni mit mond. Bár magam arra is kellett koncentrálnom, hogy minél távolabb kerüljek a csúszómászóktól. Nem úgy mint Chili.

A hüllők után jöttek a másik kedvenc állataim, mégpedig az arapapagájok. Óriási showt nyomtak ők is. Volt ott kötélmászás, zenére mozgás, itt a piros - hol a piros játék. Nagyon ügyesek voltak. A bemutató srác szintén az előbbi volt, így már lassan hozzászoktunk a beszédtempójához.

Utolsó előtti attrakció a coati, azaz az ormányos medve volt. Szegénynek nem volt valami sikere, pár pillanat után otthagyták a látogatók. Főleg fel, le mászkált a mászólétrákon, miközben elmondták róla a tudnivalókat. Mindenesetre páran ott maradtunk, megtisztelve őt is. Nem mintha nagyon foglalkozott volna vele, ha mi is odébb állunk.

Végül elérkeztünk az utolsó bemutatóhoz, mégpedig az oroszlán fókához. Rövidebb volt, mint a delfin show, de azért nagyon ügyes volt a fóka is. Kapott is tapsot és jutalom falatokat rendesen. Főleg az utolsó mutatványnál, amikor integetve elbúcsúzott tőlünk.

Délután öt óra körül járt az idő, mire végeztünk a fóka bemutatóval. Nagyszerűen éreztük magunkat, nem bántuk meg, hogy bevettük a máltai látnivalók sorába. Még egyszer köszönjük Móninak és Zolinak, hogy mindebben segítettek. Visszaérve hozzájuk, a hőmérséklet is alábbhagyott egy kicsit, de azért jó volt a klimatizált helységekben. Az előttünk álló többi nap is hasonló hőmérsékletűnek ígérkezett.

Kicsit megpihentük, lezuhanyoztunk, s nekiindultunk Marsaskala központi részéhez, a kikötőhöz. Aznap este volt ugyanis a fesztivál záró napja. Mi pedig azt sem hagyhattuk ki.

2022. augusztus 13. (szombat) 20:19 (UTC+1) - Üllő

Szóval következzen a huszonötödik általam meglátogatott ország. Természetesen ez a számolás nem a blog indulása óta kezdődött, hanem kicsit korábban, mondhatni a születésem pillanatától. Viszonylag későn kezdtem el eme sajátos hobbit, azaz az országok felkeresését, de ahogy mondani szokás, sosem késő. Van még idő, hisz a Földön jelenleg 197 ország van. Persze nagyon kevés embernek adatik meg, hogy minden egyes országot meglátogasson, de úgy vagyok vele, hogy ha lehetőség és mód van rá, élek vele. Chili szerencsére hasonlóan gondolkodik, így az elmúlt hónapokban meg is terveztük a soron következő külföldi utazásunkat.

Választásunk Máltára esett. Jómagam még sosem jártam a szigetországban, Chili azonban már kétszer is megfordult ott. Persze ez egyáltalán nem zavarta, hisz megkedvelte az országot. Magam is kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, Édesanyám is, néhány barát, rokon is utazott már Máltára, így ők is meséltek. Angol nyelvterület, így a kommunikáció sem volt akadály. Egy évvel ezelőtt kiköltöztek a volt szomszédaink, s meghívtak magukhoz látogatóba. Nyár elején megvettük a repülőjegyeket, s kezdődött a visszaszámlálás.

Ezúttal Emma is velünk tartott, így hárman készültünk az útra. Mindhármunknak volt egy kézipoggyásza, ezenkívül egy nagyobb csomagot adtunk fel poggyászként. Vonattal, s busszal mentünk ki a repülőtérre. Előtte online utasfelvétel, így a helyszínen már nem kellett. Következett a szokásos repülőtéri ceremónia, azaz a biztonsági átvizsgálás. Kivettem minden fém dolgot a zsebeimből, levettem a nadrágszíjamat, azonban jelzett a gép. A biztonsági személyzet kézi vizsgálóval is megismételte, ám mellkas tájékon ismét jelzett a gép. Viccesen megjegyeztem, hogy biztos az argentin mezem címere jelzett, a leendő decemberi világbajnoki arany miatt. Mosoly volt a válasz.

Jöhetett az elmaradhatatlan pezsgős koccintás. Kölyökpezsgő híján Emma szénsavas üdítő itallal koccintott. Röviddel az indulás előtt csatlakozott hozzánk Zoli és a kisfia, Dani, s együtt szálltunk fel a gépre. Fapados, kézipoggyászos jegyünk ellenére szerencsénk volt, mert mindhárman egymás mellett ültünk. Jöhetett az utaskísérők elmaradhatatlan bemutatója, s közben izgatottan vártuk a felszállást.

Közel kétórás utunk volt, melynek során mindhárman be is aludtunk egy kicsit. Landolás után, uniós ország lévén semmi vizsgálat nem volt, egyből a kijárat felé mentünk, miután kézhez kaptuk a poggyászunk. Zoli intézte a taxit, s egy fél óra múlva más Marsaskala városában voltunk. 

Már a landolás során látszódott, hogy erre bizony tényleg kevés a fa. Erdős terület egyáltalán nincs. Kisebb ligetek elvétve. Az otthoni kánikulához hasonló volt az időjárás, csak még egy lapáttal rátettek. Hasonlóan párás volt a levegő, mint annak idején Costa Ricában. Jó volt megérkezni a klímás lakásba.

Ami először észrevettem, az a házak, épületek színe. Nekem nagyon tetszett a mindenhol jelenlevő homokszín. Többnyire egy-két emeletes házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, köztük parányi kertekkel. A növényeken látszódott, hogy idén még alig kaptak esővizet. 

A megérkezésünket követően jöhetett a welcome drink, azaz egy hideg helyi sör elfogyasztása. Közel volt a tenger, két utcányira, így csodálatos panoráma tárult a szemeink elé. Jobban is csúszott a sör. Az este hátralévő részében későig beszélgettünk az erkélyen vendéglátóinkkal, Mónival és Zolival. Faggattuk őket mindenről, ami Máltával kapcsolatos. Megterveztük nagyjából az előttünk álló napokat.

Másnap az előző este során megbeszélteknek megfelelően a sziget túlsó felében fekvő Golden Bay nevű helyre mentünk, ami Málta egyik népszerű tengerparti része. Ennek megfelelően kissé zsúfolt is volt. Szerencsére azonban Zoli pillanatok alatt talált egy szabad parkolóhelyet. Következő szerencsés pillanat az volt, amikor épp nézegettük a napernyő, napozóágyak bérleti lehetőséget, s egy srác megszólított minket. Épp indulóban voltak, s féláron átadta nekünk a két ágyat, s a napernyőt. 

Gyors lepakolás, még gyorsabb fényvédő krém felvitele a testünkre, s irány a víz. Külső hőmérséklet 35-36 C°, vízhőmérséklet 28-29 C°. Rengetegen voltak a parton, de a vízben bőven volt hely. Szerencsénkre a medúzák sem voltak ezúttal jelen. Móniék említették, hogy az előző hetekben gyakori volt a medúza veszély Málta partjainál.

Hála a délelőtti bevásárlásnak, s Zoliék hűtőtáskájának, a helyszínen adott volt a hideg szomjoltó is. Gyakran meg is szakítottuk a fürdést. Enni viszont csak nassolni valót hoztunk magunkkal, mert úgy terveztük, hogy keresünk valami éttermet. Késő délután már jelzett is a hasunk, hogy ideje befejezni a pancsolást. Összepakoltunk, s kinéztük a parkoló melletti éttermet.

Miután megjöttek az innivalók, nekiláttunk az étlap átnézéséhez. Chili egy tengeri ragut kért, s jómagam pedig Málta egyik közkedvelt ételét, a nyúl pörköltet kóstoltam meg. Emma kezdetben szúrós szemmel nézett ezért rám, de azért miután megkóstolta, megenyhült. 

Miután hazaértünk, egy kis esti beszélgetés következett ismét, ám ezúttal hamarabb ágyba kerültünk. Megtette hatását a máltai napsütés, s a tengerben fürdőzés. Eseménydús napon voltunk túl, s még csak most kezdődött. Lefekvés előtt gyors pillantást vetettem a telefonomra. Anno Vigyori segített a blog indulásánál, s azóta nézem, hogy ki, honnan olvas. Hónapok óta követ valaki Indonéziából. Ha van rá lehetőség, s mód, kérem jelezze, hogy kihez is van szerencsém ...

2022. augusztus 13. (szombat) 14:51 (UTC+1) - Üllő

Szokásomhoz híven kissé lemaradásban vagyok, mármint ami a blogot illeti. Következzék a beszámoló az idei harmadik félmaratoni versenyemről. Július 02-án került megrendezésre a 27. K&H félmaraton Budapesten, a Városliget környékén. Azon a héten már javában tombolt a nyári kánikula, ezért különösen jó volt a szervezők időzítése, a verseny kezdetére vonatkozóan. Este fél kilenckor kezdődött, épp amikor már kezdett elviselhetővé válni a hőmérséklet.

A K&H félmaratonhoz hűen, ezúttal is három körösre tervezték az eseményt. Háromszor hét kilométeresre. A rajt és a cél a Hősök terén volt. Chilivel és Emmával a rajt előtt már bő másfél órával ott voltunk. Felvettem a rajtcsomagot, majd egy kicsit szétnéztünk a rendezvény helyszínén, s környékén. 

Szóval három körre kellett készülnöm. Rajt után az Andrássy úton egészen a Kodály köröndig, ott visszafordulás, újra Andrássy úton visszafele a Dózsa György útig. Azon az új Néprajzi Múzeum épületének végéig, majd ott be a Városligetbe, ahol több oda-vissza fordító után a Vajdahunyad várán és a Kós Károly sétányon keresztül vissza a Hősök teréhez.

Természetesen ezúttal is megvolt a rajt előtti izgalom. Az első alkalomtól kezdve, minden egyes verseny előtt megvan a kellő dopping, ami emlékeztet a felkészülésre, s célra, s a kettő közötti időszakra. Arra, amit le kell győzzek ahhoz, hogy a végén boldogan, időnként meghatódva áthaladjak a célvonalon.

Ez az esemény is, mint a januári Zúzmara félmaraton is inkább családias hangulatú volt. A tavaszi, valamint az őszi versenyek sokkal zsúfoltabbak szoktak lenni. Ebből kifolyólag a rajt is hamarabb lezajlott. Pár perc múlva már az Andrássy úton szaladtam az első fordító pontig. 

Az első frissítőpontot a közelsége miatt kihagytam, mivel három kilométerrel a rajt után még nem éreztem magam szomjasnak. A második ponton már jól esett. A szokásos hármast vettem magamhoz. Víz, izotóniás ital, majd pár banán karika. Közben besötétedett, s a hőmérséklet még inkább elviselhető lett. 

Túl voltam az első körön. A mezőny ekkorra már szétszakadt, több helye volt az embernek a futásra, nem kellett annyira figyelni a többi futóra. Ezúttal is voltak szurkolók, igaz kevesebben, de annál lelkesebbek. Óriási erőt ad a versenyek során egy-egy biztató szó, vagy egy pacsi. Ilyenkor az ember erőre kap.

A második körnél már utolértek az elsők is. Motorosok, kerékpárosok kísérték őket, biztosítva számukra a helyet. Ők már a vége felé közeledtek, ám nekem még volt hátra pár kilométer. Éppen az esti díszfényeibe öltözött Vajdahunyad várán keresztül futottam, ahol annyiszor tettem a Ligetkör futásain.

Utolsó körömet kezdtem. Ekkor már éreztem, hogy fárad a testem is. Nem nagyon, de azért fáradt. A felkészülések során egy-egy futás távolsága jóval alatta szokott lenni a félmaratoni távnak. Azt szokták mondani, hogy amilyen távra akar az ember felkészülni, egy héten annyit kell összesen futni. 

A harmadik körben a frissítések különösen jól estek. Ilyenkor kihasználtam a pár perces időintervallumot, s kifújtam magam egy-egy pohár között. Érdekes, ahogy futás közben összerakom a fejemben az egészet, az elejétől a végéig. Nagyon jó érzés, amikor eljön az a pillanat, amikor ráfordul az ember az úgynevezett célegyenesre, az utolsó szakaszra. Elérkezik ez a pont, amit már annyira vártam a rajt óta. Kezdetben ugye messzinek szokott tűnni, de ahogy telnek a kilométerek, egyre közelebb kerül. Amikor már a Hősök terén lévő Milleniumi emlékmű központi eleme, Gábriel arkangyal feltűnt, már tudtam, hogy sikerült. Innen már csak pár lépés választott el.

A képzeletbeli célszalagot vidáman szakítottam át, annál is inkább, mert a kordonon túl vártak rám. Chili és Emma már rohant is gratulálni. Átvettem a befutócsomagot, nyakamba került az érem, s egy rövid szusszanás után már indultunk is az autó felé, ugyanis várt ránk még egy másfél órás út Domoszlóra.

Megvolt tehát az idei harmadik félmaratonom. A sorozatból már csak az őszi Wizzair félmaraton hiányzik. Lesz előtte még egy Kékes csúcsfutás is. Közben a hétköznapi felkészülések, melyek mind hozzá fognak járulni egy nagyobb megmérettetéshez, amit már nagyon régóta terveztem. Mielőtt viszont erre sor kerülne, van még pár dolog, amiről írni fogok. Többek közt a következő meglátogatott országról, sorban a huszonötödikről ...