2014. november 23. (vasárnap) 22:15, Las Palmas

Újítok a blogbejegyzés elején is, hogy a megírás idejét, és helyét feltüntetem. Így pontosabban követhető, hogy mikor, és hol voltam. Megújítottam a blogom felületét is. Ami eddig jobb oldalt volt, az most baloldalra került. Változott a külalak is.

Na szóval, vágjunk is a közepébe. Tegnap délután vittek fel a szüleim a Liszt Ferenc 2B terminálhoz. Rövid volt a búcsú pillanata, de annál érzelem teljesebb. Gyereknek sem könnyű a búcsú, de szülőnek még nehezebb lehet. De a mai világ technikai vívmánya segít ezt enyhíteni.

Mint említettem korábban, eddig soha nem repültem. Hát most itt volt az alkalom elveszíteni, az e fajta szüzességet. 16:55-kor indult a gépem csak, volt még bő három órám. Volt időm szétnézni a repülőtéren, megnézni mi hogyan működik. Majd beálltam én is oda, ahova írta a járatszámom. Csomagfeladás (nagy hátizsák), majd irány az átvizsgáló pont. Tálcá(k)ba kitenni mindent, ami nálam volt, különös tekintettel a fémet tartalmazó dolgokra. Az átvizsgálás rendben megvolt, hang nélkül átjutottam. Az ezt követő vámmentes boltokon gyorsan átszaladtam, majd megkerestem ismét a járatszámom, és irány a beszállókapu.

A beszállítás – fapados gép lévén – nem közvetlenül a géptest mellé állított folyosón keresztül, hanem gyalog megközelítve történt. Ülésrend nem volt, így időben odaérve az ablak mellett foglaltam helyet, mellettem senki. Következett a bemutató, mely során ismertették a légző maszk, valamint a mentőmellény viselésének szabályait, valamint az egyéb biztonsági rendszabályokat.

Majd elindult a gép, és gyorsan a levegőbe emelkedett. Nem is volt vészes, sokkal rosszabbra számítottam. Az út során a magammal vitt enni, és innivalót fogyasztottam. 18:00-kor Milánó környékén jártunk, amikor a kapitány rövid helyzetjelentést adott. Külső hőmérséklet -63 ˚C, magasság kb. 11000 méter, sebesség 810 km/h.

Malagához közelítve, a gép süllyedni kezdett. Ez azért izgalmasabb volt, de a kapitány szépen letette a gépet, melyet az utazóközönség egy tapsviharral köszönt meg. Ezúton is köszönöm H. Csaba kapitánynak az újabb életre szóló élményt.

Következett az újabb izgalmas rész, azaz a csomagom megtalálása. Talán az egészből ettől tartottam leginkább. De hála Istennek jött a hátizsákom, sőt mindene ép volt, leszámítva egy kis port.

Úgy döntöttem a reptéren éjszakázom, mivel éjszaka nem akartam mászkálni. Bár közel volt a tengerpart, maradtam odabent. Kerestem egy csendes helyet, és kényelmesen elhelyezkedtem.

Az éjszaka többször is megébredtem, egyrészt a jövés-menés miatt, másrészt elég kényelmetlenek voltak az ülések. A karfák fixen voltak rajta, így megnehezítette a dolgom. Reggel indítottam egy kávéval, majd következett az utas felvétel. Mint említettem, itt másmilyen jegyem volt. Vonalkód sem volt, mint a wizzair-nél. De kár volt izgulnom, minden simán ment. Sőt, itt a feladott csomagomért sem kellett külön fizetnem. Megkaptam a beszállókártyát, mehettem az ellenőrző pontra. Most is rendben túljutottam.

Rengeteg időm volt a gép indulásáig, így hát faltam pár falatot.

Készítettem egy arcképet is az első napról, melyet majd össze lehet hasonlítani az ezután következőkkel. Közben figyeltem a leendő gépem körüli munkálatokat. Bepillantást nyertem a folyamatba, megkezdve a megérkezést, és az elindulást megelőző dolgokat. Személyzet csere megvolt, jöhettünk mi. Itt már egy folyosón keresztül mentünk be a gépbe. Ugyanaz a típus volt, mint a tegnapi, ráadásul ismét ablak mellé kerültem.

A tegnapi „bemutató” rész most is elhangzott, csak most az angol mellett a spanyol verzió volt. Az előttem lévő papírtasakon kedves kis felirat : „nyugodj meg és lélegezz” . Meg voltam nyugodva, hogy nem kellett használnom a zacskót.

Az éjszakai repülést követően, most a nappali verziót is megismertem. Bár ez sokkal rövidebbnek tűnt. Utam nagy részén láttam a tengert, valamint az óceánt. Itt is simán ment a leszállás, bár most a tapsolás elmaradt.

Ahogy megérkeztem, és ismét magamhoz vettem a csomagomat, elkezdett esni az eső, bár nem tartott sokáig. Az érkezésemet egy előbukkanó szivárvány tette színesebbé.

Tekintettel az időjárásra, letettem arról a szándékomról, hogy gyalog tegyem meg a repülőtér és Las Palmas közti távolságot. Kb. 20 km lett volna, és biztos hogy a besötétedés előtt nem értem volna be. Ezért buszra szálltam, és negyed óra alatt már a városban voltam. Végiggyalogoltam a kikötőig, hogy megnézzem mi hol található. Útközben néha eleredt az eső, de inkább olyan apró szemű eső volt, és hamar elállt.

Már csak két dolog volt hátra a mai napból. A vacsora, és a szállás. Mindkettővel úgy voltam, hogy fogok találni. Előbbi egy pizzéria, utóbbi pedig egy hostel. Mindkettő egyszerű, ám a célnak tökéletesen megfelelő. Bejött a tervem. Előzetes szállásfoglalás nélkül sikerült találnom szállást. 

Gyors kipakolás, zuhany, és wifi keresés után az otthon maradottakkal pár szó erejéig interneteztem, majd ágynak dőltem. Kicsit elfáradtam a két nap alatt. Nem igazán fizikailag, inkább lelkileg. Holnap reggelig pihenek. Meglátom, hogy maradok itt még egy napot, vagy keresek másik helyet. A kikötőben minden esetre körül nézek. Hátha van induló hajó.

Kilátás a szobám erkélyéről. Érdekességként jegyzem meg, hogy éjjel 23:28-kor még javában aszfaltoztak. Azért remélem mélyen fogok aludni.