2015. május 30. (szombat) 21:14 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Szabadnap lévén érdekes módon korábban keltem. Na jó, nem sokkal. Lefőztem a kávét, és összesöpörtem a padlót. Reggeli után, az indulás előtt ezúttal nem felejtettem el bekenni magam, a napfényvédő krémmel. Gyalog szándékoztam Agujitasig ma eljutni. Onnan szintén gyalog, a parton vissza. Rögtön az elindulásnál feltűnt, hogy egy felhő sincs az égen. Égetett is a nap rendesen. Szalmakalap föl, második réteg krém szintén. 

Nem mutattam még be az olajpálmát, azaz a pálmaolajat termő fát. Termésének a húsa és a magja, 60-70 % zsiradékot tartalmaz. Hondurasban láttam legelőször nagyobb ültetvényeket. Itt, Costa Ricában is sok van. A termése narancssárga színű. Ezt szüretelik le, majd dolgozzák fel. A legnagyobb mennyiségben felhasznált növényi olaj a világon. Rendkívül széles körű a felhasználása. Készül belőle margarin, kenőanyag, biodízel. Megtalálhatjuk továbbá testápolókban, szappanokban, kézkrémekben, desszertekben, csokoládéban. Sajnos évről évre nő a termőterület világszerte, amiért erdőket irtanak ki. Ráadásul ahova egyszer olajpálma került, ott többé nem fog nőni erdő, mivel a pálma gyökereiben olyan gátlóanyag termelődik, ami kiöl minden más növényt.

Útközben nem sok emberrel találkoztam. Egy-két motoros, autós közlekedett csak. A távolban már feltűnt a Drake-öböl, Agujitas elszórt házaival. Kánikula volt végig az úton, többször meg kellett állnom egy-egy árnyékos részen. (Miközben ezeket a sorokat írtam, a lábam alatt a padlón ádáz csata zajlott egy termetes csótány, és egy még termetesebb béka között. Az állás döntetlen lett. A csótány elmenekült.)

Útközben a már jól megszokott illatfelhő vett körbe. Bár nem volt olyan intenzív az illatuk, mint a kedvenc virágomnak, ellenben szebbek voltak. 

Lenéztem a partra a szokásos helyen, ahol egy másik hostel van. Ők búvárkodással is foglalkoznak. A parton történő vissza gyaloglás ötletét elvetettem, ugyanis a dagály felduzzasztotta a patakot. Így az átkelést nem úsztam volna meg szárazon. Felhők hiányában, ebben a rekkenőségben amúgy is szénné égtem volna a parton.

Folytattam tehát utamat az úttesten. Nem számoltam össze, de van egy pár hostel a környéken. Majdnem minden család ezzel foglalkozik. Ki sikeresebben, ki kevésbé. Vannak nagyon ötletesen kialakított hostelek is.

Mivel a vizemet útközben megittam, vettem egy hideg üdítőt, és egy negyed órára megpihentem egy padon. Ilyen kilátásom volt. Nyugtató hatása van, az biztos. Órák hosszat el tudnám nézni. 

Agujitasba beérve, felkerestem az irodát, de zárva volt. Kelly - ő Helena váltótársa - biztos elment valahová. Az irodától nem messze egy californiai rendszámú lakóautó parkolt. Sokat vezethetett a tulajdonosa, mire ideért. Amúgy sok amerikai csinálja ezt. Vesz egy lakókocsit, és nekivág a világnak.

Az általános iskolát már korábban bemutattam. Most viszont a falon lévő nemzeti himnusz, és a címer miatt fényképeztem. Közép-Amerikában szemmel láthatóbb a hazafiság. Costa Ricában különösen. Rettentően büszkék az országukra, az adottságaikra, a foci csapatukra, és mindenre. Mindezt egészségesen, más nemzetet meg nem sértve teszik. Lehetne tanulni tőlük.

Egy-egy házat látni, melyet vagy nem laknak, vagy ritkán használják. Érdekes, hogy amióta eldöntöttem, hogy hazatérek, már nem mozgatja meg a fantáziámat egy ilyen ház látványa. Korábban sokat néztem őket, egy-egy ötletet lopva belőlük. Gondolván, hogy majd felhasználom a sajátoméhoz. A bambuszhoz. A bambusz a jövőben is maradni fog, de kizárólag egy-két dekoráció formájában.

Visszatérve, az időjárás is borúsabbá vált, sőt egy gyenge nyári zápor is volt délután. Az étkezésnél a második helyre feljött a bab, bár a mindennapos rizst nem tudja beérni. Rizs és bab. Tegnap egyébként visszanéztem a blog képeit, és valóban majd minden egyes napon volt rizs.