2015. február 12. (csütörtök) – Puerto Morelos (Playa del Carmen)

Elérkezett hát a várva várt pihenőnap. Ma múlt egy hete, hogy a farmon vagyok, és holnap lesz két hete, hogy Mexikóba érkeztem. Nem keltem korán, kiélveztem a szabadnap nyújtotta előnyöket. Több mint féléve nem volt szabadnapom. Azaz amióta tavaly június végén felmondtam a munkahelyemen, egyfolytában az volt.  Szóval értitek, nem?!

Miután megreggeliztem, összepakoltam, elindultam a főút felé. Bő negyed óra alatt ki lehet érni a farmról. Ahogy kiértem, azonnal jött is egy mikrobusz. Még leintenem se kellett, megállt magától. Ezek éjjel, nappal járnak Cancún-Puerto Morelos-Playa del Carmen között. Bő tíz perc után meg is érkeztem Playa del Carmenbe.

Mint a kép is mutatja, itt számozott utcák, utak vannak, akárcsak New Yorkban. Egy idegennek könnyebb közlekednie, lehetetlen eltévedni. Sőt, még egy cipőboltot is találtam. (¿Donde esta la zapateria? - Ponyvaregény című filmben kérdezte Bruce Willis.)

Utána következett a turista rész. Leszólítás, ide gyere, ezt vedd meg, ide térj be, oda viszlek, stb. Nem az én világom. Nem hátizsákos turistának való. De persze kinézetre ugyanolyan vagyok, mint a jóléti társadalomból odacsöppent, pénzét elkölteni akaró gringo. Ahogy figyeltem, egyesek annyit hagynak ott egy-egy éttermi látogatás után, amennyiből én majdnem egy egész hónapig elvagyok.

Beültem egy étterembe, mely egyébként amerikai sportokért rajongóknak szerintem maga lenne a Kánaán, és nekiláttam a blog frissítésnek. Közben rendeltem egy üveg hideg Corona-t. Rosszul emlékszem, hogy Magyarországon Coronita volt a neve?!

Blog után jött még egy hideg sör, majd irány a tengerpart. Hasonló volt a helyzet a cancúnihoz. Itt is szabad volt a járkálás, de sajnos napozó ágy csak az odatartozóknak állt rendelkezésre.

Gyalogoltam egy kicsit, mire találtam egy olyan helyet, ahol viszonylag kevesebben voltak. Egy idősebb (könyvet olvasó) házaspár megfelelőnek tűnt, hogy rájuk bízzam a táskám, amíg bemegyek a tengerbe. Utólag kiderült, hogy a férfi lengyel, a nő holland, jelenleg élik kanadai nyugdíjas éveiket. Így kell ezt csinálni.

Egész héten próbáltam felkészíteni a bőrömet a strandra, de itt a tengerparton pillanatok alatt megfogott a nap. De a Cancúnban vett 50 faktoros krém jól vizsgázott. Még pár alkalom, és beolvadok a környezetembe. Továbbra is gringó maradok ugyan, de legalább a szín egyezni fog.

Visszafele a szokásos parti séta, lábnyom otthagyós részekkel. Sötétedés előtt vissza akartam érni a farmra, ezért igyekeztem. Útközben felfedeztem egy ingatlan irodát. Nem mondom, van ára a tengerparti teleknek. Nem baj, amúgy sem javasolják a hurrikán miatt erre felé a bambusz házat.

Megtaláltam a „buszpályaudvart”, azaz a mikrobuszokat. Amíg bent ültem, folyt a további fuvarszervezés. Elvileg megteltünk, de ezek szerint nem ragaszkodnak a típusra előírt maximális férőhely betartásához. Spanyolul kommunikált a sofőr, én meg angolul, hogy meddig vigyen. Nem volt belőle gond, megérkeztem épségben. Jobban kell haladnom a spanyollal, egyelőre csak szavak, egyszerű tőmondatok mennek.

Visszatérve a farmra, megmelegítettem az ebédet. Jó nagy adagot, hisz napközben csak egy szendvicset (tortán de conhinita) ettem. Christopher azt mondta, vasárnap sok vendég lesz a farmon. Lesz dolgunk rendesen.